Ozric Tentacles az Akváriumban

Ozric Tentacles az Akváriumban

Van egy listám, melyen zenekarok / előadók szerepelnek, akiket még látnom kell élőben. Az egyik név az Ozric Tentacles, akiket már simán láthattam is volna, hiszen felléptek pár éve az A38-on, sőt, ha jól emlékszem, Ozorán is.

ozric_akvarium_2-4.jpg

A legendás banda új albumával április 28-án az Akváriumban lép fel, így itt az újabb alkalom, amit már nem kéne kihagyni. Aki nem ismerné őket, azoknak csak túlvilági effekteket ígérhetek, miközben ambient, groove és dub elemek keverednek pszichedelikus rock-kal. Igazi stíluskavalkád, amit az "Ozrics" ad, hiszen élő hangszerek segítségével kapunk tőlük elektronikus hangzást és teljes elszállást.

A zenekar több, mint 30 éves múltra tekinthet vissza, ellenben mostani koncertjük nem csak múltidézés lesz, hanem lemezbemutató is, hiszen májusban jelenik meg a banda tizenötödik lemeze, a Technicians of the Sacred, ami ugyanúgy duplalemez, mint az 1990-ben megjelent Erpland című album.

Az "Ozrics" kb. 22 órakor fog színpadra állni, előtte a turnét végigkísérő - és természetesen hasonló hangzásvilágú - dán Natan Lenski aka MantisMash kép fel. Az estét a magyar Óperentzia együttes nyitja, szóval szerdán pszichedelia túladagolásra lehet számítani. Menjünk.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr87404078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása