10 ok, amiért meg kell nézned a Becstelen Brigantykat

10 ok, amiért meg kell nézned a Becstelen Brigantykat

Augusztus 20-án nosferatoval B-oldal munkanapot tartottunk, melyhez én kb. annyit tettem hozzá, hogy 1) kifejeztem a tűzijáték felé érzett eszméletlen utálatomat; 2) 30-40 percenként elaludtam. Hatékonyság! Ennek ellenére behúztuk az új Tarantino filmet a közeli kinóban. Akik még vacillálnak és totyorognak, na most nekik szeretnék segíteni.


10 ok, amiért meg kell nézned a Becstelen Brigantykat:

1. Tarantino bármelyik új filmjének megjelenésekor ne kelljen már könyörögni az érdeklődésért.
2. Végre egy második világháborús mozi, mely nem a (fájdalmas) Holokauszt emlékével és valamiféle erkölcsi példabeszéddel akar sikert elérni.
3. Végre egy második világháborús film, mely nem a "csúnya nácik, szegény zsidók, hős amerikaiak" üzenettel prédikál.
4. Christoph Waltz... nem találok szavakat a német főgonosz szerepét betöltő színész játékára. Minden pillanata félelmetes és egyben elképesztően komikus.
5. Látnod kell a jelenetet, amelyben Brat Pitt (alias Aldo, az Apacs) "tud legjobban olaszul".
6. Mélanie Laurent... az imádnivaló francia zsidólány szerepében. (Picit belehabarodtam.) :)
7. Ismét kultikus Tarantino-párbeszédekkel gyarapodott a filmtörténelem.
8. A nyitójelenet és több nyelven folyó párbeszéd a francia paraszt és a náci hadnagy között.
9. A földalatti kocsma-jelenet. Nem mondhatok többet.
10. Mert a Becstelen Brigantyk egy igazi mestermunka. Bizonyíték arra, hogy a mozi - példabeszédek és modoros történelemóra nélkül is - szórakoztatásra hivatott.

Na, hess a moziba!

 

Tarantino és Rodriguez Texas Rangere | TOP10 Tarantino filmzene EVÖR 

 

112 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr951333379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VillonG 2009.08.24. 14:06:04

Tarantinot szeretni sznob dolog.

Tarantinot utálni sznob dolog.

Én imádom, és iszonyatosan nagy a film!!!! A karakterek is érdekesek, a dramaturgia kifejezetten jó, és vannak olyan kamerabeállításai, hogy hihetetlen!!!

Amúgy ciki, nem ciki, nálam ez a film vetekszik a Ponyvaregénnyel és a Grindhouse-zal (ja, mert én olyan béna vagyok, hogy bejött)...

Szóval, moziba be, aztán élvezkedjetek! :D

Ja, és szerintem Pitt nagyon nagy, de el kell ismerni, hogy Waltz viszi a prímet. Jelenetben nekem is a kocsmajelenet a top! :D

Rogue 2009.08.24. 14:21:36

1. ahhoz képest, hogy Brad Pittes man-on mission filmnek van eladva, BP alig tűnik fel, a csapata pedig alig látható, legtöbbet a kocsmai jelentben . Pontosabban csak egy részük.
2. Ahol is nehezen azonosulunk velük, mert
- Jószerivel egy ember csinál valamit is csak a háromból.
- A három emberből mindeddig csak a Gestapogyilkos németet ismertük valamennyire, a többin addig a kamera svenkelt csak át.

Mindez az egész csapatra igaz, két emberen kívül senkiről nem tudunk semmit.

3. A végén hatalmas logikai hibák vannak, pl hogy a páholy ajtaját nem zárta, nem zárhatta le a nő segítője, így az ott ülők mindenkit kiszabadíthattak volna a teremből, ha nem jönnek a brigantik.

Úgyhogy számomra ez egy ötletes jeleneteket is tartalmazó, de átgondolatlan film marad.

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2009.08.24. 14:26:36

1. nem kérdés, hogy elmegyek minden filmjére, bár magam sem értem miért, mert már a jackie brown is halovány volt, de abban még igyekezett felkapaszkodni a ponyvaregény és a nagy előd kutyaszotrítóban elért szintre, de a kill bill már egy kiszámítható vérfürdőfutam, a halálbiztos meg egy egyenesen unalmas szar, holott elvileg annak valami cseszettjó popcorn mozinak kellett volna lennie (lásd terror bolygó). hihetetlen, hogy egy rendező két eltalált filmmel, hogy tud 15 évvel később is vendégcsalogató lenni. guy richienek ez nem sikerült.
2. igazából nem tudom melyik az a film, ami ezzel érte el a sikerét.
3. hát a nácik csúnyák, a zsidók szegények, az amerikaia meg hősök :)
4. a német főgonosz. hát igen. ő volt az aki elvitte a filmet.
5. namost egy mondat miatt két és fél óra végigülése igen merész vállalkozás, a debil brad pitt az égető bizonyítékban nekem sokkal szórakoztatóbb volt
6. stimmel
7. semmi nem maradt meg
8. a nyitójelenet valóban remek volt, de a baseball-os fickó előjövetele is megér egy misét
9. a kocsma kimondottan vicces lett
10. kicsit unalmas volt nekem.. bár ha azt vesszük, hogy egy huzamban végigültett két és fél órát, azért az szép teljesítmény. mondjuk ez a titanicnak, meg a watcmen-nek is ment, szal nem egy nagy érdem. mindenesetre én nem estem seggre ettől a filmtől.

