Az E Sávok és a Final Cute: The Gunner's Dream

Az E Sávok és a Final Cute: The Gunner's Dream

2010.08.02. | Lamorak

Az E Sávok és a Cluster One töretlenül halad a világuralom felé, ezért hogy meg ne ijedjetek ettől, az eheti Final Cute-adag után egy rövid időre szünetet tartunk ebben a projektben. Addig viszont: az egyetlen mód, ahogy sose gondoltad volna, hogy el lehet játszani a 'Gunner's Dream'-et

Pár hete két olyan blogger is kitette a Final Cute-bannert, akiket kétségtelenül külön-külön is többen olvasnak, mint a Cluster One-t összesen, és akiket egyébként Roger Waters-hez hasonlóan tisztelünk és szeretünk (és Roger Waters-hez egyáltalán nem hasonlóan egyáltalán nem röhögünk rajtuk a hátuk mögött, sőt). Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy hatalmas léptekkel haladunk a befutás és a világhír és -uralom felé (egyébként Chuck Norris is jelentkezett, hogy szeretne vokálozni majd valamelyik számban, de elhajtottuk).

Nem megyünk sehová addig, amíg a Final Cut ötödik számát, a 'Gunner's Dream'-et meg nem hallgatjátok. Nekem konkrétan ez a kedvenc számom az egész lemezről, azzal együtt, hogy megvan itt is minden, ami csak idegesítő lehet, sőt, itt még aktivizmussal-agitációval is nyakon van öntve. És teljesen nyilvánvaló, hogy a rettentő patetikus zongorákat nem Rick Wright játssza, hanem a 2003-ban, viszonylag fiatalon elhunyt Michael Kamen (aki később is sokat dolgozott Watersszel, és aki az anekdota szerint annyira unta néha, mikor Waters számtalan próbálkozás alatt tudott csak felénekelni valamit, hogy a végén már az írogatta a jegyzetfüzetébe egymás alá, hogy "I must not fuck sheep").

Ennek ellenére nekem a 'Gunner's Dream' rettenetesen nagy kedvencem, számos személyes emlékem kötődik hozzá (pl. mikor gimiben a kollégium fiúvécéjéből kimásztam a tetőtérbe cigizni, szomorú voltam valami csaj miatt, és a 'Gunner's Dream' ment a fejemben, ahogy néztem ki a tetőtéri ablakon), és mindig is szerettem volna eljátszani. Valahogy. De mégis hogy játssza el az ember a 'Gunner's Dream'-et?

Na pontosan ez az. Hogy igazából nekünk sem volt fogalmunk se, hogy is játsszuk el akkor a 'Gunner's Dream'-et. Természetesen itt is felmerült, hogy tegyük át hatnyolcadba Tom Waits-es zongorával, de úgy találtuk, az megint nem kimondottan vidám, de még nem is vidámabb annyival. Végül kínomban fogtam az akkordmenetet, és elkezdtem a legeslegegyszerűbb rakenrollban játszani, amit csak tudtam (igazából ennél bonyolultabb rakenroll-alapot nem tudok játszani), és rászabadultunk a gépen talált erősítőszimulátorral, hogy valami rendes hangzást csináljunk neki. Nem kell ehhez se zongora, se basszus, végre sikerült egy olyat csinálni, amiben van gitár, örültünk, és nekiálltunk felvenni az énekeket. Na ekkor jöttünk rá, hogy ez a verzió kibaszott zseniális, sosem, SOSEM gondoltam volna, hogy a 'Gunner's Dream'-et el lehet úgy játszani, hogy az ember ne bírja megállni mozgás nélkül. Az első Grinderman-lemez (és konkrétan a 'Get It On') óta én nem hallottam zenét, amire szinte önkéntelenül mozog az ember, és különben is a zenére mozgás nekem nagyon nem erősségem. Jacopo és Nudli viszont dőlt a röhögéstől, ahogy fülhallgatóval a fejemen vettem fel az éneket, és valami rettentő hülye rakenrollt adtam elő közben, amivel simán megszégyenítettem volna még Vincent Vegát is. Pedig tök józan voltam. Később berúgva még olyanabbat nyomtam rá, csak azt senki sem látta. Az énekkel együtt meghallgatva pedig lehetetlen elmenni amellett, hogy ebből a számból tulajdonképpen egy Lou Reed-paródia lett, na fogadjunk, hogy nem hallottatok még ilyet. Hallgassátok meg ti is, és táncoljatok, már csak azért is, mert az biztos, hogy Pink Floyd-számra, sőt, Final Cut-számra még sosem táncoltatok.

ITT meghallgathatod!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr722191860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kepkocka · http://zenelokepkockak.blog.hu 2010.08.02. 08:14:49

Friss hír a rogerwaters.com-ról: most már tudjuk, hogy mi volt a 'logistical problem', megint új időpontban a pesti Wall-koncert! Az új dátum: 2011.06.22, jelenleg a mi koncertünk a turnézáró.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása