Björk – Vulnicura (2015)

Björk – Vulnicura (2015)

2015.04.28. | B-vendégszerző

A 2015-ös év első nagy albuma Björk sorban következő kilencedik dobása, a Vulnicura, amellyel kapcsolatban nagyon sok mindent érdemes és kell elmondani, amely útmutatóul szolgálhat annak értelmezéséhez, úgyhogy csapjunk is bele.

bj.jpg

Björk nagyon nehéz eset. A szó szoros értelmében vett Kemény Dió. Személyéről, megjelenéséről a milleneumi generáció minden tagjának van véleménye, negatív oldalon a legmegengedőbb megfogalmazás szerint is ELÉG FURA A NŐ. Az idén 50. születésnapját ünneplő énekesnő számos szerepbe bújtatta magát és zenéjét is pályafutása során, de az, hogy biztos kézzel választ magának témákat, melyeket teljes lényén átszűr és nagyon eredeti végeredményre jut, elvitathatatlan. Eddigi munkássága zeneileg nagyjából 2 részre osztható: az első korszakban számos hangszerrel, zenei világgal (közel-keleti, nyugat-afrikai), műfajjal kísérletezett (Debut, Post, Homogenic), majd figyelme egyre inkább összpontosult, amellyel hangzása is karakteresebbé (Vespertine), puritánabbá (Medúlla), elektronikusabbá, ütemvezéreltebbé (Volta) vált. Legutóbbi, Biophilia albumát egy komplett filozófiai koncepció kontextusába ágyazta (ember - technológia –zene –természet - univerzum egymásra hatása mentén), ami kétségkívül nagyon eredeti ötlet, de egyesek szerint jócskán túlméretezett dimenzió egy albumnak. Azt viszont mindenképp el lehet mondani, hogy Björk a Homogenic jelentette fordulópont óta újra és újra következetesen igyekszik ellenszegülni annak az eltelt időben folyamatosan gyengülő dogmának, mely szerint az elektronikus zene lélektelen. Ezzel párhuzamosan igyekszik azt is bizonyítani, hogy zenéjével a természet, valamint az érzelmek leírhatóak, érzékeltethetőek, az elemek ereje a zenén keresztül közvetíthető. Egy olyan ország leányának, amely geológiailag vad, zabolátlan, de legfőképp független, ezek teljesen magától értetődő ambíciók.

A Vulnicura album mondanivalóját nem jellemzi az a sajátos (tágabb értelemben vett) politikai állásfoglalás, amely úgy általában minden Björk projektet szokott. Nincs globális mondanivaló (pl: feminizmus), nincs regionális, vagy lokális misszió (a Dániához tartozó autonóm területek függetlenségének bátorítása- Declare Independence a Voltáról). Tulajdonképpen az irányvonal már a borítóról kiderül: Björk ezúttal a saját belső világát teszi közszemlére. Az album a kritikusokat is meglepő módon nagyon személyesre sikerült, a 3 részre bontott szerkezetnek megfelelően egy kapcsolat végének 3 szakaszát taglalja: nyugtalanság, trauma, felépülés. A téma maga, de főleg ez a fajta feltárása a manapság az összes művészeti ágban megfigyelhető keményvonalas realizmus (truism) nyomvonalán halad, amelytől az album eléggé kortárs és aktuális (zenei kivitelezésében pedig a jelenen is túlmutat), de sokkal nagyobb erénye, hogy őszinte, és érthető.

Azok, akik alapvetően nem fogékonyak Björk zenéjére, de kíváncsiak rá, keresik a fogást az albumon, vegyenek erőt magukon és figyeljenek meg egy pár alapvető tényezőt.

A HANGULAT: A hármas tagolásnak köszönhetően az albumon három különböző minőségű, de külön-külön is nagyon erős atmoszféra teremtődik meg, amely teljes odafigyelést, és odaadást kíván. Vagyis ne csináljunk mást közben, vegyük fel a lemez ritmusát. Elképzelhető, hogy napokig tart mire gyökeret ver bennünk, de meg fogunk érkezni. Fontos leszögezni, a Vulnicura (sem) egy péntek délutáni „feelgood” album - hétfőn pedig hajlamos végképp agyonnyomni -, szóval az időzítés sem mindegy.

A SZÖVEG: Minden dalnál erős személyes utalások, költői képek jelennek meg, kár ezekről lemaradni. Björk esetében nagyon kell figyelni még az edzettebbeknek is, mert az izlandi akcentus néha akcióba lendül (egyébként az egy külön mise, hogy ez mennyire harmonizál az alapvetően szikár dalelemekkel), és ennek okán kell egy szövegkönyv is az egész mondanivaló megértéséhez.

A KONTEXTUS: Általában is - és Björknél is - nagyon igaz, hogy megéri kicsit feltérképezni a dalok indíttatását. Az eredő ebben az esetben egy zátonyra futott kapcsolat, de ha értelmezzük a dalok szövegét, ne adj isten az énekesnővel készült ritkaságszámba menő interjúkat is elolvassuk, és megfeleltetjük azt a hallottaknak, jóval többet kaphatunk, mint egy tucat motivációs jó tanácsot.

A VONÓSOK: Az egész Björk jelenségben személyes kedvencem, a hazai folklórban is eléggé hangsúlyos (következésképp talán számunkra könnyebben befogadható), és általában az ember szívéhez elég közel álló vonóstémák. Ezek minden albumon nehezek, részlet gazdagok, kivilágítják a legfontosabb mondanivalót. Az énekesnő saját bevallása szerint is sokszor sikerül sziruposra vennie a vonóstémákat (főként hegedűre és csellóra írja őket), de azok mindig tökéletes ellenpontjai a néhol vad és nyers, néhol baljós ütemeknek. Utóbbi tökéletes példája (a Homogenic album húzódalának, a Jógának egyenes ági leszármazottja) a Stone Milker, a Vulnicura nyitódala.

AZ ÜTEMEK: Björk azok közé az előadók közé tartozik, akik nem veszik félvállról a dalok alapjait. Számos helyen olvasható, hogy minden dal minden ütemkészletét az épített, vagy a természetes környezetben keletkezett (és rögzített) hangminták adják, amelyekkel izlandi házi stúdiójában Björk hónapokon át kísérletezik, míg olyanná nem formálódik, amely eléggé tápanyag dús ahhoz, hogy a megszelídítésére képes dallamvezetést magába fogadja. Mint ahogyan a dalok minden elemében, az ütemekben is visszaköszönnek az izlandi tájak neszei, a lassan csúszó tektonikus lemezek és gleccserek morajlása, a vulkanikus működés atipikus zajai.

Végezetül pedig AZ ÉNEK: Hát igen. Björk szenvedélyes énekstílusa néhol - nincs mit kertelni- artikulálatlan ordítás a sarki télbe. Viszont a szövegek alapján ez mindig alátámasztódik; célja, funkciója van. Ráadásul erről maga a művésznő is sokszor nevetve csak annyit mond: „jó-jó tudom, hogy ordítok, de úgy elkap a hév”. Mi meg nem vitatkozunk ezzel. Na, a Vulnicurán ilyen nincs. Helyette viszont van suttogás, némi recitálás, mindenféle játék a hangképzéssel. Az effajta változatosság gyökere az izlandi történelemben keresendő, mivel a szigetországban a múlt század közepéig tilos volt (az összetartozás-tudat kialakításában kulcsfontosságú szerepet betöltő) népdalok éneklése. Ezeken kívül viszont nagyon nem volt mást mit énekelniük az izlandiaknak, így amikor feloldották a korlátokat, az első „szabad” generáció, ha kellett, ha nem, zenélt meg énekelt. Na ezért énekel Björk teli torokból, meg úgy általában mindenféleképpen, ahogy tud. Egy nagyon jó oka biztosan van rá.

A közreműködők kiválasztásában vasakarattal bíró Björk, az album programozási munkálataiba főként a venezuelai származású, undergroundban ünnepelt Arcát, valamint a londoni Haxan Cloakot (Family) vonta be, de feltűnik Antony Heagarty (Atom Dance) is. Így együtt sikerrel tették le a jövő hangzásának kísérleti alapköveit, amelyekre Björk a rá jellemző megfontoltsággal építi fel saját koncepcióját, és így válik az egész koherens, de főként tartalmas egésszé. Az egyébként is rettenetesen erős albumról szinte lehetetlen bármelyik számot külön kiemelni, de a Stone Milker, és a Black Lake a Björk életműhöz képest is nagyon erős víziót közvetítenek.

Björköt szeretni nem könnyű, és nem is mindenki képes rá, még akkor sem, ha nagyon (nagyon!) kinyitja magát. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez nem baj! Vannak előadók, műfajok akiket stílusuk, egyéniségük alapján egyszerűen képtelenek vagyunk befogadni. Ugyanakkor én a zene miatt mégis bátorítanék mindenkit, hogy tegyen egy próbát, tekintve, hogy manapság kicsit kevesebb olyan album jelenik meg, amire szánnak időt. A Vulnicura pedig ilyen. Következésképp mélysége, rétegei, részletei vannak; el lehet vele bíbelődni. Azt pedig már rég tudjuk, hogy amivel sokat lehet foglalkozni, az hosszabb távon jól a szívünkhöz nő.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr87391994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

Hirdetés


A hét dala

Kövess a Facebookon!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...