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2009.08.24. 14:30:26

@VillonG: a kamera. az étterem résznél a pite valami csodálatos. össze is futott a nyál a számban.. megint..

MÁS

miért nem volt a filmben német részről karlengetés meg "heil hitler!"? ez csak engem zavart?

MizBig 2009.08.24. 14:31:06

Csak azt mondja már meg valaki, hogy miért van y-nal a "brigantyk"?

BushDoctor 2009.08.24. 14:32:45

Waltz fenomenális, simán oscar jelölt lesz ezért az alakitásért. Kétlem hogy egy ilyen szerepet könnyű lenne alakitani. Túlzás nélkül a legzseniálisabb elmebeteg akit valaha filmvásznon láttam. A cinizmusa, a műveltsége, a kockákon rejtőző iszonyú brutalitásának etüdökbe oltott könnyedsége lehengerlő. (pl. a rétes evő jelenet...aminek a végén eloltja a cigerettáját, vagy a nyitójelent a sok nyelven diskuráló "jóbarát" aki tejjel oltja a szomját...s ahogy a zsidórejtegető parasztot szedi szét milliméterenként, stb...)
.
Nagyon bejött, hogy mindenkinek odaver Tarantino, ezzel is a háború abszurditását kiemelendő. Nem kiméli a nácikat, a zsidókat de az amerikaiakat sem. Mindenki megkapja a magáét.
.
Aki a történelmi hitelességet keresi a filmben az rossz nyomon halad...elég ha csak annyit emlitünk meg hogy hitlert sajnos nem sikerült likvidálni a háború alatt, mig a filmben.... :)
.
Kötelező darab , 10/10 !

BushDoctor 2009.08.24. 14:40:04

MIzbig : azért mert az eredeti cime "Inglorious bastErds"...ott is el van irva, a "bastErds" valójában helyesen "bastArds". Úgy gondolta a forgalmazó, hogy megpróbálja visszaadni a cimadást a magyar megfelelőben. Másik dolog, hogy nem sikerült neki, mert mig a bastErds egy igazi, tenesse, vagy texas-i redneck mindennapi tájjelgű szókincséből nem hiányozhat (ha jól emlékszem Aldo tenesse-ből valónak mondta magát a fimben), addig a briganti, se i-vel, se ipszilonnal nem egy elterjedt szó idehaza, de "Y"-nal semmivel sem jelent többet vagy kevesebbet mint "i"-vel... Szóval szerintem kapufa.

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2009.08.24. 14:41:17

@MizBig: mert volt egy '78-as inglorious bastArds, ez a mostani meg inglorious bastErds

dzsefi 2009.08.24. 14:41:18

@MizBig: az eredeti cím inglourious basterds (helyesen inglorious bastards lenne, a két hejesírási hubát akarták így áltültetni, egy maradt)

egyébként nekem a Kill bill (főleg a második része) a kedvenc QT-filmem, utána jön a Jackie Brown, Ponyvaregény, Deathproof, Kutyaszorítóban. Lehet kövezni :)

Zelefánt 2009.08.24. 14:42:11

Tarantino műveletlen csöves.
Hollywood szégyene, hogy az olasz videotékás b-szériát, na meg az ostoba képregény-univerzumot isteníti, mivel már régóta üres a szellemi kassza...
Hol vannak ma már az olyan alkotók, mint Arthur Penn; Alan J. Pakula; Sam Peckinpah; Stanley Kramer; Sydney Lumet; Robert Altman; George Roy Hill; Michael Cimino; Sydney Pollack...akik valamiféle eredetiséget is vittek a moziba...
És ezek a nagyszerű rendezők még csak nem is A zsenik...mint Coppola, Kubrick, Scorsese (utóbbi némi fenntartással).
A lista tetszés/ízlés szerint bővíthető.

Tarantinho...?

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 14:42:46

@MizBig: az eredeti is ferdítve van Inglorious Basterds (bastards helyett), valószínûleg ezt akarták visszaadni

Dr.Mozi · http://www.drmozi.blog.hu 2009.08.24. 14:43:57

Azért lett y-nal fordítva a brigantik, mert angolul helyesen "Inglorious BastARDS" lett volna a címe, de Tarantino megváltoztatta, mivel már van egy hasonló film ezzel a címmel és nem akarta, hogy azt gondolja a nagyérdemű, hogy ez egy remake lesz.

Dr.Mozi · http://www.drmozi.blog.hu 2009.08.24. 14:45:37

Jahogy lassú voltam, vadevör :)

BushDoctor 2009.08.24. 14:46:44

Zelefánt : "Hol vannak ma már az olyan alkotók, mint Arthur Penn; Alan J. Pakula; Sam Peckinpah; Stanley Kramer; Sydney Lumet; Robert Altman; George Roy Hill; Michael Cimino; Sydney Pollack...akik valamiféle eredetiséget is vittek a moziba..." _: A videotékában ! Ki lehet venni őket tarantino fanyalgás helyett :P'''

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 14:48:44

@Zelefánt: Az elitista nyavajgás nagyon menô, a csajoknak nagyon bejön.
Ha tovább akarod fejleszteni, a Könyvesblogba írd be minden könyvhöz, hogy az Ulyssest nem lehet felülmúlni.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 14:50:59

@Dr.Mozi: nem nem, pluszinfo van benne. nem tudtam, hogy van oka a ferdítésnek.

BushDoctor 2009.08.24. 14:51:09

szomorútojás : nálad a két pont ! Azt is el lehet mondani soxor, konzervativan, karótnyelve, modoroskodva, hogy michelangelo óta szobrot se csinált senki egy normálisat. :))))))

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.08.24. 14:53:11

A 2. pont nem igaz. Miért nem látja ezt mindenki?
A kicsit túl aggresszív, de azért jó fej zsidók és a kicsit buta amcsik, akiknek azért tökre igazuk van, jól lenyomják a szemét németeket, cserébe az egésznek a hátterében ott munkáló holokausztért.

Sok jót el lehet mondani a filmről, de azt nem, hogy leszámolna a sztereotípiákkal.

2009.08.24. 14:59:04

@Pók: Így igaz! Sőt! A harsogó "zsidó bosszú" ráadásul egy tipikus újkori antiszemita sztereotípia, amire még jól alá is tesz. Még a Schindler listájáért hideget-meleget kapott Spielberg is képes volt árnyaltan felvetni ezt a problémát aztán a Münchenben. Hozzáteszem ezt a film elején Brad Pitt levédi előre: "Nem azért jöttünk, h emberségre tanítsuk a nácikat, hanem h megöljük őket" stb.
Ja, és az Ulyssesnél tényleg nem született jobb könyv :-)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 14:59:05

@BushDoctor: szerintem Michelangelo (hamár modoros: Angyalmisi) túl populáris ;)

2009.08.24. 15:00:49

Zelefánt véleményéhez annyit, hogy én is most először éreztem azt, hogy QT abból él, hogy szar az ízlése :-) Poén volt, egyszer, kétszer, ötször, de én már kezdem unni. Fene tudja...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 15:01:29

@Pók: Én látom. Csak másképp értelmezem, ezért egészen más a konklúzióm.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 15:04:25

@zsollancs: abból él, hogy a mindannyiunk által sokat látott borzasztó, jobb, és jó filmek sémáit úgy gyúrja egybe, hogy közben ezek elé tükröt tart. Néha gagyibb, mint a gagyik, de elhisszük QT-nek, hogy ez szándékos túlzás.
Én még hiányolom a QT-westernt.

Zelefánt 2009.08.24. 15:04:51

Faszom se elitista, de ami jó, az jó. (Robert Aldritch filmje azért mégiscsak jobb, már megbocsáss...igaz, több mint negyven éve készült.)
Vagy még talán "A hid túl messze van"...(Richard Attenborough)
Elitista.
Az.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.08.24. 15:06:56

@efes: Te vagy az ember, aki értékeli Richard Jenkinst.
@Zelefánt: a különbség a forgatókönyvekben van. Régen csak a kibaszott jó könyvekből lett film, míg ma van már producer, rendező, főszereplő és zeneszerző is, amikor elkezdenek forgatókönyvet keresni/íratni. Nyílván ezért szarabb a sztori sokkal.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 15:07:56

@Zelefánt: Biztosan igazad van, dehát tudod, az ostoba pórnép, akik képesek az agyukat QT-vel butítani nem érthetik meg ezt.
Ehhez egyszerûen szem kell, meg sok-sok tanulás, amivel megtanulod látni a filmekben azokat az apró nüanszokat, amiket a nyáladzva bambulók észre sem vehetnek.

miou · http://365buildings.tumblr.com 2009.08.24. 15:08:06

@Zelefánt: nem hiszem el, hogy Cassavetest és Antonionit nem írtad oda! A kiüresített viszonyok, a posztmodern életérzés nagyvárosi manifesztációja neked smafu?!

és még az ilyen siránkozik művészetről, hah.

egyébként az utolsó mondatodban van is valami igazság, tetszés/ízlés szerint Hitchcock-kal és Tarantinoval is bővíteném a listát.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.24. 15:10:11

@Madafaka: volt karlendítés (stunts by Bácsfi Dia), amikor jönnek be a kávézóba gratulálni a katonából lett filmsztárnak a bárpulttól.

@szomorutojas: az Ulysses felülmúlhatatlansághoz még hozzá tartozik az a megmozdulás, amikor valaki azt mondja, ne legyen véleményed valamiről, amíg te nem értél el többet. Így gyakorlatilag az emberiség 98%-át kizárja a véleményalkotásból. A napokban a Madonna koncert amúgy valóban szükségtelenül negatív visszhangjainál megy, de amúgy sablon mondat: "ő elért valamit, és ezért tisztelni kell - ÉS TE?" :)))

Tarantinoval nekem semmi bajom, de ha egy 4 éves gyereket megkérsz, hogy mondjon egy rendezőt, akkor őt mondja, és ezzel kapcsolatban valóban felmerül a kérdés, hogy miért nem 100 másikat, vagy 20 ugyanilyen jót, vagy 10 jobbat (mindig van "jobb", pláne hogy még jó ízlésből is sokféle akad). Ez olyan, mint itt a B-oldal álomzenekar tagjai, óriási 20-as, 50-es listák, bárki lehetne az élen, csak azért rosszabbnak gondolni valakit 5 egyformából, mert a legismertebb, ugyanannyira igazságtalan, mint a másik 4 kényszerű mellőzése, vagy leszorulása az első helyről. Darlingot mindenkinek!

ergerberger 2009.08.24. 15:11:38

Várjál... akkor most jó a film?
Menjünk el megnézni?
Ezt akartad közölni ezzel a köcsögösködő tízpontos buzisággal?

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.08.24. 15:14:44

@ergerberger: Ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz :)))

BushDoctor 2009.08.24. 15:16:44

ergerberger : neked NEM fog bejönni. megölik benne hitlert

Leszezmégígyse (törölt) 2009.08.24. 15:19:33

@Zelefánt: Az említett rendezőket nagyra tartom(és sok mást is-Kurosawa,Lynch,Greneway,stb)és szeretem a filmjeiket.
De szeretem Tarantinot is.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.08.24. 15:21:23

@BushDoctor: Arra figyeljünk, hogy valaki még nem látta a filmet, és lehet még akarja, ne áruljuk el, hogy az ügyvéd a gyilkos.

2009.08.24. 15:21:33

@BushDoctor: pfujjj, szemét spoilerező :-P

2009.08.24. 15:23:24

By the way: az Ulysses is "remake", az Odüsszeuszé. Tipikusan Tarantinós, ha úgy vesszük... Amúgy van Tarantinós western, egy icipici a Kill Bill 2-ben, meg ott a Sukiyaki Western Django, aminek producere! Érdemes bepótolni, tényleg!

Zelefánt 2009.08.24. 15:24:38

JÓ KÖZÖNSÉGFILMEKRŐL ugattam, amelyek néha még kicsit többek is, mint aminek indultak.
Ti meg lehányjátok a fejemet.
Pedig én is csak egy zombi vagyok.
Akkorhát...?!

koschwarz 2009.08.24. 15:25:57

@Zelefánt: minden személyeskedés nélkül: szerintem én azért vagyok sokkal műveltebb és szélesebb látókörű, mint te, mert az általad felsorolt rendezőkön (illetve műveiken) kívül képes vagyok egy tarantinót is élvezni, és meglátni a filmjeiben az értéket.

azonkívül azt hiszem, minden mai komoly filmesztéta és filmkritikus egyöntetű véleménye az, hogy tarantino új műfajt teremtett (a tarantino filmeket :) ), ami új életet lehelt az egyébként még ma is megfáradt - amerikai - filmkészítésbe.

2009.08.24. 15:31:35

@koschwarz: Abszolút igazad van! Csak szerintem időközben beleszeretett saját magába, és most már direkte tarantinós filmeket csinál, ha érted, mire gondolok. Bár ezt most magamtól idéztem, akárcsak ő. Na ez pedig egy szép posztmodernül saját farkába harapó gondolatmenet lett így, ha lehetek ennyire elitista :-O

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.08.24. 15:33:56

@Rogue: a filmekben rejlő logikai hibákról....igen Hitlert kevesen védték. valóban.

Ellenben mindig a Halálos Fegyver I jut eszembe. Van a kíméletlen rosszfiúk csapata, semmitől sem riadnak vissza, adott esetben bárkit megölnek, de Mördó örmestert kivezénylik a sivatagba, a lánya túsz, és beszélgetnek "mit tud a rendőrség?". ki a faszt érdekel. Bumm a lány fejébe, bumm a Mördó fejébe és menjünk haza ebédelni. Nem, ők lamentálnak, majd nyilván jön a bénázás és a főhősök megmenekülése. Semmi logika nincs abban, hogy a kíméletlen gyilkosok sosem lövik le a főhőst, míg mindenki mást egyből miszlikbe szabdalnak. ("De ő élve kell nekem.")

Filmekről beszélünk. Persze, jó ha logikailag is minden apró részlet rendben van, de néha engedjük el a fantáziánkat és érezzük jól magunkat.

agi02 2009.08.24. 15:34:46

3. Végre egy második világháborús film, mely nem a "csúnya nácik, szegény zsidók, hős amerikaiak" üzenettel prédikál.


Hát akkor mivel ha ezzel nem.

Szegény zsidó kislány akinek kiírtják a családját (amúgy nem egy rossz jelenet ez sem!!).

A nácik vagy idétlen hisztérikák vagy nagyképű faszok akiket tömegestől lehet írtani minden ellenállás nélkül.

Az angolok alkoholista hülyék akik csak whiskyzni tudnak, de miattuk bukik meg a KÜLDETÉS.

És vannak a HŐS amerikaiak akik sikeresen vesznek minden akadályt, megvesztegethetetlenek és célratörőek.

Ugyanúgy megvannak a sztereotípiák csak egy kicsit átfestve.

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2009.08.24. 15:39:20

@zsollancs: arról nem is szólva, hogy a film elején a zene tiszta volt egyszer egy vadnyugat :)

jó. be kell látnom elég sok jó pontja van ennek a filmnek :D

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.08.24. 15:41:12

@agi02: a 3-as ponttal én azt akartam kifejezni, hogy végre nincs koncentrációs tábor, nincs lamentáló, de világbékét teremtő amerikai elnök, nincs statiszika, hogy hány zsidó halt meg és így tovább. Az apró dolgok, amiket említesz, szerintem kurvára jól rejtve maradnak, vagy annyira egyértelműek, hogy nem kell eröltetettem erősíteni rajtuk.

