Feltöltőkártyás zeneletöltés

Feltöltőkártyás zeneletöltés

Alapvetően már nem vagyok az a letöltős fajta. Egyfelől elfáradtam a szarkáskodásban, másfelől meg helyem sincs a vinyón. Amit meg tényleg megszeretek, sajnos azt elkezdem szisztematikusan felvásárolni. A letöltés persze még mindig a válság barátja, kérdés mennyire akarunk modoroskodni és erkölcscsőszködni az illegalitás határain. Na, mindegy, egy postaládámban kikötő hírlevélből tudtam meg, hogy egy érdekes ÉS legális zeneletöltési modell ütötte fel a fejét a "magyar Interneten".

A projekt neve "Instant Music", lényegében egy feltöltőkártyás őrület, melynek alkalmazásával legálisan tölthetünk le zenét az Internetről. Mindösszesen a CD boltokban megvett "Instant Music" kiadványban lévő simkártya kódját kell beütni az instantmusic.hu oldalon, majd az előfizetési díj ellenében korlátlan mennyiségű másolásvédett dalt tudsz letölteni, akár számítógépre, akár mobilodra. Talán nem piramis játék. :) Távol álljon tőlem, hogy bebulizzalak titeket valami hülyeségbe, nekem is csak annyi infóm van, amit az instantmusic.hu elénk tár: "az Instant Music CD megvásárlásával az első 60 nap díjmentes, azt követően a szolgáltatás havi díja 2000 forint, amit automatikusan vonunk le egyenlegedből."

A fátylat az alábbi demonstráló videóval lebbenteném még fel: 

Működhet?

TOP5 lemezeladás EVÖR | Senkiháziak kezében a stand-up

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr511382552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asbi` 2009.09.20. 10:32:11

nem tudom, akkor inkább már előfizetek iTunes-ra redeem kóddal.. az legalább drm-mentes. valahogy a választék se imponáló számomra.

asbi` 2009.09.20. 10:34:21

azt elfelejtettem, hogy ettől függetlenül köszi a tippet!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.20. 10:44:43

"A letöltéshez be kell jelentkezned. Készítsd elő a Vodafone-os telefonszámodat és jelszavadat!"

csak vodásoknak?

2009.09.20. 10:52:12

AZ összes jelenlegi legális letöltővel az a baj, hogy csak populáris zenéket lehet leszedni, pl. extrább metáloknak se híre, se hamva.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.09.20. 10:53:33

Se Pantera, se Sepultura - így első körben: Szar hely ;P

asdf 2009.09.20. 11:01:21

A letoltott drm-es dalokat csak addig hallgathatod, amig fenntartod az elofizetest. Havi 2000 Ft-ert. Utana marad egy rakas megabyte-nyi egyesed es nullad (jo, meg havonta 10 drm-mentes dalod). Haaaaaat, nagy biznisz.... :)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.09.20. 11:05:43

Csak lossless érdekelne, a többiért pofátlanság pénzt kérni.

bpelhos 2009.09.20. 11:16:01

@asdf: Köszi, negyed órája azt keresem, hogy mi ebben az átverés. Egy Vodás üzletből nem jöhetsz ki jól.

Igaz Juhász 2009.09.20. 11:22:21

A hülyéknek 0 meg 1, az okosoknak wav->mp3.
Na, sok sikert! :P

ReggieHammond 2009.09.20. 11:25:44

Lehet hogy én vagyok zeneileg alulművelt, de mind a "rock" mind az "alternatív rock" kategóriában 90% ban ismeretlen előadók szerepelnek. "Rap/hip-hop" kategóriában az Anthrax, megalol, "Spoken Word" kategóriában : Ákos, Kispál és a borz, Irigy Hónaljmirigy..... az oldal üzemeltetői azt se tudják mi mi.... a honlap meg gagyi.

Sztem ez átverés.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.20. 11:27:51

Csak bakeliten 1971-ben megjelent Jim Pepper-lemezt is le lehet tölteni ezzel? Esetleg jó kis Neil Young-bootlegeket 1964-ből? Mert ha nem, akkor marad az illegalitás.

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2009.09.20. 11:31:40

"Tölts le korlátlan számú zeneszámot az új kártyáddal a Vodafone-os telefonodra."
Ez olyan, mintha azt mondaná, hogy "menj be a Media Marktba és vedd meg az összes CD-t.
Nem korlátlan.

breQ 2009.09.20. 11:36:38

DRM-es zeneert fizetni?
No chance.

Informer 2009.09.20. 11:54:55

Zenéért pénzt adjak?
Soha.
Elvből nem. Zsigerből nem. Amióta az eszemet tudom, nem fizettem érte, se én se egyik ismerősöm se.
Zene=kultúra
kultúra=NEM magántulajdon.
Ennyi.
Amíg ezek a faszok ezt nem ismerik fel, mindig lesz zeneletöltés, és nem tudnak tenni ellene semmit.

foobared 2009.09.20. 12:08:02

bukasra iteltetett;

mert a zeneiparnak sikerult elernie azt, hogy olyan fajta undort erezzenek az emberek, ha egyaltalan eszukbe jut hogy penzert vegyenek zenet. amugy is megvenni, meg online is sokkal bonyolultabb mint egyszeruen letolteni. szerencsere ezzel sokan vannak igy. amugy sem fair a jogdijak elosztasa. megerdemlik.

bukasra iteltett;
mert szerencsere egyre tobb a creative commonos jo zene van, egyre tobb jo netradio, es egyre tobb eszkoz amivel ezeket kenyelmesen el lehet erni. (Most peldaul egy psy radiot hallgatok konzolon keresztul)

bukasra iteltetett;
mert a fogyasztoknak eleguk van abbol, hogy hulyenek nezik.

raadasul ez is DRM szal vicc az egesz, amugy meg is erdemli a magyar zeneipar, kivanom, hogy meg nagyobb kakiban legyen.

Szőröstalpú Jeti 2009.09.20. 12:11:37

Drm-es zene? Mikormár az iTunesban is meg lehet anélkül venni? Nooormális?
Egyébként marhára jól mehet az üzlet, mert májusban még csak két hetet adtak ingyen, most már két hónapot :)
Másik lehúzás: ha voda hálózaton keresztül töltesz is le, akkos is fizetned kell az adatforgalmat.
Az aszfben nem láttam olyan korlátozást, hogy a szolgáltatás feltétele lenne a vodás előfizetés. Mondjuk azt sem írják, hogy mihez kötik hozzá a drm-et (telefonhoz, simkártyához vagy mindkettőhöz - és mi van akkor, ha az ember valamelyiket megváltoztatja)
Egyszóval broáf

azallamenvagyok 2009.09.20. 12:14:18

ennek már régen működnie kellene, igenis meg kell becsülni az alkotókat, különösen azokat, akik értéket alkotnak

az alkotókat, és nem a seggnyaló menedzsereket, a kiadókat, a marketinget, és az alkotókat is csak annyira, hogy tisztességes megélhetést biztosítson nekik

aki alkotni akar, és tud, az alkothasson, és élhessen meg ebből

de ne 500 ember gazdagodására legyen használva egynek a tehetsége vagy felkapottsága.

mr. 2009.09.20. 12:31:09

@Informer: Te idióta!

És aki elkészíti neked a zenét, és éveket dolgozik rajta?

mr. 2009.09.20. 12:31:57

@Szőröstalpú Jeti: De hát itthon nem is enged az iTunesról vásárolni. Pedig még a filippínóknak is engedi.

zsoltix 2009.09.20. 12:40:47

Ha jol ertem, akkor ezzel csak egy helyrol lehet letolteni, ugyhogy nem sok ertelme van. Annyi penzert akar tobb gigas adatcsomagot is lehet kerni sima sim kartyara, aki gyakorlott a mobiltelos netezesben, biztos nem fog egy ilyen vacakot venni:)

gitáros 2009.09.20. 12:48:47

@Informer:
zene=alkotás
alkotás=munka
munka=megélhetés

Fasz.

Szőröstalpú Jeti 2009.09.20. 13:03:09

@mr.: Ez még nem ok arra, hogy a legszarabb megoldásokat másoljuk.

breQ 2009.09.20. 13:08:38

@gitáros: bar alapvetoen egyetertek veled, de...

megelhetesbol csinalt zene -> altalaban fos
szenvedelybol, hobbibol csinalt zene -> nagyon sokszor jobb es tobb erteket is kepvisel (szamomra mindenkepp)

Szvsz a zenebol eloknek vissza kene szokniuk arra, hogy a felvett zene affele demo, es az emberek inkabb az elo zene elmenyeert akarnak fizetni (en pl inkabb veszek koncertjegyet, tobbszor is akar...)

Regen a zeneszek azert aggodtak, hogy jaj, felvesszuk a zenet, ki fog koncertre jarni, ehen halunk. Ez valahogy elfelejtodott, es most a masik iranyzat megy... majd megszokjak ezt is. A legnagyobb baj, hogy a zenebol ipar lett.

Uff, ez az en ketcentesem volt.

zsoltix 2009.09.20. 13:41:48

@breQ: Ez igaz. A felvett studioanyag meg egy koncert kozt rengeteg kulonbseg van, a koncert javara. Persze, a zeneszeknek konnyebb volna otthon segget vakarni, meg fellepes helyett a lemezeladasokbol befolyo millakat szamolgatni, ez ketsegtelen. Ez mindig orok tema a bakelitlemez korszakanak lealdozasa ota.

foobared 2009.09.20. 13:57:39

na lol mar butak, ne mondjatok nekem azt, hogy a jogdijakbol korrekten kapnak a zeneszek, mindenki tudja, hogy egy eladott CDbol vajmi keveset kap az alkoto a munkajaert.

amax 2009.09.23. 15:35:47

Le a hangfelvételekkel! Éljen az élő zene!

padibadi 2009.10.05. 15:10:59

Emberek!!!

Itt mindenki elfelejti, hogy a dalszerzés, a "lemez.-csinálás" csak és kizárólag akkor lesz eredményes, ha napi soksok órát foglalkozik vele az ember.

Az nem megy, hogy egy zenész robotol napi 8 órában valahol, hazamegy és vacsi előtt gyorsan összedob egy nótát.

Ha az embersiég továbbra is szeretné, hogy legyen zene, akkro bizony kikell találnia, hogy tud ebből megélhetést biztosítani egy zenésznek/ zeneszerzőnek.

Az, hogy ne fizessünk a zenéért, pont azt jelenti, mintha bemennél a fodrászhoz és követelnéd az ingyen-hajvágást.

Igen, valljuk be, nem biztos, hogy az instant music tökéletes, de szerintem is az előfizetéses zene a jövő. Ha odáig eljut, hogy minden zene elérhető lesz, ugyan, kinek ne lenne havi 2 rugója erre?

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása