TOP30 Pink Floyd-dal EVÖR

TOP30 Pink Floyd-dal EVÖR

Mi újat mondhatnék a Pink Floyd-ról, a Waters-Gilmour ellentétről, vagy éppen minden idők egyik legnagyobb koncept-albumáról a The Wall-ról? Úgy döntöttem, a rockzenei kislexikon megírásának lehetőségét most átadom másnak, annál is inkább, hiszen a Pink Floyd esetében talán a zenekar sem mindig figyelt arra, hogy "ez az egész" a zenéről szól, így legalább mi rajongók figyeljünk arra. Hiszen éveken keresztül saját maguk szobrát szépen építgették monumentális albumaikkal, melyek aztán szépen felemésztették a közös világot, mely talán csak fiatalkorukban volt közös, mikor még a színpadon írták a dalokat a villódzó fények alatt és arról álmodtak, a klubok helyett majd egyszer stadionokat is megtölthetnek. Elmélkedjünk picit.

Eleve azt is nehéz definiálni, hogy mi az a Pink Floyd, avagy ki tette azzá, ami lett. Kétségtelen tény, hogy Syd Barett nélkül lehet csak egy beat zenekar lettek volna a többi között, viszont Gilmour nélkül pedig egy 2-3 albumos underground pszichedelikus banda maradtak volna, akire csak a ma 60-70 éves londoniak emlékeznének, meg pár zenei újságíró. Illetve azok se, mert be voltak akkor bélyegezve, mint mindenki a környéken. Azzal sem mondok újat, ha kijelentem, Waters, hiába volt géniusz, folyamatosan növekvő diktatúrájával agyonnyomta a zenekart a Dark Side után, tudatosan / tudat alatt (megfelelő aláhúzandó) szépen lassan, albumról-albumra ölte, szorította a háttérbe a klasszikus, atmoszferikus Pink Floyd-soundot (benne Gilmourt) és menetelt saját álma, a The Wall megalkotása felé.

Sosem titkoltam, én inkább Gilmour-párti voltam, de be kell látni, Waters és Gilmour együtt a legerősebb. A szöveg és a zene. Ugyanakkor ne felejtsük el azt se, hogy a nagy elegybe kellett még két összetevő, Nick Mason, dobos, valamint Rick Wright, aki szorgos iparosként dalíróként és énekhangként is szolgálta a gépezetet. Ráadásul Storm Thorgherson-ról ma még nem is ejtettem szót...

Ma este a The Wall grandiózus előadását láthatjuk a Puskás Ferenc Stadionban, azt az albumot, mely tulajdonképpen széttépte a hagyományos "album" kereteit, inkább rockopera, mely nyomokban Pink Floyd-ot is tartalmaz, így még a rajongók között is megosztó mű. Az album két átka, hogy a berlini 1990-es Waters koncert óta rátelepedett "annak a falnak" az emléke, miközben egyáltalán nem annak apropóján született. A másik "kereszt" pedig az Another Brick in The Wall (part II) című dal, mely elcsépelt slágerré degradálódott, a zenekar leginkább rádióbarát dala, mellyel azonosítják a Pink Floyd-ot, merőben hibásan...

Sajnos a Pink Floyd (mint megannyi más legendás zenekar) már csak a polcokon és az emlékezetekben létezik, így nem szabad azon alkalmakat eltékozolni, mikor ezeket a csodálatos zenészeket láthatjuk. Legyen az Gilmour On an Island szólólemezének fellépései pár éve, vagy éppen a világ körül több éve utazó The Wall koncert Waters interpretációjában. A időutazásnak ma is részese lehetünk, csakúgy, mikor könnyeket nyelve hallhatom itthon az Echoes-t, akár a Pompeii, vagy a Remember that Night videókról. Ma nem lesz visszataps, nem lesz encore, mégis lázas izgalommal fogok kimenni a Stadionba, ahol együtt építünk valamit, amit akár nevezhetünk Falnak is.

TOP30 Pink Floyd-dal EVÖR:

  1. Echoes
  2. Shine On You Crazy Diamond
  3. Time
  4. Comfortably Numb
  5. One of These Days
  6. Set The Controls For The Heart Of The Sun
  7. High Hopes
  8. Mother
  9. The Great Gig in the Sky
  10. Us and Them
  11. Hey You
  12. Wish You Were Here
  13. Dogs
  14. Careful With That Axe Eugene
  15. In the Flesh
  16. Brain Damage
  17. Sheep
  18. Welcome to the Machine
  19. Interstellar Overdrive
  20. Goodbye Blue Sky
  21. Wearing the inside out
  22. Fletcher Memorial
  23. Marooned
  24. Remember a day
  25. Sorrow
  26. Astronomy Domine
  27. Goodbye Cruel World
  28. Cymbaline
  29. Breathe
  30. Atom Heart Mother

(... ajjaj, a Money meg kimaradt...)

pf.jpg

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr55476081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

potter 2013.08.25. 13:34:39

Beszámoló mikor várható?

nyu 2013.08.25. 14:43:11

Fat Old Sun siman befert volna a top10-be:
www.youtube.com/watch?v=ttPNilF3v5A

pucros 2013.08.25. 15:46:54

Van egy Obscured by Clouds album is... hm?

Pienaar 2013.08.25. 16:01:38

Az ilyen "best-ever" listák attól jók hogy az ember összeráncolhatja a szemöldökét ha nem látja benne a saját favoritjait, pld: Hééé, és a „RUN LIKE HELL” az mé' nem fért be? :)

Mellesleg az „Another brick...” az eredeti környezetében (p.1-Happiest Days...-p.2) ugyanolyan zseniális alkotás mint a többi slágerré avanzsálódott számuk. A gondot inkább abban látom hogy a "Delicate Sound of Thunder" koncertalbumra is felkerült önálló formában a partII, ami aztán végképp rádióbarát változatot eredményezett.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2013.08.25. 16:14:00

@Pienaar: bizony-bizony. valami mindig kimarad és valaki mindig jobban tudja :)))

Asszem 2013.08.25. 16:19:11

na akkor a helyes sorrend:

1. echoes (a pompeii verzió gitárszólója, valamint az album vége)
2. time
3. money
4. hey you
5. julia dream
6. point me at the sky
7. shine on
8. fat old sun (a hosszabb verziók)
9. saucer (a vége)
10. high hopes
11. when the tigers broke free
12. another brick pt 2 (leszarom, hogy sláger, jó és kész :D)
13. set the controls
14. wish you were here
15. breathe
atom heart mother, de ez nem 16. hanem jóval korábban, csak nincs kedvem újraszámozni
17. bazmeg, a comfortably numb kimarad
najó, ennek semmi értelme így, mindig hangulattól függ

lobster thermidor 2013.08.25. 17:34:58

Jó a lista, bár kissé hiányos. :)
Viszont jó, és jobb között nem érdemes rangsort felállítani.

On The Turning Away
www.youtube.com/watch?v=_DODKTN3O2s

licsipancsi hites hajszakértő 2013.08.25. 19:15:22

Szerintem értelmetlen a listázás. Az Echoes mindenképp abszolút első, ebben talán megegyezhetünk (bár nálam a stúdió verzió a nyerő jajj de qrva nagy zene!!). Utána viszont már személyfüggő a további sorrend.

satch 2013.08.26. 20:23:21

Én nem vagyok képes listázni így, de az biztos, hogy az első 2 nekem is valahol ott van az elején, esetleg fordított sorrendben. :)

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2013.08.30. 02:35:56

Az én (nagyon leszűkíteni kívánt) listám, ami így egy Top13-ra sikerült:

1. Echoes
2. Learning To Fly (Ezt hogy hagyhatta ki mindenki? Annyira felemelő hallgatni. Páratlan mestermű Gilmourtól, amelyben mellesleg a zene és a szöveg ritkán tapasztalható, tökéletes összhangot alkot.)
3. Comfortably Numb
4. The Fletcher Memorial Home (És ezt? Hiszen a The Final Cut talán legcsodálatosabb, legszívbemarkolóbb darabjáról van szó...)
5. Shine On You Crazy Diamond
6. Money
7. High Hopes
8. Sheep
9. Hey You
10. Time
11. On The Turning Away
12. Remember A Day
13. Us And Them

Album szinten a The Wall mindenek felett.

Am a zárójeles megjegyzéseimet nem kell komolyan venni. Elfogadom én hogyha azok a dalok nálatok nincs a listán - csak nem értem :o)

Flankerr 2013.08.31. 01:03:19

Nagyobb listát nem tudok összeállítani, de a Learnig To Fly megszületése óta nagyon tetszik, így egy 30-as listán fájó a hiánya.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása