Jason Becker, a tragikus sorsú gitárhős

Jason Becker, a tragikus sorsú gitárhős

2010.08.09. | Péter Bócsi

Az élet nem igazságos…

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy gitáros srác, akit Isten páratlan tehetséggel áldott meg. A ’80-as évek derekán, 16-17 éves korában úgy gitározott, hogy szinte mindenkit porig alázott a játékával, beleértve a kor ünnepelt sztárjait is. Barátjával, Marty Friedmennel megalakították a gitáros körökben hamar legendává váló Cacophony-t, s mivel a szakma és a közönség nagy egyetértésben borult térdre előtte, úgy tűnt, semmi sem menti meg attól, hogy a legnagyobb metal gitárosok között tartsák számon. Úgy hívják: Jason Becker.
Két Cacophony lemez és egy szóló lemez után a még mindig csak 20 év körüli Jason elküldött néhány gyenge demo-t David Lee Roth-nak (Eddie Van Halen Hot for the teacher-jét például így játszotta), aki épp szóló karrierjének legsikeresebb időszakát élte, és a bandából kiugró Steve Vai utódját(!) kereste a stadion turnékhoz s egy új lemez elkészítéséhez. Roth természetesen felismerte Jason zsenijét,  az ifjonc elnyerte az állást. Jason ott állt a nagy áttörés kapujában készen arra, hogy végképp leigázza a világot. Ám ekkor Isten gondolt egyet. 

Egy furcsa, szűnni nem akaró lábzsibbadással kezdődött minden. Az ismétlődő és súlyosbodó tünetekről egy darabig tudomást venni nem akaró Jason végül mégis kénytelen elmenni orvoshoz, ahol hihetetlen diagnózist állítottak fel: a betegség neve amiotrófikus lateralis sclerosis (ALS), a kór a mozgásképesség folyamatos és rettenetes leépülését jelenti, végső soron a légzés megszűnésével, miközben az agyműködés tökéletesen ép marad. Gyógymód nincs, a várható élettartam egy átlagos betegnél 3-5 év. A tragikus diagnózist egy héttel az után állították fel, hogy Jason a David Lee Roth Band gitárosa lett.
Hogy egy ilyen szituációban mit élhet át egy fiatalember, azt még elképzelni is nehéz. Jason egy darabig nem volt hajlandó elhinni, amit az orvosoktól hallott, tüneteit, betegségét kétségbeesetten igyekezett eltitkolni még zenésztársai elől is, s hamarosan megkezdték a Little Ain’t Enough c. lemez felvételeit. Ám ami korábban könnyedén szaladt ki az ujjaiból, az már csak szenvedve ment, a felvételek során többször összeeső Becker egy-egy kínkeservesen kiszenvedett szóló után sírt fájdalmában. A felvételek végeztével már nem lehetett titkolni senki előtt súlyos betegségét: egyik keze már béna volt, turnén való részvételéről vagy egyáltalán gitározásról szó sem lehetett. Mindez 1990-ben történt. (Azért hallgassátok csak meg a Show time c. dalt a lemezről, Becker a betegség ellenére mit hozott ki magából!)

A baljós jóslatok ellenére 20 évvel a diagnózis után Jason még mindig köztünk van. Igaz, megjárta a klinikai halált, szeretteinek teljesen kiszolgáltatva él, hiszen a szemmozgást nem számítva semmiféle önálló mozgásra nem képes, nem ír, nem beszél, tápszondával etetik, és lélegeztető gép segíti a légzését…De él! És ami még ennél is sokkal több: élni AKAR! Élni, dolgozni, alkotni, gitárt fejleszteni (saját signiture modell), zenét szerezni! Kommunikációját az édesapja által kifejlesztett módszer segíti, amely a szemmozgását kapcsolja az ABC betűihez (ld. itt). Zenét is valahogy szemmozgással szerez, ötletei megvalósítását természetesen zenész barátai segítik. Látogatóba olyan arcok járnak hozzá, mint Steve Vai, Greg Howe, Ritchie Kotzen vagy Uli Jon Roth…a neki íródott Tribute lemezeken az előbbiek mellett Marty Friedman, Ronnie LeTekro, Paul Gilbert, Steve Morse játszik többek között. Ez is döbbenetes azért, nem?

Az alábbi felvétel jól érzékelteti, hogy él most Jason:

Az írásomhoz ihletet és sok információt adó kitűnő interjú a Hammer-ben jelent meg pár hónapja. Ha tehetitek, olvassátok el. Bevallom, alig bírtam száraz szemmel végig olvasni azt a cikket…Ebben az írásban a riporter kérdésére, miszerint hogy érzi magát, ez a válasz érkezik:„Remekül, a kedvem jó!”
Értitek ezt? Bele tudtok gondolni, hogy az ő helyzetében ennek a mondatnak milyen brutális súlya van? Számomra elképesztő…..elképesztő!
S hogy mi tartja benne a lelket, hogyan képes élni ezzel a múlttal és ebben az állapotban? Saját bevallása szerint ebben a meditáció, az Istenhit, az eltökélt élni akarás, a maga elé állított célok és a humor segíti….

Fáj belegondolni, hogy Jason mi mindenről maradt le, mi mindent veszített el, és itt természetesen nemcsak a zenélésre gondolok. De persze arra is. S bár biztos, hogy gitárosként is olyat alkotott volna, ami örökérvényű és maradandó (talán így is elérte ezt, tessék megnézni bármilyen fórumot a neten, ahol az ő munkássága a téma), de azzal az életszeretettel, kitartással, ami napról napra segíti őt túlélni, számomra sokkal nagyobb dolgot vitt végbe ennél. Példaképpé vált, nemcsak a gitárosok, de minden ember számára!

Néhány dal/érdekesség:


Images

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr62204940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nerám 2010.08.09. 16:07:55

A fokális disztónia is mocskosul szar lehet, ráadásul az a túl sok gityózástól alakulhat ki:

en.wikipedia.org/wiki/Billy_McLaughlin

Brrrr... :S

BP80 2010.08.09. 16:21:40

Brutális. Régóta ismerem a munkásságát, meg tudtam a betegségéről, de az ominózus interjú olvasásakor döbbentem rá én is, hogy min mehet keresztül.

Az emberek többsége könyörögne, hogy öljék meg végre, ez a srác meg zenét ír, és hisz a gyógyulásban.

Hős.

Murderface 2010.08.09. 16:27:29

Nagy kedvenc. Így is óriási amit alkot, de ki tudja mit érhetett volna el, ha nincs a betegsége.

@Nerám: Szerintem bármelyik ALS-es röhögve cserélné el a betegségét fokális disztóniára.

Asidotus 2010.08.09. 16:27:54

A Cacophony Speed Metal Symphony-ja nagyon nagy zene. Nem csak irgalmatlan gitározások vannak rajta (zs-moll, meg ilyenek, hogy klasszikusokat idézzek), de nagyon jók a dalok is.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2010.08.09. 16:40:44

marty friedmenen keresztül jutottam el hozzá. az iskolai felvételét láttam, ahol vagy 16 évesen a black start játsza. brutálisan jó a srác.

t.o.d. 2010.08.09. 17:08:17

Adja meg neki a természetfelelős, ami jár: felépülés, koncertezés. :-(

gigantikus kertitörpe 2010.08.09. 17:21:26

Mike Porcaro, a TOTO basszusgitárosa is ebben a betegségben szenved :-(

gigantikus kertitörpe 2010.08.09. 17:23:01

Mike Porcaro, a TOTO basszusgitárosa is ebben a betegségben szenved :-(

AvgDvl 2010.08.09. 17:40:34

Ismerem a történetet, és mindig az jutott róla eszembe, hogy ha van Isten, elég fos humorérzéke lehet.

sebi77 2010.08.09. 19:21:25

Durva, le a kalappal. Anno amikor Stephen Hawnkingról hallottam akkor is elképedtem hogy lehet így élni, pedig ő még néhány ujját is képes mozgatni. Minden csodálat ellenére viszont azt hiszem hogy a hasonló helyzetbe került embereknél ez az általános, vagyis hogy inkább mégjobban megbecsüli az életet meg azt ami van, mint egy egészséges.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.08.09. 21:31:22

@AvgDvl:

Istennek fos a humorérzéke?

Istennek pont, hogy remek a humorérzéke. Az ilyen emberek adhatnak erőt másoknak, akik két szalmaszálat nem tettek keresztbe életükben, de azonnal értelmetlennek tartják a világot, ha valami bajuk lesz.

Rendkyvül szomorú ami Jason-nel történt, ha tovább maradhatott volna gitáron aktív, ma ő lenne minden gitárhős alfája.

A Hot for Teacher verziója meg überelhetetlen. Na nem mintha az eredeti gagyi lenne, de egy új dimenzióba emelte.

Eszembe jut az a videó, amin MArty Friedman játsza Jason egyik számát, amit már bénán komponált. Nem sokkal a vége előtt abbahagyja: "Fuck it, it's too hard!" :D

igig (törölt) 2010.08.09. 21:42:07

Van olyan gitáros zseni, aki pont fordított életutat járt be és a halálból jött vissza:
ilka.hu/ilkablog/?p=1911

herpetológus (törölt) 2010.08.10. 00:33:03

Pedig a háromnapos szaporafosás is rém kínos tud ám lenni... Ezt, mint gitáros is tanúsíthatom.

Sierpe (törölt) 2010.08.10. 21:42:01

kb 7-8 éve láttam a róla készült riportfilmet, lestem csak, hogy milyen gyors és technikás. Hallgattam is albumait vannak jó számai a szóló albumain (a Cacophony nem az én stílusom).
Az elsőről nem tudtam, hogy Malmsteen dal, azt hittem, hogy csak valamilyen improvizáció és technikai bemutató. Ez mondjuk kicsit megmagyarázza, hogy miért nem bírtam még végighallgatni egy Malmsteen számot sem :)

Nerám 2010.08.11. 01:42:47

@Murderface:
Röhögve...hát azért nah!
Én konkrétan mint gitárnyúzó addig azért várnék, amíg az egyik kezem még használható, tartogatnám a ravasznak...

De ettől olyan nagyok ők igazából.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása