Mi vagyunk a Trú detektívek

Mi vagyunk a Trú detektívek

Véget ért a True Detective című sorozat első évada és a záporozó értékelések közepette gondoltam én is véleményt formálok.

(spoiler alert!)

Sokunkban jött fel a gondolat az utolsó képsorok után, hogy „most akkor ennyi?”, „csak ennyi?”, „ez lett volna a nagy rejtély?”, az Interneten egyre-másra háborodnak fel a nézők, elégedetlenkedve a számtalan nyitott kérdést hagyó befejezés után. 2 nappal az utolsó rész megnézése után én már a „várjunk csak” álláspontra helyezkedtem és elfogadtam, hogy kaptam egy kurvajó sorozatot, egy nem annyira korszakalkotó témafelütéssel (lássuk be sorozatgyilkosos filmekből már láttunk eleget), egyedi képi világgal, páratlan főszereplői alakításokkal, mennybemenő Matthew McConaughey-vel. De akkor hol csúszott félre valami? Sehol. Mi nézők változtunk meg, mi nézők látunk bele sokkal többet mindenbe és mi nézők rohanunk a közösségi portálokra, hogy egy adott témát szénné elemezzünk és teóriákat gyártsunk. Nem történt semmi más, mint az, hogy egy (hangsúlyozom egy) író írt egy történetet, majd milliók szerettek volna belelátni egyéb dolgokat, ezek a milliók további milliókat katalizáltak az egyes képkimerevítésekkel és elméletek gyártásával. Nyilván hibákat is lehetett találni, de még egyszer hangsúlyozom: ezt a sorozatot egy ember írta, nyilván elkerülhetetlenek a logikai bukfencek, vagy apró hibák, főleg úgy, hogy a jelenkori HD-visszatekerés és egyéb technológiai lehetőséggel a sörös dobozokon lévő alkoholszázalékot is meg tudjuk állapítani. Találó volt az egyik 444 cikkben a megjegyzés, miszerint a True Detective népmese lett, a tömegkultúra része.

Azt állítom, hogy a közösségi média gyermekeiként mi akartunk lenni a megfejtők, mi akartunk lenni a legokosabbak, sőt, mi akartunk gondolni olyanra is, amire nem csak az író, de még más közösségi szereplő sem gondolt. Mi akartunk lenni és mi lettünk a Trú detektívek.

Egyszerűen saját életet kezdett élni a sorozat, az író legnagyobb meglepetésére. Tulajdonképpen a True Detective legnagyobb sikere szerintem az, hogy gondolkodásra késztetett, nem csak átsuhant a nézőn, mint a pohár víz, hiszen azt gondolom, az is a szórakozás része, hogy egy könyvet, vagy filmet befejezve még jó ideig bámuljuk a plafont és mormoljunk a gondolatokat. A XXI. században a legtöbb ember nem a párjával, vagy a plafonnal beszélget, hanem egyszerűen a közösség része akar lenni, azt pedig a Facebook-on, vagy a reddit-en tudja megtenni. Este teóriákat gyárt, reggel pedig rohan megnézni a közösségi oldalon, ki lájkolja, ki vitatkozik vele, ki riszpekteli, hogy kimerevítette a képet és megtalálta Marty lakása falán a szekta jelét. Ő, az egyetlen, először. A True Detective jel a filmkészítőknek, mi érdekli még jobban az embereket a jövőben. Nyilván kell jó sztori, meg nyilván kell misztikum, de ami igazán kell: az a közösség. A filmnézés már nem egyéni dolog, kakaóval és lábat összeérintve a takaró alatt. A filmnézés (mint ahogy sok minden más) kiegészült azzal, hogy akár ismeretlenekkel is megosztjuk éppen mit nézünk (alkalmazás is van rá), mit gondolunk, mit szeretnénk gondolni.

A True Detective 4-5. része környékén kezdtem cikkeket olvasni, és bevallom elképedtem, mikor láttam, hogy egyesek miket láttak meg, mikbe gondoltak bele, milyen érvekkel lehetett biztosra mondani, hogy egyik nap Rust, másik nap Marty a gyilkos, vagy éppen a Sárga Király. Őrület. Azon meg lehidaltam, mikor már Marty apósa is bele volt vonva az összeesküvésbe. Ki más lenne a Sárga király, ha nem ő, ugye?

Bevallom, engem is behúzott ez, cikáztak bennem is a gondolatok. Emiatt csalódtak sokan, beleértve engem is. Túl sokat láttunk bele és mérgesek vagyunk, hogy nem kaptunk egy olyat, amire vagy mi gondoltunk csak, vagy senki sem gondolt. Ilyetén formán (a Carcosa díszlettől eltekintve) nem esett le az állunk, ez igaz. És is azt a kérdést tettem fel: mi a francnak nyitottak meg 20 szálat, ha a végén az a megfejtés, hogy a kretén redneck a gyilkos? Aztán az utolsó Marty-Rust párbeszédet átgondolva részemről megvan a megoldás: ez a film (is) egyszerű mint a bot. Egy kiválóan egyszerű sorozatgyilkosos krimi, megspékelve szekta háttérrel. Ennyi, volt már ilyen, lesz is még. Volt egy szekta, de mindenkit nem sikerült elkapni, a fény erősödik, de még mindig a sötétségből van több. Minden kérdésre ez a válasz. Az jobb lett volna, ha cukormázba borítva hirtelen minden felelős meg lett volna nevezve a lápvidéken? Az hihetőbb, hitelesebb lett volna? Ugyanazok, akik ma hiányolnak valamit, lennének felháborodva, ha mindenre választ kaptak volna, hiszen az meg nem reális. Nekem így sokkal gonoszabb a történet, még akkor is, ha van bennem hiányérzet.

A közösségi filmkészítés egy módja lehet a jövőben, ha a közösség határozza meg, merre menjen tovább a film. Leforgatnak 3 részt, meghirdetnek szavazásokat, bevonnak avatar mögé bújó „írókat”, addig a színészek kamilláznak, vagy cigiznek valahol, várva, hogy akkor mi a franc lesz, merre megy a sztori tovább. Vagy már van ilyen, vagy még lesz, de úgy érzem, ezt szeretnénk. Könyveket, amiket úgy olvasunk, hogy az kitalálja a gondolatainkat és a sztori arra megy, amerre mi képzeljünk. Filmek, melyek Kaland-Játék-Kockázat könyvek módjára hömpölyögnek, arra, amerre mi szeretnénk. Tökéletes álomvilág, amivel az a baj, hogy más mást álmodik, más mást lát bele és akkor hová vész a közösség?

 A katarzis elmaradt, de erről egy picit mi is tehetünk, Nic Pizzolatto-nak meg azért köszönjük is.

true-detective-clues.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr625860673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása