Padlás: Fényév távolság és Ten Sharp

Padlás: Fényév távolság és Ten Sharp

2008.10.10. | Horváth Oszkár

Vígszínház bérletünk volt évekig. Ami nem újdonság, Zeneakadémia bérletünk is volt, meg BKV bérletünk is (az mondjuk álló helyre). Tényleg rám volt bízva, mibe szeretek bele, mondjuk apám a The Exploited kazettára egy Led Zeppelin II-vel reagált intervencióként, tisztára, mint a jegybank, de nem vette el.

Mára eljutottam oda a színházzal kapcsolatban, hogy mások élménybeszámolója nélkül nem vagyok hajlandó a jellemzően ritmusérzéketlen, a 40-be lépés évét rosszul viselő nők által levezényelt tapsolási liturgiát végigcsinálni, ha az nem szívből jön, vagy éppen a sor széléről ruhatárba rohanót nézni, amikor én még maradnék (mint ahogy erről egy másik blogban beszámoltam).

A Padlást legalább 5x láttam, egyszer még a Nyugati pályaudvar belső parkolójában felállított sátorban is, alig vártam, hogy lássam Méhes Lászlót drótkötélen a színpadra csúszni, Tábori Nórát szilvásgombócot főzni, vagy a Rambónak öltözött Hegedűs D. Gézát (2:50 - amúgy riszpekt). És legfőképpen Kaszás Attilát, amint a Fényév távolságban halottak szellemeinek arról énekel, mennyire szeretne még élni, és mennyi dolga van még a Földön. Hm.

A Presser Gábor féle akkordbontás (arpeggio) a szám elejéről annyira belémégett, hogy ha azóta nem szerzek be közel 1000 jazz kiadványt, szinte magam is képtelen volnék másképp zongorázni, és az általános iskolai lassúzások hozzászólásaiban említett Ten Sharp - You * című száma sem lett volna nálam akkora siker, ha a Padlás nem terít meg neki előzőleg.

Kaszás Attila pedig sokak számára felejthetetlen színházi alakítások mellett a számomra felejthetetlen Sean Penn szinkronhangjaként egyszerűen megkerülhetetlen, és olyan további neveket is mondhatnék, mint Tim Roth, Steve Buscemi, Jack Nicholson, vagy nesze neked, Matthew McConaughey.

Presser Gábor / Kaszás Attila - Fényév távolság

* A ten sharp angolul mellesleg annyit tesz, hogy (1) kicsit hamis (0.1 tized hanggal magasabb) vagy (b) 10 kereszt előjegyzés (c) pontban tíz óra. Aki nem izomból zenél, vagy látott már életében kvint kört, az azért tudja, hogy amúgy 7 kereszt létezik, de 5-nél többnek nem sok értelme van. Már a hatodik kereszt, az eisz is valójában az F, utána a hisz pedig a C. Na a tizedik, ha kiszámolom, az valójában az A-dúr (3 kereszt - milyen meglepő, 10-7 = 3, tudtátok, hogy Lincoln titkárnőjének a vezetékneve Kennedy volt, Kennedy titkárnőjét pedig Lincoln-nak hívták? :). Annyira fölösleges, mint leírni, hogy apám feleségének a férjének a feleségének a férje. A You című szám amúgy H-moll, egyszer megtanultam - és egyszer el is felejtettem, 1 - 1 = 0, ez is kijön, a hideg futkos a hátamon, hogy ez a számmisztika mennyire működik! :)

35 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr82706385

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szerelem Blog 2008.10.10. 15:04:48

Padlás: Fényév távolság és Ten Sharp

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.10. 15:20:44

Nekem a Padlás szerintem az első színházi élményem...Faterommal voltunk, általános iskola időszak és szerintem valamiért még nyakkendő is volt rajtam. Előkeresem a bakelitet is, mert tuti megvan. A Dolly Roll bakelitjeim is. Hivatalosan azt mondjuk tagadom.

Rálf atya 2008.10.10. 21:12:33

Lenni kell értéknek a Dolly Rollban. A klipekben egy szál pergővel eljátszott mindent a csávó.

Fricsek · http://fridabogi.blog.hu 2008.10.10. 21:17:15

Jó ez a blog fiúk,csak igy tovább...

exleprás 2008.10.10. 22:55:00

fürdőszobában énekeltem kaszásattilásan, már amennyire tudtam ált.iskolásként, de azért nem volt olyan rossz.
féééééééééééényééééééévtááááááááááávooooolsáááááááááááág csak hallgatom, csak bámulom.
mostanában a lányaimnak gitározgatok padlás részleteket, meg nézzük ezeket a felvételeket.
kár, hogy már csak felvételeket...

pelydzs 2008.10.10. 23:27:07

Nyugodjon békében!

Ági 2008.10.10. 23:30:25

Én szerintem legalább 10x láttam a Padlást. És akkor 2 felvonás erejéig mindig szerelmes voltam a Kaszás Attilába.
A kazettát rongyossá hallgattam. Megvan CD-n is, nagyon szeretem. A Fényév távolságot meg a Valahol-t még franciára is lefordítottam...

TigRea 2008.10.11. 06:26:43

Azt hiszem sokan leszünk, akik zongorán kísérni fogják Attilát odaát ebben a dalban, ha majd mi is áthajózunk egyszer...

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2008.10.11. 07:59:21

A "B oldal"-ról jut eszembe. Még legalább 50-60 db vegyes magnókazettát őrzök. Sajnálom kidobni őket, hiába "divatjamúltak". Régi szép idők..

EsTeh · http://www.go2jordan.info 2008.10.11. 09:31:50

A Padlást én is minimum 5x láttam gimisként, otthon naponta hallgattam kazettáról és természetes fejből tudtam az egészet.

Nyelő 2008.10.11. 10:35:40

Ten sharp-pontban tízkor

aPar aLyza 2008.10.11. 10:38:10

Még az első, ősbemutatón voltam, és 6 évvel később (1 + 1 = 2 látogatás!) rámszóltak, ne énekeljem mert (hamisan éneklem, de ....). HEee, utánna vettem meg a CD-t és azóta is fényév távolságra érzem magam.

p.s.: Nekem itt van dolgom, itt vannak álmaim.

Kardinálispinty 2008.10.11. 10:55:00

Nekem Presszer munkássága gyakorlatilag nulla értékű, a gyakorlatilag és a teljesen nulla különbségét két dal adja: ez meg az a "hánycédulás" dal, bár nem úgy, ahogy az eredetiben éneklik...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.11. 12:04:18

katatones! Vegyes kazik? :) Mesélj róluk! Milyen tematikus vegyes kazijaid vannak?

Szóri 2008.10.11. 13:28:04

én sajnos élőben nem láthattam a Padlást Kaszás Attilával :-(
Valakinek nincsen meg DVD-n? ha igen, e-mail-ben egyeztethetnénk, és egy másolatot megvásárolnék. (szoradp@pr.hu)

sargabarack 2008.10.11. 14:42:52

A Padlás egy rakás... Szánalmas giccs, de ebben az országban természetesen csak sikeres lehet, mint a többi hasonló kvalitású szánalom. Menjetek és nézzétek a Megaszart...

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2008.10.11. 16:06:04

sargabarack... eh... semmi..

Gyerekkorom meghatározó szinházélménye volt!

CernaGeza 2008.10.11. 17:05:43

szegény sárgabarack. Frusztráló lehet mindig mérgesnek lenni.

Ubuntufan 2008.10.11. 19:09:07

sargabarack:
Kérd meg az óvónénit, hogy cseréljen pelust, mert addig nem lesz komfortérzésed.
Amiről meg nem tudsz semmit, arról ne mondj véleményt, mert csak nevetségessé válsz.

stitch 2008.10.11. 20:24:37

sargabarack: de gustibus non est disputandum...

a Padlás elképesztően eltalált darab (szerintem is), még most is feltölt energiával, ha hallgatom... kivételes színházi élmény volt, mindahányszor.

Nápolyi maszti 2008.10.11. 21:03:46

A darab világítását egy hozzám igen közelálló ember csinálta. A temetésén rengetegen voltak, köztük a fél Vígszinház. A Padlásból játszottak be egy számot, nem ezt, hanem a Nem szólnak a csillagok. Persze mindenki sírt. Nekem ez már csak a halálról szól. Soha nem fog szólni másról.

cukorka 2008.10.11. 21:28:02

ja, sárgabarack elég nagy seggfej... azt hiszem 17x láttam a padlást és imádtam minden percét. most ezt visszanézve mégsem sírtam, hanem jó érzés volt látni. nosztalgikus, mégis mintha jó helyen lenne.... remélem ott is van.

barbi 2008.10.11. 22:18:39

Nagyon rég láttam A Padlást, talán 4szer... nem is tudom. De arra emlékszem, hogy egyszer külön ültem anyukámtól (valahol elől volt üres hely, vagy nem tudom már, hogy volt), kb 10-12 éves lehettem. Szinte végig énekeltem/tátogtam, és a szünetben megkérdezte egy néni, hogy így tudom kívülrőla szöveget? Teljesen el volt ájulva :))

Attila meg nagyon hiányzik...
De hiszek benne, hogyjó szerepeket kap a "Szent Péter Színházban" :)

Tibchie 2008.10.11. 23:31:19

Hogy jön ide a Dolly Roll? Igaz színházi darabnak Ők is írtak zenét: Dupla vagy semmi, és Dolly az egyik legjobb énekesnő. A Padlás pedig egy nagyon jó mű. Az a huszonvalahány év önmagáért beszél. Szeretem, de szerintem is túl van értékelve.

bülbül · http://www.bulbul.hu/ 2008.10.11. 23:45:36

hát ha még ugyanezt Debrecenben láttátok volna - ui egy évvel a vígszínházi bemutató után színpadra került a Csokonaiban is. És bizony sokkal jobb volt a vidéki előadás....
De én is vagy 4-5 alkalommal láttam, legutóbb a kölkökkel és frenetikus volt a rájuk gyakorolt hatása a darabnak

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.12. 02:23:08

Ha neki nem tetszik, hát nem tetszik...az ízlésről nem lehet vitatkozni. pont ez a lényeg...ha valamit szeretünk, az istennek sem értjük, hogy hogy nem tetszik a másiknak...csak ezt stílusosan kell tudni megfogalmazni...

katatones · http://katatones.blog.hu 2008.10.12. 10:15:15

Interstellar Overdrive,

vegyes kazik, igen. Leginkább pop és akkori house, trance slágerek. Kb. 92-95 tájáról. Aiwa deckkel másoltuk őket és gondosan mindig krómozott kazit vettünk mert az jobb hangminőséget garantál másolás után is :D
Régi szép idők.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.12. 10:21:44

play és rec egyszerre nyomás, majd 3 mp szünetet próbálni tartás, és amikor hallgatod a 2 szám között a kattanást lehet hallani :))

katatones · http://katatones.blog.hu 2008.10.12. 10:50:09

3 mp pontosan... :-))
De itt nem lehet hallani a kattanást. Szerintem (fél)profi volt a cucc :-)
Volt olyan kazetta is, ami nagyon nem vált be, mert hullámzott rajta a magas :D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.12. 14:09:03

"Félprofi" kifejezés eleve :))) Olyan, amit megélhetésre is lehet használni, de csak félállásban.

Az egyik zenésztársamnak olyan Sony deckje volt otthon, amin volt hangmagasság állítás (nyilván a sebesség is változott ettől), így a gitárjához tudta állítani a zenét félhangon belül, és úgy leírni a számot. "De jó!"

Most már évek óta se floppy, se kazetta. Szerintem a mágnest úgy ahogy van, kidobnám az életemből, ha a villanymotor és a szekrényajtó nem attól működne :]

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2008.10.12. 15:09:21

Évek óta nem gondoltam rá, most, hogy olvastam itt róla 5x meghalgattam, szal köszi! :D

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2008.10.12. 15:39:03

Én mágnesekkel csak a hűtőmön találkozom, ehhez viszont ragaszkodom. :-))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.12. 21:16:27

"Az egyik zenésztársamnak olyan Sony deckje volt otthon, amin volt hangmagasság állítás (nyilván a sebesség is változott ettől), így a gitárjához tudta állítani a zenét félhangon belül, és úgy leírni a számot. "De jó!""

Na ne ... brrrr ..

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.12. 21:25:51

"Szerintem a mágnest úgy ahogy van, kidobnám az életemből"

Ezzel viszont óvatosan.

1. Szinte minden elektromos hangszerben van mágnes. A lemezjátszókban is ...
2. Eszköz. Nem ettől rossz vagy jó a zene. Negyven éve az elektromos gitár is volt már Antikrisztus, ugye.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.12. 22:34:16

Na jó ezt a mágneseset már akkor vissza akartam vonni, amikor leírtam, mert gyakorlatilag az iránytűtől kezdve kb. minden attól működik, annyira bézik dolog, és mondanám, hogy adathordozásban is túlléptük, de a merevlemezek ettől még továbbra is mágnesesek...

A hangszórókról meg nem is beszélve.

De a szekrényajtós mondatot le akartam írni, mert az olyan kis jópofa.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása