Depeche Mode visszatekintő sorozatunk második epizódja a zenekar bemutatkozó lemeze, a Speak & Spell.

Ez az az album, amit ennyi év távlatából és a fölé magasodó életmű árnyékában már csak egy elnéző mosollyal az arcunkon szoktunk szóba hozni. Pedig bármelyik, húsz éves taknyosokból álló, éppen induló zenekar kezét lábát tenné össze a mai napig, ha egy ilyen belépőre futná nekik! A kor egyik markáns szintipop naívája, afféle időutazás újromantikába. Rajta rögtön egy Just Cant Get Enough, amit a zenekar azóta sem bír maga mögött hagyni és talán többször kellett már élőben előadniuk, mint a Personal Jesust, valamint említésre érdemes ’eighties DISCO’ táncmulatságot sem szokás rendezni nélküle. A Dreaming Of Me című bemutatkozó sláger pedig pont a napokban lépett egy év híján Krisztusi korba (32 éves volt február 20-án). Megannyi báj és sziporka.
A kis könnyed limók mellett persze azt is vegyük észre, hogy néhány valóban depesmódos dalnak nevezhető tétel is rátévedt a bemutatkozó albumra. Gondolok itt a Puppets és a legendás Photographic című darabokra. Utóbbi ugyan még csak embrionális formában, himnikus kiteljesedése néhány turnéval később, élőben következett be, de azt minden depeses megemlegette.

Végezetül vessünk egy pillantást a valaha készített legértelmezhetetlenebb (+ legrosszabb) albumborítójára is: Nils Holgersson mélyhűtött Márton gúnárja. És hallgassuk meg hozzá a világ utolsó jókedvű Depeche Mode dalát is..