Ahogy  a viharvadászok figyelik a közelgő hurrikán útját, úgy követtem a Black Label Society turné állomásait. Kaptunk aggasztó híreket, Zakk hangszálai nemrég begyulladtak, koncerteket mondott le emiatt, az egészségi állapota amúgy sem tökéletes, úgyhogy volt egy kis aggódnivalónk. Hála Istennek, nem jött közbe semmi, így végre testközelből figyelhette az egyébként nem túl nagy létszámú (laza fél ház a Pecsában), de annál lelkesebb közönség Ozzy fogadott fiát. Én arra is kíváncsi voltam, hogy a kiállásra minden metal gitárosok prototípusa fizikailag hogy mutat majd: az utóbbi időben úgy tűnt a felvételeken, mintha felugrott volna néhány kiló s a virsli nyakú Gibsonokon immár virsli ujjak szaladgálnának, s hogy a húsiparnál maradjunk, a hurkák is megjelentek. Beszédtémát jelentett az is, hogy vajon a rövidebb, tíz számot felölelő programot kapjuk-e, vagy többet remélhetünk, illetve, hogy előkerül-e a zongora s ezzel együtt Zakk lírai oldala is?

Nos, az Archer nevezetű, meglehetősen jellegtelen nyitóbandát követően tíz után nem sokkal hullott le a színpadot elfedő lepel egy KISS bulik nyitányára emlékeztető felkonferálással, s kezdődött el a show a Crazy Horse című, a hangulat megalapozására kiválóan alkalmas új dallal. Zakk-en egy már máshol is látott röhejes tolldísz virított, láttunk már ilyet az Anthrax-nél például az Indians idején, de itt nem értettem. Talán a dal szövege adna rá magyarázatot, hiszen az első dal után ment is a levesbe. A színpadkép elég meggyőző volt a rengeteg ember nagyságú Marshall cuccal, volt is hangerő, sokak szerint ez már az élvezeti érték rovására ment, de azt hiszem, ez már az image része hasonlóan a számtalan gitárhoz, amelyeket Zakk felvonultatott a koncert során. Természetesen Zakk gitárja végig uralta a hangzást, nem úgy, mint a hangja. Konkrétan az első néhány sornál meg sem szólalt a mikrofonja, amit persze hamar orvosoltak, de az ének mindvégig kicsit háttérben maradt. Zakk hangjával egyébként nem volt gond, már ha azt nem vesszük annak, hogy nincs igazán jó hangja, s az énekdallamok terén elég ritkán sikerül emlékezeteset produkálnia. Jó-jó, mondhatjuk, hogy ő elsősorban gitáros, aki énekelni is tud, nekem viszont meggyőződésem, hogy egy igazi énekessel Wylde dalai sokkal élvezetesebbek lehetnének. A fizikai kondícióját nem érheti szó, oké, nem az a filigrán gyerek már, akinek Ozzy mellett anno megismertük, de azért a hájci alatt komoly tricepszek feszültek gitározás közben, meg egyébként is, ehhez a vaddisznó zenéhez passzol is a súlyosság.

Az elmaradhatatlan régebbi „slágerek” mellett bátran játszottak a legfrissebb, Order of the Black albumról (emlékeim szerint legalább 5-6 dalt), ami kedvemre volt, mert az egy erősre sikerült lemez. Azt hiszem a Fire it up alatt kerültek elő a nagyméretű lufik/labdák, ami kicsit meglepett, mert rendben, hogy Bon Jovi ilyenekkel játszik, de Zakk-től inkább frissen skalpolt koponyákat vártam volna, nem strandlabdákat. Apropó, koponyák. A háttérvásznon, a dob díszítő elemeként, de még Zakk mikrofonállványán is egy ízlésesen fűzött koponyasor díszelgett. Gondolom, hogy aki tévedésből jött, innen is láthassa, hogy metal koncerten van.
A zongora végül is előkerült, na, nem olyan, amilyeneken Axl Rose nyomta a csúcson, csak valami kisebb elektromos darab, arra jó volt, hogy egy gyors Clayderman-os bemelegítő impro után meghallgassuk rajta az új lemez egyik balladáját, ami nem volt rossz, de mivel mostanság minden BLS lemezen van vagy 4-5 zongorás dal, simán lehetett volna jobbat is találni. Aztán ment tovább a mészárlás, mint ha mi sem történt volna. Bevallom, személy szerint egyre jobban értékelem Zakk líraibb dalait, meg az akusztikus, country-s, blues-osabb dolgait, és ezzel párhuzamosan egyre komolyabb hiányérzetem van a metalos dalait illetően. Elsősorban persze nem a gitárral van bajom, hanem ahogy már utaltam rá, az énekdallamok, dalszerzés terén érzem túl egysíkúnak (a dobokat most hagyjuk is…).

De azért essen szó a gitárról is, mert persze, hogy kaptunk egy szóló blokkot Zakk-től. Be kell vallanom, ha értékelni szeretném, kicsit gondban vagyok. Gyors volt, tekert, mint állat, visított a gitár, pózolt, ahogy kell, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, ki kell mondjuk, hogy ennyi, és nem több! Én pedig azt mondom, hogy egy gitár fenoméntól joggal várunk ennél többet! Úgyhogy azóta is azon gondolkozom, hogy most akkor Zakk jó gitáros vagy sem? Még magamat is megbántom ezzel a kérdéssel, hiszen nagyon sokáig kapásból rávágtam volna, hogy ő az egyik legnagyobb kedvencem. Természetesen jó gitáros (és persze imádnivaló, nagyon szerethető ember, óriási fazon). De ha finomítjuk a kérdést, hogy mennyire jó gitáros Zakk, akkor a válasz már korántsem ilyen egyszerű. Pláne, ha gondolatban gyorsan végigszáguldunk azon a tekintélyes listán, amit gitáros kedvenceinkből fel tudunk állítani Tony Iommi-tól, Eddie Van Halen-től kezdve Steve Vai-on át mondjuk az Amott fivérekig vagy akár Both Mikiig. Valljuk be, az ő dolgaikhoz képest Zakk szóló produkciója unalmas volt, semmitmondó és sablonos…Kimondtam, vállalom. Bocs, Zakk, de így már jobb.

Ettől persze nem volt ez egy rossz koncert, örülök, hogy láthattam őt, és szemmel láthatóan elég sok komoly fan a mennyekben érezte magát végig, ami tök jó. Azért attól talán ők is csalódottak voltak, hogy egyetlen ráadás nótát sem kaptunk a másfél órás program végén. Helyette volt egy kis süketelés az összetartozásról, aztán Zakk levette és látványosan magasba emelte a levágott ujjú farmerdzsekijét, hátán a BLS logo-val. Némelyek reménykedtek, hogy bedobja a tömegbe, de az üzenet szerintem inkább csak ennyi volt: na, ilyet vegyetek a merchandise pultnál 16 rugóért...

Zakk-nek átküldtem a cikket, ennyit válaszolt: