Meghallgatható az új Yonder lemez

Meghallgatható az új Yonder lemez

2011.08.23. | Horváth Oszkár

Legalábbis a kiadó honlapján a számok részletei. Azt ugye június vége óta tudjuk a Facebookról, hogy kész az új lemez, erre múlt héten emlékeztettük magunkat. A MOLE szájtján bele lehet hallgatni mind a 11 trackbe.

Ide kell kattintani, ezek után várjuk a tippeket, hogy ki mit extrapolál a 30 másodpercekből, illetve a kérdéseket, hogy vajon ki választja ki, hogy melyik fél perc legyen az áldozat, illetve melyik szám készült 2010-ben, melyik 2008-ban, és sorban vannak-e, vagy hogy miként kell énekesnőt horgászni a MySpace-ről. Utóbbi pecázós gondolat egyébként meg van említve az album ajánlószövegében is angolul.

Nálam eddig a 08-as Synchronicity működhet első hallásra, de belehallgatás után el kell mondjam, hogy nem vagyok híve a szótárazós dalszövegírásnak (skandináv metálszövegek, amihez nem azért adnak 28 oldalas bookletet, mert igényes, hanem mert a szerző érzi, hogy na most baromi jó archaikus szavakat tudott kiszótárazni, másoknak is legyen meg ez az élménye). Hangkép konzekvens, az énekhang is (kár, jöhetne még bele más is), kis hiphop hiányzik, gyerekkórus nem, kíváncsi vagyok erre fülesben, elejétől végéig. Addig azt mondom, klip = 08, tétre, helyre, befutóra. BELEHALLGATÁS a MOLE weboldalán »

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr393174287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrmojorisin 2011.08.24. 09:52:17

Beleborzongtam már e pár dallamba...NAGYON várós!

aranyláz 2011.08.24. 17:53:15

off:

írhatnátok egy postot erről: www.kulturpart.hu/magyar_dal_napja_2011

Akár itt is lehetne csinálni egy közvéleménykutatást róla, szerintem érdekes lenne.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása