Freelance Whales - Weathervanes

Freelance Whales - Weathervanes

2010.01.05. | B-vendégszerző

Eltekintve attól, hogy nyáron napszemüveg, és életigenlő popdalok mögé bújtatom általános elégedetlenségemet a világgal, télen, és egyébként is szeretem mindezt feloldani, és belevetni magam a világ igazságtalanságait hömpölygő őszinteséggel megzenésíteni kívánó, indie címkével beárazott zenei termésbe, ami ma már mindenki számára könnyen elérhető.

Ez a nyaram viszont olyan határozottan hurráoptimistára sikerült, hogy elhatároztam, nem játszom tovább a meg nem értett lázadót, és próbálom megkeresni az őszintén pozitív zenéket. Nem tagadom, talán ez az öregedés első jele. Ez egy optimista kritika lesz a Freelance Whales erősen optimista Weathervanes c. albumáról.

Van kérem egy tendencia a zenében időtlen idők óta, ami az emberek gyermeki énjére hajaz, amely törekszik ’boldognak lenni bármi áron’. Egyszerű sablonos formákat választ, kicsi piktogramokba sűríti mindazt ami jó, ami tényleg jó, vadhajtások és elmebaj nélkül. Próbáljátok mindezt Björknek elmagyarázni, valószínűleg nem vágná zaciba a hattyúruhát. Nu, hitem szerint ez az irányzat a hatvanas években élte fénykorát (a színes műanyag bútorok, egybeszabott kartonruhák, a narancslé reggelire ehhez asszisztáltak, vagy fordítva, a zene asszisztált ezekhez). Évtizedünk vége előtt egy évvel úgy látom, sikerült ez az érzést intelligensen újraértelmezni. Nem csak a ’szabadúszó bálnáknak’, hanem a lassan méltatlanul mainstreammé átcsoportosított Owl Citynek, a Sigur Rósnak, vagy az abból szólóba teleportáló Jónsinak is.

A freelance whales szabad fordításban ’szélkakasok’ címmel, önállóan megjelentetett albumán nem gondolkoztak sokat. Az együttes amúgy is 2008 végén állt össze, mert rájöttek, hogy a metróban zenélésből nem lehet megélni (megjegyzés: remélem hamarosan a Blaha nálunk is ontja majd hasonló zenekarokat). Én úgy képzelem, hogy minden tervezés, és tematika nélkül leültek és összedobták mindazt amijük van, az összes gitárt, dobot, szintit, bendzsót, élettapasztalatot, és mindehhez adtak egy kis pittyputtyot, hogy jól passzoljanak a télben erőtlenül pislákoló karácsonyi fényekhez, amelyek –legyünk őszinték- mindannyiunkban felébresztik, az egyébként természetes, komfortérzet iránti vágyat. Az internetet ellepő fanyar hangok szerint ezzel egyenes út vezet a franchise rendszerben működő kávéházak által kiadott válogatás cédékre. De azért még ezek a hangok is tudnak értük lelkesedni. Hogy miért? Mert erre mindenkinek van igénye, ha bevallja, ha nem.

A lemez hemzseg a jó daloktól, az alapokat okosan, de azért bájosan átszövő bendzsó és elektronikus dallamok pedig impregnálják azokat eső ellen. A nyitódal (Generator / First Floor) számos kultblog szerint is az év legjobban sikerült dalai közt van, és annak fényében különösen nagy teljesítmény ez, hogy a mindössze 3 perces szám fele egy jól sikerült intro. A reggeli ébredések közül is azt önti dalba amikor „anyanyelvünkön ősi dalokat kántálunk, majd mikor elhallgatunk, a ház továbbénekli azokat”. Kiugróan jól eltalált dalok a Starring (itt a legerősebb az indie-elektro befolyása) és a Great Estates. Utóbbi a gyakorlatozó evezősök képét juttatja eszembe, dob-húz-ereszt.

Az albumra úgy egészében jellemző a jelző nélküli, mindenfajta túldíszítettség nélküli nyugalom és elégedettség, amelyet a megfelelő pontokon torzít csak az elektronika. Ha nem lenne jelzős (és ijesztően elhasznált) önmagában az örömzene kifejezés, biztosan azt mondanám, ez az. Mielőtt azonban valaki azt hinné, hogy a karácsonyi menü után még egy fojtós vajkrémes süteményt akarok letolni a torkán, meg kell húzzak egy határvonalat.

A csengőkből és a tejhabból ugyanis nem csak sziruposat lehet sajtolni. Mert ott vannak az – egyáltalán nem elitélendő módon - erre specializálódott svéd popvegyészek által az M7-esen nyári napsütésben való döngetéshez, vagy a kényelmes IKEA bútorokhoz kémcsövekben, pontos receptek szerint elegyített zenéi, és ott vannak például a freelance whales őszinteséggel megalkotott dalai. A distinkció továbbá abban is áll, hogy ilyen albumot egy zenekarnak csak egyszer sikerülhet összehozni, utána törvényszerűen nem lesznek hitelesek. Mindenfajta újrahangolás, újrahasznosítás mögött az ember reflexszerűen a piaci érdekek mozgatórugóit látja, még akkor is ha a zenekar szándékai ezen jóval túlmutatnak. Ezért ha valaki úgy érzi, hogy elege van a komorságba ernyedt lineáris életéből zenékből, és nem szégyelli, hogy néha fogyaszt a szimpla örömből, annak ez a pillanat az a pillanat amikor meg kell ismernie ezt az egy ívással kihaló jelenséget. Még inkább aktuális, hogy a két ünnep között mi magunk is befogadóbbak vagyunk az alulexponált, lassúbb dalokra, fogékonyabbak az idealizmusra, és a bizakodásra vetett hitbe.

gabesz

A zenekar MySpace oldala:

http://www.myspace.com/freelancewhales

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr811627896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása