Sok fiatal zenész, zenekar dönt úgy, hogy csak a zenének élnek és mindenáron megélik álmaikat, befuttatják a bandát. Sokan megállnak ennél az elgondolásnál, sokan ezt véresen komolyan gondolják és úgy döntenek, mindent feladva és itthon hagyva külföldön próbálnak szerencsét. Van aki ezt tényleg meg is próbálja és valóban itt hagy mindent a bizonytalanért és egy szélmalomharc kedvéért.

Annak idején így ment ki az USA-ba a Blind Myself, majd Londonba a Rémember és még többen mások. Csodáltam bennük azt a nagy zene iránti alázatot és bátorságot, elszántságot, ami kell, hogy mindnet maga mögött hagyjon az ember.

Ismerek egy bandát, akik szintén itthon hagytak mindent és Londonba dobbantottak, hogy vízcseppként megfagyva megrepesszék a zeneipar nagy sziklakapuját és azon besurranjanak a legjobbak közé. A kevésbé, sőt valószínűleg szélesebb körben nem ismert (bocs srácok) Arrows Lounge-ot kértünk fel, hogy beszéljenek az indíttatásról, a londoni kalandokról, hisz esetükben még arról sem beszélhetünk, hogy egy hazai rajongóbázissal és esetleg egy lemezzel a hátuk mögött vágtak neki a világnak. Több esélye van egy féllábúnak a seggberugási versenyen. A frontember Dávid mesél az alábbiakban a kinti kalandokról. Megkértem persze, hogy mutassa be a zenekart, de ez kicsit hosszúra, ám annál olvasmányosabbra sikerült, a türelmetlenebb olvasók miatt így ezt a végére hagytam, higgye el mindenki, megéri elolvasni, nem mindennapi.

B-oldal: Miért éreztétek úgy, hogy külföldön kell szerencsét próbálnotok? Mit reméltetek, milyen célokkal mentetek ki?
Dávid: Szeretkezni magyarul, popzenét énekelni pedig angolul kell és nem fordítva. Szerintem. Komolyra fordítva a szót, közös mind a négyünkben, hogy kölyökként gyakorlatilag nem hallgattunk soha magyar dalokat. A népdalok, Bartók, Kodály,persze más, de akár underground akár mainstream valahogy sose tudtunk azonosulni a hazai zenei palettával.(most se nagyon). Klasszikus zenét meg importzenéket hoztunk otthonról. Ebbe keveredett bele idevalósiságunk. Na és persze a (régi) MTV életérzés. Emellett volt és van bennünk elég adag világcsavargásra való hajlam is: több se kell az útra keléshez. Az első naptól kezdve külföldre készültünk. Na nem kint élni, csak kint zenélni. Tudod: „Helló Apa, elmentem melóba, karácsonykor jövök!!”

B-oldal: Mennyi időt töltöttetek Londonban? Miért pont London?
Dávid: Még az „Erópunió” előtt mentünk ki 2003-ban. 4 és fél évig adott otthont nekünk London. Eredetileg Ámerikába terveztünk haladni, végül szabadság szerető lelkületünkhöz híven maradtunk inkább az öreg kontinensen. London adta magát, hiszen a nemzetközi zenei térkép egyik fő fellegvára. A belterjes amerikaiak számára pl. London = Európa. Nem rossz hely ha az ember karriert akar építgetni, csak kösse fel a nadrágját. Azóta lajstromoztunk izgalmasabb úti célokat is (csak süssön a nap és néhány koktél! haha)
A cél nyilván önmegvalósítás és magától értetődő siker ’világuralom-sült galamb módra’ volt! Csak ez nem így megy, s közben még megváltozik a világ is, lásd média,internet,stb. A lemezbiznisz bekracholt, jelenleg pedig az okosok a jéghegy látható csúcsát (igen, ez 1%) próbálják víz felett tartani, miközben kétségbeesetten próbálnak egy új üzleti modellt létrehozni. Ez napi hír. Aki figyel tudja. És bár a saját megélhetésem látja kárát mégis azt mondom, szenzációsan izgalmas koroknak vagyunk egyetemesen tanúi. Most már erre kezd ráébredni az egész világ is. Mi pedig eközben felismertük, az út maga a cél. Élvezzük a tájat és a hagyjuk az érzékszerveinken keresztül hadd stimulálja lelkünket az élet.

B-oldal: Hogyan teltek a Londoni évek? Mit tettetek a célok érdekében?
Dávid: Először irtó nehéz volt. Elvágólag emigráltunk, kempingeztünk, egy raktárban laktunk és mai mércével nézve embertelenül szigorúak voltunk magunkhoz. Ennek egyrészt anyagi oka volt, másrészt, kellett a hely ahol tudunk zenélni a nap 24 órájában. Utólag is ijesztő, gyakorlatilag önkéntes börtönbe vagy kolostorba vonulásra hajazott az egész.
Ha nincs a zene, valószínűleg megkergültünk volna. Társas elvonulásunkban egymásra voltunk utalva, egy helyen aludtunk,próbáltunk,laktunk. Közben pizzát hordtunk ki, ételgyárban dolgoztunk és hasonlók. Több bevándorlót láttunk mint angolt. Aki ismeri Londont, az tudja, hogy 300 nemzet olvasztótégelye és mindenütt csak második nyelv az angol. Anglia a városon túl kezdődik. Itthoni életünket: barátnők, család, cimborák teljesen feláldoztuk. Másfél évig haza se kukkantottunk. Végül hosszan elhúzódó problémánk végére tett pontot 2005-ben a Budapestről kicsábított régi pajtás Denszi, mikor basszusgitárosként csatlakozott szerelvényünkhöz.
Ekkora már kész volt promo cd-nk „Sonic Thrust” címmel amit ott vettünk fel, teljesen saját zsebből. Hétről hétre 1000-számra szórólapoztuk a bulijainkat a nagy nevek koncertjeire sorban állók között. Küldözgettük a cd-ket jobbra-balra. Kötélidegzet és türelem kell hozzá. Közben lejártunk helyekre együtt inni a „szakmával”.Bár a pubokban a maguk céltalan unalmában estéről estére következetesen lerészegedő „bennfentesek” pont nem a konstruktív arcok. Az igazi döntéshozók,akik valódi pozíciókban vannak, megközelíthetetlenek. Jókor kell jó helyen lenni és kitartás, alázat, rengeteg munka, rendíthetetlen hit, 8 vas a tűzben egyszerre. Ja és jobbnak kell lenni mint a konkurencia. És egy csipet szerencse. De recept nincs.

B-oldal: A stúdiózás miben volt más kinn, mint otthon?
Dávid: A többieknek több itthoni tapasztalatuk volt mint nekem. De egybehangzóan: mindenben. A végeredmény is nagyságrendekkel másképp szól. Minden ország más. Mi, egy ottani szinten közepes árfekvésű stúdiót kerestünk, meg se merem mondani ez mennyibe kóstált. Nem összehasonlítási alap a magyar árakkal. De nem az olcsóságra mentünk, mert erre tudatosan tettünk félre több hónapon át.
Amit kerestünk, az a megfelelő ember, hangmérnök és egy építő kritikájú társproducer egy személyben. Végül egy pici, analóg-barát „Vintázsos” jazzstúdió mélyén találtuk meg emberünket. Nem sok köze volt a rockhoz és ez mindennél szimpatikusabbá tette. Így ugyanis neki is kihívás és játék volt. Jó cucca sok stúdiónak lehet, de jó sound-ot a kézből jön. És ez még ott sem mindennapos. Bár Angliában csak az lehet komolyan vehető hangmérnök akinek erről felsőfokú diplomája van. De megélni csak az tud aki bizonyít. Félokosoknak nem terem babér. Ráadásul olyan tempót diktálnak, hogy az beszarás. Hihetetlenül hatékonyak. 6 nap alatt rögzítettünk és kevertünk annyit mint itthon egy hónap alatt se. Pedig 2”-os szalagra nyomtuk és onnan be a számítógépre, majd vissza analógpultra.
De a legnagyobb különbség, a hozzáállás, gondolkodásmód és a gyakorlatiasság. Engem teljesen meggyőzött. A nyersanyagot amikor először hallottuk, nem hittem el hogy így is tudunk szólni. A mix pedig szintén nagyon büfé lett, bár egész más mint a nyers.

B-oldal: Hogy vették a kinti népek a zenéteket?
Dávid: Ez összetett. A klubszinteken mi nem tartozunk egyik fő csoporthoz sem. Punk, indie,metál-klubélet van. Kakukktojáspoprock-klubélet nincs. Így olyan estékbe erőltettek be minket mint 80s Hair/Glam, vagy Indie/Punk/Core/stb. Minden alkalommal mi voltunk Pilátus a Credóban. Aki csípett minket annak bejött, de bevallom folyamatos média hátszél nélkül (állandó reklám-sulykolás és botrányok) képtelenség eljutni nagy számban a célközönséghez. Óriási kulturális túlkínálat van, és a nyilvánosság szűk keresztmetszetéhez sokan szeretnének odaférkőzni. Megy a harc. A diverz kínálat pedig rétegigényű közönséget is szül.
A kinti gitár-mainstream az indie típusú zenék. Bár már megvannak a bejáratott nevek így ma már azzal is nehéz Jackpotot lőni, hacsak annyira nem rendhagyó mint pl. The Ting Tings. Nahát ehhez képest mi egy másik bolygóról jöttünk. S azzal hogy nem állunk be az aktuális húzónevek farvizébe, nem könnyítjük meg a saját dolgunkat. A vidéki közönség szeretett minket. De a fiatalok egy része a RNB-hez és a DJ-khez húz, a londoni kultúralakok meg elég válogatósak. Az ingerküszöbük is magas. Sok mindent hallottak és főleg láttak (Sajnos a publikum nagyobb része látvány-centrikus egy koncerten, a zene csak másodhegedűs) így hacsak nem versz egy idős nénit félholtra a színpadon, nehéz lenyűgözni őket. (nem próbáltuk). Azért sokaknak tetszettünk, de rögtön utána tovább is állnak újabb és újabb impulzusokat habzsolva, remélve.

B-oldal:  Végül miért döntöttetek úgy, hogy itthon folytatjátok?
Dávid: Nem döntöttünk úgy. Csak láb-lógattunk itthon fél év Görögország után. Tesóm (Gitárosunk), Krís, visszatért forgolódni a londoni zeneiparba, jómagam és a többiek is rövidesen nyakunkba vesszük a nagyvilágot ismét,igaz ezúttal külön utakon és nem is London felé. A bandát átmenetileg pihentetjük, de imádunk utazni és ZenÉlni. Amíg lehet, menni fogunk.

B-oldal: Tudtok valami bölcs tanulságot vonni?
Dávid: Az hogy kint voltunk, csak a hasznunkat szolgálta. Minden fiatalnak kéne több-kevesebb időt töltenie külföldön. Megismerni más nemzeteket, gondolkodásmódokat, más hangsúlyokat. Onnan rá lehet ébredni arra is mi az ami csudálatosan jó itthon (és mégsem becsüljük meg), illetve mi az amit érdemes lenne azonnal adaptálni és mik azok a dolgok amiket nekünk magyaroknak sürgősen el kéne felejtenünk. (Lapát-támasztás,„Jóleszazúgyis”-ozás, mindenbe beletörődő össznépi depresszió stb.)
Ha valaki érez magában affinitást a külföldi megmérettetéshez, azt bátorítom. Bármit is csináljon. Ne teketóriázzon. A bátorság és kitartás egy férfi legfőbb két erénye. Egy életen át bánnám ha nem vágtam volna bele. Szóval hajrá! (Csak aztán gyertek is haza.)

B-oldal: Mik a zenekar tervei?
Dávid: Természetesen világuralom! Hehe.. Sok-sok minőségi fellépés, jó bulik, boldog hallgatók tucatjai, ezrei. Megélni és jól megélni saját muzsikából, addig pedig jól megélni a mindennapjainkat. Filmdalt írni egy jó filmhez (inkább jó, mintsem sikeres ámde tucatfilmhez). A nagy nyári fesztiválokra eljutni. Illetve folytatni a kutatást a létező legtökéletesebb hang(zás)ok után. A jövő titokzatos, lehetőség pedig ezernyi. És a kibiztosított szeszély mindig ott lapul az íróasztal fiókunkban!

B-oldal: Mikor és hol lehet látni benneteket legközelebb?
Dávid: Idehaza 6 éve léptünk fel utoljára, illetve most nemrég. Talán jövőre is csinálunk egyet. Semmi sem fiksz. Meglátjuk.

B-oldal: TOP5 előadó, banda, akikre felnéztek, inspiráció, egyszerűen kedvenc?
Dávid:
RED HOT CHILI PEPPERS
ROLLING STONES
JAMIROQUAI
LENNY KRAVITZ
MAROON 5

B-oldal: És most küldhettek egy számot az olvasóknak!

Dávid: Hát hogy kicsit elüssön a fenti - evidens - listától, legyen valami nem jellemző, amit csipázunk:

Rollins Band: Shine

B-oldal: Mutassátok be a zenekart. Mire számíthat az, aki megnéz, vagy hallgat benneteket?
Dávid: 4 csávó: ének gitár dob és basz! Móka, öröm, zene, dallam, groove,
Raken-funken-stenken-popen-roll. Ej, nehéz egyszerűen meghatározni. Változékonyak vagyunk. Hangzását és imázsát tekintve a csapat, az elektromos gitár által szimbolizált rock-and- roll életérzéssel azonosítandó. Nem véletlen mondom így. Stílusok, izmusok mára úgy összemosódtak, hogy szaki legyen a talpán aki vegytiszta besorolásra vállalkozik. Oké azért megpróbálom. Inkább vagyunk pop mint rock. Hallgathatók. Széles-skálán randalírozunk, innen-onnan merítve, de a szélsőségeket kerülve. Pop bennünk még a feltétel nélküli életigenlés is. A mindenkori rock-kal szemben ami lázad és lázít, mi inkább pimaszul életöröm-aktivistaként kurjongatunk és vigyorgunk. Bár belátom ez gyakran merészebb mint „rokkosan” lázadni és hagyni hogy „minden fájjon”. Azonban rock is van bennünk. A fickós nyers erő, és vagány tesztoszteron-feketearany csakis ebből a kútból törhet fel. Bár mondom, ez inkább a formai oldal. Tartalmilag a napsütötte vizek himbálnak.
Hőn utált skatulyák (fúj!) alapján: pop,modern-,alt-,funk-rock, rock n’ roll. Néha kísérletezős és blues-alapú. De kiáltottak már ki post-grunge,AOR, sőt, power-chilloutnak is. Mókás nem? Ki igazodik ki ezen? Zene. Hát igyekszünk „Jó Zenét” áramoltatni. (Karaoke-doom-metál mondjuk még pont nem voltunk.) Gitár. Nálunk egyedüli dallamhangszeresként bátyámnak, Krísnek van dolga bőven: Kísér, színez, díszít, motívumokat sző, pulóvert köt. A jövőre nézve mondjuk kacérkodunk a billentyűkkel és más instromentomokkal is. De ami megkerülhetetlen: egyre erősebb vonzalmunk a domináns ritmusok,perkusszió,tánc iránt. Az ösztönök ősi, törzsi rituáléja,a zene csábító szexualitása rendesen magába bolondítja az embert. Az általunk járt ösvényen groove nélkül az ember könnyen válhat zenészből zajszennyezővé. Persze nem mindig kell ’grúv’: Chopin-nek nem kellett. És az olyan afféroknak egészen más is az illata, története. Ízléses barbárságáról, masszivitásáról és összetéveszthetetlenül egyéni imbolygásáról híres Dohy Péter gondoskodik a dobokon, hogy a kevesebb több legyen, de az viszont nyomatékosan. Ő adja a csontvázat. A sarokpontokat, koordinátákat. A legkisebb változtatása is 90%-ban képes megváltoztatni a képet a kaleidoszkópban. Ő a lüktetés alapja. (És ő a Rózsaszín Párduc is)
A mindenkori Béjssz – nálunk már egy jó ideje Lukács Denszi (alteregója: Mana mana) pönget - feladata pedig hogy talpalávaló-ságúra formázza a káoszt. Ő a ragasztó amely a hangokat és az azok közti szüneteket összefogja. Hogy ezen feladatán túl Denszi testvér még mit csen bele a muzsikába az már pillanatnyi hangulatán, és mondanivalóján múlik. Kiszámíthatatlan, improvizatív, hangulatember.
Az én dolgom ezután már csak annyi, hogy kinyissam a kapukat és magamon keresztüleresztve a mikrofonba lélegezzem ezt a sütemény-nyalábot. A szövegek olykor absztraktak. Vagy egyszerűek, és zömmel örömtelik. Nem vagyunk intellektuális alkotók. Az ész elé helyezzük az esztétikumot, érzelmeket és az ösztönösséget. Mindenben. A szavak is gyakorta csak motívumok, hangzások. Formaiak. Az ének nálunk egy hangszer. Dallam is, Perka is. A többségnek ez leesik, van aki szerint „zűrös”. Meggyónom: hát ésszel, tud az lenni Páter Rálf!
A dalainkat a hangjegyek alapján nem nevezném különlegesnek. Nem matekzene s a virtuozitás,komplexitás öncélúsága is távol áll. Ezzel szemben inkább a hangzások, tónusok, érzések ösvénye felől igyekszünk csúcsokat hódítani. A jó hangzásoktól,sound-októl a bizsergető mámoros forróság futkorászik az erekben. És ez narkotikus függőséget tud ám okozni.
Bár van egy alapvető egyedi DNS-ünk,inkább a részletekbe igyekszünk rengeteg apró finesse-t csempészni, mintsem extrémitásokról, gimmick-ekről ismerjenek fel minket. Semmi művér. Nem akartunk sohasem eredetieskedni, csak mentünk azután az ideál után amit részleteiben itt is ott is ezerarcú / hangú kedvenceinktől hallottunk. Zenehallgatóként hallod a téziseket és antitéziseket. Szerzőként pedig  létrehozod a magad szintézisét. Belesűrítve létezésed minden cseppjét és addig tökéletesíted míg azt nem érzed hogy „ó jesz!”
Donna Karan New York-i divattervező asszony azért kezdett ruhákat készíteni, mert a roskadásig tömött gardróbszekrényben nem talált „egy göncöt sem amit felvehetne”. Na ez ugyanilyen. Amit belül hallasz pont az hiányzik a kedvenc zenéid közül. Csak leülsz és jön.

Az Arrows Lounge a világhálón:

• www.arrowslounge.com
  
• http://www.myspace.com/arrowslounge