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2009.08.24. 15:42:14

@nosferato: durva hogy pont ott kezdtem hiányolni :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.08.24. 15:47:51

Amikor kiekrült a forgatókönyv, inkább azt olvastam el. Anno nagy kedvencem volt a "Kutyaszorítóban", és még a Kill Bill is iszonyatosan bejött (pláne a második fele) de most már kötve hiszem, hogy bármilyen Tarantino filmet meg tudnék nézni.

Émmá csakijen hüjje vok.

koschwarz 2009.08.24. 15:51:30

SPOILER ON!!!!!!!!!!!


@agi02: hát szerintem pont hogy a HŐS amerikaiaknak nem sok közük volt az események menetéhez...egyedül a francia lányon és a fekete barátján múlt minden...az már csak egyfajta plusz elégtétel, amit filmen sose láthattunk, hogy hitlert jól pofánlövik (vagy 100x :)).


SPOILER OFF!!!!!!

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 15:58:16

@nosferato: Tarantino hihetetlen zsenialitása, hogy ô a harmadik rendezô, akinek a nevét összekötöm a filmjeivel. Korábban sosem érdekelt, ki a rendezô, de Tarantino megragadott, amikor a harmadik filmjét láttam. A másik kettôt nem árulom el, mert teljesen hiteltelenné válnék, hogy osztom itt szegény Zelefántot.

@koschwarz: ott egy pont. bár már megsajnáltam Zelefántot

ElCapitan 2009.08.24. 15:59:55

rtl klubon mikor adják?

ügyfélszolgálatos 2009.08.24. 16:03:52

@Zelefánt: Az a baj veled is, hogy te is csak egy karót nyelt fasz vagy. Szerintem néha kikapcsolódás végett lehet Tarantino-t is nézni. Én megnéztem eddig mindent amire rá tudtam tenni a kezem és nem csak a "műűvész" filmeket. Tarantinonak van lét jogosultsága.

koschwarz 2009.08.24. 16:09:26

@indif: úgy tudom 2014-ben lesz az rtl-en, szeptember 25-én, szombaton, este 22.00-kor, 18-as karikával, csak sajnos még így is ki fognak belőle vágni legalább 25 percnyi jelenetet.

;)

inkább nézd meg moziban, a dark knight óta az első film, amit nem bántam meg moziban megnézni.

miou · http://365buildings.tumblr.com 2009.08.24. 16:09:58

@Zelefánt: nem, alkotókról meg "A zsenikről" ugattál, jó, hogy erkölcsi iránymutatással nem spékelted meg azt a kommentet. és még csodálkozol?!

Magon_ 2009.08.24. 16:13:28

@agi02: Te valami más filmet néztél szerintem.

SPOILER!! Az amcsik semmi mást nem csináltak ebben a filmben, mint átmentek ajrópába verekedni, ráadásul föld bunkó volt mind, aztán (ugyan semmi értelmeset nem csináltak érte) az ölükbe hullott a dicsőség, ráadásul úgy, hogy lepaktáltak egy Jewhunter becenevű tömeggyilkossal.SPOILER VÉGE!!

Ezek a hős amcsik a filmben? Akkor már a franciák, ha valakik.

gastro vazze 2009.08.24. 16:18:31

@Madafaka: ahh bazeg, ahogy eszi a tejszínes strudelt, az mekkora.. szépen alaposan megrágva, aztán bele a csikket:D

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2009.08.24. 16:24:07

SPOILER!

@koschwarz: @Magon_: egyrészt a bombák robbanása igencsak rásegített a dolgokra, másrészt ha nem történik meg a lepaktálás, akkor az akció megbukik, a főnökök távoznak és hiábavalóvá válik a lány magánakciója is

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2009.08.24. 16:45:15

@Zelefánt: te az a tipikus bekepzelt fasz vagy, aki azt hiszi, hogy az a jo film, amit o mond, es punktum, mas meg hulye, meg muveletlen, ha nem ert vele egyet, de majd kinovod, vagy nem...

mellesleg ramondod Tarantinora, hogy nincs benne eredeti... pff, persze, hasznalt kifejezes a "tarantinós", szoval nincs eredeti stilusa, aha, hogyne, nem baj, en mar csak ilyen muveletlen paraszt bunko vagyok, akinek a kedvenc filmje a Ponyvaregeny, Tarantino a kedvence, nezd el nekem :P
mellesleg Tarantino annyira muveszfilmes, hogy az akciobuzi tesom utalja, de annyira kommersz filmes is, hogy a sznobok se szeretik, az egyensuly a lenyeg :)

kivancsian varom a filmet, csak sajnos ahol elek, nincs mozi (hataron tul), meg az orszagban sincs sok mozi, szoval varom a magyar feliratot :(

pingvinmadár 2009.08.24. 16:50:12

Szerintem inkább közepes a film, mint zseniális. Nagyon sok aránytalanság volt a jelenetekben és a szerepekben. Egy csomó karakter kibontatlan maradt, pedig csak a birgantik között lett volna sor érdekes figura. Pl az átállt német briganti ilyen volt, tök érdekes lett volna, ehelyett szinte meg sem szólalt, aztán leölték teljesen értelmetlenül. Ugyanígy negyedórán keresztül hozza be a szakállas muksót az első jelenetben, akinek aztán semmi szerepe nem lesz a filmben. Vagy az angol tiszt, akivel Mike Myers beszélget, aztán semmi szerepe nem volt, vagy Churchill a háttérben, akinek egy mondata volt, legalább egy poént adtak volna a szájába.
Néhány jelenetet aránytalanul hosszúnak éreztem (pl. kocsmás), néhányat meg túl rövidnek, vázlatszerűnek.
Végül a Zsidóvadász pálfordulását teljesen indokolatlannak éreztem, egyáltalán nem tűnik logikusnak egy nyerő helyzetben egy ennyire kockázatos megadás. Az meg hogy azt mondja a végén, hogy nem veszi le a náci ruhát, az előzőek tükrében szintén érthetetlen.
Jobb lett volna, ha a film a mozis szerelmes szál helyett inkább a brigantikra koncentrál, több lett volna bennük.
Ezeket végiggondolva egyáltalán nem érzem Tarantinót zseniálisnak.

dzsefi 2009.08.24. 17:09:55

@szomorutojas: pedig a kill bill 2-ben volt jó adag western(-paródia?) is, a kung fu-filmeken kívül szerintem a másik legmarkánsabb motívum az volt.

nikk rivers 2009.08.24. 17:28:01

helohelo,

valaki árulja már el, miért rendelt a csajnak tejet a kávéházban a nyomozó?!
Tudta, hogy ö a tehenészcsaj?
Miért nem fűzték ezt a momentumot tovább?

orizatriz · http://www.orizatriz.blogspot.com 2009.08.24. 17:42:35

kempinek igaza van, néhol recsegett a film tényleg, de meg kell hagyni, szórakoztató volt és izgalmas, rég láttam ilyen filmet moziban.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2009.08.24. 17:53:56

basszameg, jeloljetek emberek a spoilereket, mert faszkivan

Zelefánt 2009.08.24. 17:54:03

Tarantino Leone szeretne lenni, de az istennek sem megy.
Tudom: a zanyámat.
(Madcows-nak, üdvözlettel.)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.08.24. 18:03:38

@nick rivers: szerintem csak kisebb feszültségnövelő jelenet, gondold tovább, "vajon rájött?", vagy "gyanakszik?".

BushDoctor 2009.08.24. 18:09:50

Szerintem nem akar Leone lenni Zelefánt. Miért gondolod ? Szerintem T. semmi más nem akar lenni csak T....és azt tök jól csinálja !
Overdrive : sry a spoilerért, legközelebb majd ügyelni fogok rá, de egerbergernél oka volt annak, hogy elsütöttem a poént.

BushDoctor 2009.08.24. 18:10:41

nick rivers : szerintem egyszerüen olyan "véletlen" egybeesés amitől feláll az embernek a szőr a hátán. :)

Antifaszok Réme 2009.08.24. 18:33:58

"Na, hess a moziba!"

Mi van fiúk, ez kicsit izzadtságszagú... A RÁGCSÁVÓK simán lenyomta kezdőhéten.

"csúnya nácik, szegény zsidók, hős amerikaiak" Igen, ez már nagyon unalmas.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 18:42:44

@dzsefi: persze, igazad van, de én egy egészestés westernt szeretnék Clint Eastwooddal, vagy Charles Bronsonnal, és ha lenne Tarantinoban egy kis európaismeret akkor Gojko Miticcsel.

@Antifaszok Réme: képes voltál egyetlen hozzászólésrt nicket létrehozni? bámulatos. Az antifaszok remegnek.

@Zelefánt: Jaja, az egy szép hegység, én például Maestra szeretnék lenni. ;)

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.08.24. 18:43:14

ja, és erőltetett lenne a poén, hogy "na, Hess a moziba", mi? (mármint a rudolf hess főnáci miatt)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 18:45:48

@kempi: SPOILER.
Azért mondja, hogy nem veszi le, mert kihallgatta a túlélôket, és tudta, hogy ha azt mondja, leveszi, belekarcolják a svasztikát.
Szerintem erre az , hogy Aldo úgy folytatja, mintha az ellenkezôjét mondta volna, kimondottan vicces.

Antifaszok Réme 2009.08.24. 18:46:58

Szomrutojás: Nem, már régebb óta meg van a nick, csak annyira félelemben tart a rendszer (ezek a BRIGANTYK !!!!) hogy alig merek írni...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.08.24. 18:49:15

@Antifaszok Réme: :)
Egyébként a "cuki állatkák emberként viselkednek" kb ugyanannyira unalmas... lenne (mindkettô), ha nem sikerülne mindig valami újjal feltölteni. Új cukisággal pl.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.24. 19:10:52

nekem meg a Jackie Brown a kedvencem tőle, meg persze a Ponyvaregény.. de tetszett a Grindhouse is, sőt, nekem jobban tetszett az autós, mint a zombis.

doberman 2009.08.24. 19:11:50

Inkább sci-fi ez a film.... hős zsidók, akik bátran harcolnak... ilyen soah-sem volt, és nem is lesz... az lett Vona a reális, ha mindenkit hátbadöfnek...

Holly woodban a legkifizetődőbb dolog filoszemitának lenni, akkor mindent megbocsátanak, lásd Koltai úr alkotását.

igaz_ember 2009.08.24. 19:16:50

Zelefánt respect! Ne fájjon a fejed...nekem sem kenyerem Tarantino. Ezt az láttam tőle. De ennek a filmnek már a bemutatója sem jött be. Jó lenne megint olyan második világháborús filmeket látni megint, mint a halál 50 órája, ahol a németek nem idióta barmoknak lettek ábrázolva. Mondjuk már nincsenek olyan színészek mint Charles Bronson, Telly Savalas és a többiek. És nem érdekel senkit, a normális jellemábrázolás. A túlzások kellenek, mert azon lehet röhögni. Tarantino nem rossz rendező, rájött erre, ez köll a népnek. Miért adna más bárki is? Na lehet fikázni.:) Legalább Zelefánt nem lesz egyedül:)

Andal 2009.08.24. 19:17:55

Rogue 2009.08.24. 14:21:36
"3. A végén hatalmas logikai hibák vannak, pl hogy a páholy ajtaját nem zárta, nem zárhatta le a nő segítője, így az ott ülők mindenkit kiszabadíthattak volna a teremből, ha nem jönnek a brigantik."

A nő bizonyára a páholyos részleg vagy régi kedves náci ismerőse számára tartogatta a kis pisztolyát.

Egyébként valóban nem voltak profi terroristák/katonák, az akciójuk valóban nem lett volna teljesen sikeres. De ez miért lenne logikátlan? A bosszú vezette, a terv nem volt tökéletes, bekavart még Hitler érkezése is, mégis megpróbálta.

kempi 2009.08.24. 16:50:12
"Végül a Zsidóvadász pálfordulását teljesen indokolatlannak éreztem, egyáltalán nem tűnik logikusnak egy nyerő helyzetben egy ennyire kockázatos megadás. Az meg hogy azt mondja a végén, hogy nem veszi le a náci ruhát, az előzőek tükrében szintén érthetetlen."

1944-ben, az amcsi partraszállás után a nácik egyáltalán nem voltak nyerő helyzetben, a Zsidóvadász is látta: egy vesztes birodalmat jobb elárulni, mint kitartani mellette, hogy aztán a zsidó bíróságon őt is kivégezzék.

Nem emlékszem arra, hogy olyat mondott volna, hogy nem veszi le a náci ruhát. Csak a korábbi vallomásokból pontosan ismerte Aldo felvezető szövegét a náci ruháról a megjelölés előtt, és pontosan tisztában volt vele mit fognak vele csinálni.

Magon_ 2009.08.24. 19:31:29

@igaz_ember: "Jó lenne megint olyan második világháborús filmeket látni megint, mint a halál 50 órája, ahol a németek nem idióta barmoknak lettek ábrázolva."
Azért jobb, ha tudod, hogy a film messze legintelligensebb szereplője egy német tiszt volt. :D

Zelefánt 2009.08.24. 19:34:06

Igaz Ember ----
...ha az effélékre gerjedsz, akkor ajánlom "A híd túl messze van" (R.Attenborough, pozitív) és a "Vaskereszt" (Sam Peckinpah, igen negatív) filmeket; középre pedig "A sas leszállt" c. mozit, alkotója azt hiszem John Houston.
Na meg "A 22-es csapdája" (M. Nicholls) is ide lenne való, de valahogy azért mégsem.
Csáp.

Jimbo75 2009.08.24. 19:34:15

@efes:

Norton nem a végén kattan be, végig csak játssza, hogy normális, Neki igazából a rosszfiú fele az igazi, a jófiú csak álca a filmben....

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2009.08.24. 19:36:24

@igaz_ember: ja, nincsenek mar olyan szineszek, semmi sincsen, senkihaziak kezeben van a filmszakma (mert hat ott van Di Caprio, Bale, vagy az ezerarcu Depp), mellesleg Bronson nem volt egy szineszfenomen, ami azt illeti, Telly Savalas sem, Hopkins, Robert De Niro, vagy Jack Nicholson megeszi oket reggelire, hogy Brandorol mar ne is beszeljunk

igaz_ember 2009.08.24. 19:37:44

@Magon_: No nem mert a filmben az amerikai felderítő ezredes előre tudta hogy német offenzíva lesz, csak nem hittek neki a fejesek:) És a végén ő győzz! Szóval nézd újra. Csak egyszerűen az amik leszámoltak a filmben a németek barmok üggyel. Közben a SZU lett az ellenfél, és hát a németeknél is voltak katonák, akik utálták a nácikat, és egyszerű harcosok voltak. Szóval kellett Hollywood rehabilitációja, így a valósághoz közelebb álló lett az alkotás. De hát ma ez nem lényeg...a fontos, hogy minnél torzabb legyen mert az olyan antiművészi és az már olyan menő hogy művész lett.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2009.08.24. 19:39:50

@BushDoctor: hagyd csak, o csak kotekedni akar, mar eldontotte, hogy szar a film, tarantino kocsog, te pedig buta vagy, mert szereted

igaz_ember 2009.08.24. 19:41:02

@Zelefánt: Nem effélékre gerjedek, csak szeretem a történelmi filmeket. És láttam az általad említett mozikat is. De a Halál 50 órája etalon a műfajban...és szerintem nem lesz még hozzá hasonló sem a műfajban, nincs rá igény. Teszem hozzá sajnos.
Ez csak az én véleményem...lehet nincs igazam.

igaz_ember 2009.08.24. 19:43:12

@madcows: Hmmm senki sem mondta, hogy az általad említett színészek nem jók. De abban a filmben és nem tudnám elképzelni sem Bale-t sem Depp-t. Egyszerűen minden összeállt benne, és kevés ilyen történelmi eseményt feldolgozó filmet tudok mondani.

Zelefánt 2009.08.24. 19:44:21

Főokosok!

Na és a Walkyrie?

Antifaszok Réme 2009.08.24. 19:44:57

Csak Hesseljetek a moziba...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.08.24. 19:45:48

@igaz_ember: Nem az igazsággal van, mert ne azt keressétek. Almát almával kell összehasonlítani, ez a film pedig nem történelmi háborús film. Ennyi. Nem kell keresni benne a történelmet, az évszámokat, a valóságot, vagy a hű ábrázolást. Ez egy Tarantino film, és a közeg most a II. vh. Lehet, hogy a következő filmje western lesz, vagy sci-fi, de hogy ő benne lesz, az tuti. Gondolom, hogy aki Asimovot szeret olvasni, az sem szarja össze magát egy Kaland-Játék-Kockázat könyvtől. Ezért mondom: almát-almával...

igaz_ember 2009.08.24. 19:47:58

@madcows: No és legutóbb láthattam Bale-t és Depp-et együtt játszani egy filmben. Nem volt rossz, de azért ne mondjuk azt hogy korszakalkotó zseniális volt a Dilinger film. Már régen nem fognak beszélni erről a filmről, amikor a Halál 50 órája még mindig fogalom lesz szerintem, ha tévedek, akkor az egekben még lehordhatsz nyugodtan.

igaz_ember 2009.08.24. 19:52:31

@Interstellar Overdrive: Hmmm a történelem is konstrukció, ezért nem a valóságot mutatja be mert arra képtelen. Lehet fiktív, mi lett volna ha alapú történelmi filmet készíteni. De abban nem hinném, hogy jó lenne ha minden német agyament ökör lenne, persze ha nem akarunk rajta visítani a röhögéstől. Csak elmondtam a véleményemet. Tarantino olyan közeget választ a túlzásokkal operáló filmjeihez amilyet akar, de akkor ne szóljon be a Walkyrie-nek. Minek hasonlítja össze vele a saját moziját? Szóvl akkor ki szeretne történelmi film babérokra is törni?

Zelefánt 2009.08.24. 19:55:30

Interstellar Overdrive ----
Sajnos ez így igaz, nincs valóban hiteles háborús (történelmi) film; még azoknak is igen kevés közük van a valósághoz, amelyekről mi (nézők) úgy gondoljuk, hogy nahát...!
Amúgy pedig:
Tarantino csak azért emelkedik ki az átlagból -- mert az olyannyira lenn van....

europatriota 2009.08.24. 20:02:16

Az hogy filmet/rendezot szeretunk az teljesen egyeni izles kerdese.
En szemely szerint teljes mertekben Zelefant es Igaz_ember velemenyevel ertek egyet.
Szerintem is Tarantino egy nagy kokler, nem muvesz.
Jol tudja magat es a marhasagait eladni, ennyi.
Mindig volt/van/lesz egy sznob reteg, aki attol alel el, ami "mas mint a tobbi", foleg ha annyira ki van forgatva, hogy a normalis emberek meg sem ertik.
Szamomra Tarantino csak egy divat, olyan mint az, hogy most buzinak kell lenni, mert az a meno.
Igaz_embernek ez a mondata mindent helyretesz:
"Már régen nem fognak beszélni erről a filmről, amikor a Halál 50 órája még mindig fogalom lesz"

Magon_ 2009.08.24. 20:23:34

@igaz_ember: Én a Basterds-ről beszéltem, NEM a Halál 50 órájáról.

BushDoctor 2009.08.24. 20:43:41

....óh beh mennyire szeretnék "normális ember" lenni. :DDD
...de nekem mindig csak ezek a kitekert dolgok jutnak, meg az agyaskodás.
.
A halál 50 órája meg egyszerűen nem összevethető a basterds-szel. Alma és körte amint azt overdrive mondta.
.
Tarantinohoz kell egy cseppnyi nyitottság, két kávéskanál elvonatkoztatni tudás, bőlére eresztett, kifinomult humorérzék, szarkazmus és cinizmus jól felrázva, egy jó adag tiszteletlenség a dogmákkal szemben és legalább 100 IQ pont. Ha ez mind megvan, megjön a feeling is.

ügyfélszolgálatos 2009.08.24. 22:27:51

@BushDoctor: Ráadásul a Halál 50 órája nem is valami korhű. Érdekes módon a sok idióta itt nem is említi mondjuk a Sztálingrád-ot ami igen csak odabasz kategória.

Sausage 2009.08.25. 07:36:11

@ügyfélszolgálatos:
Hja, de az nem ment a multiplexekben, es amugy is "indokolatlanul hosszu, elnyujtott" részek vannak benne. :)

ügyfélszolgálatos 2009.08.25. 14:15:02

@Sausage: Én még moziban is láttam. Az a baj, hogy a blogoszférában mindig van pár barom aki nem bírja megállni, hogy ha valamit nem szeret akkor ne rondítson bele. Ha ez a Zelefánt nevű tarisznyarák faszkalap nem szereti Tarantino-t szíve joga, de mi a kurva anyámnak parasztkodik itt? Ezt soha nem fogom megérteni. Ennyi erővel mehetnék a Hello Kitty blogokat gyalázni... Vagy kötözködni az új Herri Plotter filmre igyekvőkkel...
Tudod jó ez a "Zinternet" csak sok a köcsög.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása