Az első HBO intro

Az első HBO intro

2008.11.08. | Horváth Oszkár

Emlékszem, valamikor 1992 környékén kötötték be, és kódolatlanul jött hetekig. Ennél csak arra az időszakra emlékszem jobban, amikor keménypornó is ment rajta. Nem volt egész nap adás, és adáskezdéskor, ami valamikor délután 17:30 körül volt, mindig megvártam, hogy lemenjen ez az intro, mert tetszett a zenéje. Még újra is komponáltam (mint Ross Geller) PC-n a világ legszarabb hangmintáival ModEditben , és büszke voltam (kritikán aluli lett).

Utána nem is olyan sokkal a Friderikusz Show már hasonlító animációval indult. 8 évvel később családostul szálltunk le repülővel egy kellemes nyugati kertváros fölött, és akkor ezt a látványt élőben is megnézhettem. Nagyon sok miniatűr ház, az utcai világítás a lámpák környezetében kör alakban egyre halványult, aztán a következő lámpaoszlop körül újra egyre világosodott. Minden második ház kertjében kéken világító bab alakú úszómedence látszott, nem tudtam eldönteni, hogy mint a legköcsögebb óvodás, óriás lábakkal csak végig akarnék-e rajta gyalogolni, vagy örökre ezzel játszanék. Mint egy nagy terepasztal, vagy egy meseország LEGO-ból. Mivel hardcore legós voltam, arra emlékeztetett, amikor bevezettem az áramot a legóházakba, trafóra kötött LADA izzók segítségével.

Az animáció 1983-ban készült, az HBO Magyarországon 1991. szeptember 21. óta sugároz, 1997-ben lett 24 órás és nem fizet a cikkért, de ezen még változtathat. Sokan már nem is emlékeznek erre, de engem majdnem átlendített a filmzenebuziságba:

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr91753436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prophet 2008.11.08. 16:10:00

De jó! Emlékszem, hogy ültem a TV előtt kb. ebben az időpontban, hogy jöjjön... talán az elsők között voltunk, akik láthatták. Egyből be lett kötve. Meg volt mesedélután is, azt is feszülten vártam. Amúgy a házak feletti röpködés maradt csak meg, és most a szupermen ugrott be egyből. Régi szép idők...

Rumlis 2008.11.08. 16:34:19

Állítólag mindenkinek van repülnitudós álma, nekem is volt egy állandó. jó volt ez a kisfilm, sose gondoltam, hogy akkor már 8 éves volt. akkor legalább tényleg keményen retró.

macskafaraok 2008.11.09. 03:00:45

Mintha csak tegnap lett volna, beugrott ahogy a kamera elindul az utcán,,,

fotelban · http://fotelban.blog.hu/ 2008.11.09. 11:14:30

az hbo már ennyire rég óta van? amúgy ha már megírtad és éles is, akkor szerintem már nem fizetnek...

arctic 2008.11.09. 13:12:17

anno a lépcsőházunkban az egyik szomszéd a kábeltévénél (akkor még így hívták) dolgozott, és nagyon sokáig ingyen volt az hbo, mert bekötötte nekünk.
ez az intro pedig a filmek kezdése előtt volt mindig: www.youtube.com/watch?v=AeKrpWNWCtk
a zene egy kicsit melrose place-es de nagyon király intro volt ez akkor.
szeptember 21-én kezdett sugározni?? akkor mostmár ezekután együtt ünneplek a hbo-val!!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.09. 14:31:48

De kemény, tényleg, ilyen is volt. Nekünk is "olcsón" volt HBO sokáig.

Nálunk a lakóközösségi prosztó kábeltévé társulás, ami hozzá nem értők összedobásaiból jött létre, mindig sugározott egy PowerPoint prezentációt egy csatornán ilyenekkel, hogy péntekenként van ügyfélszolgálat, meg a Sky helyet fog cserélni a Pro7-tel.

Na ott próbáltak nagyobb HBO előfizetői bázist toborozni, azzal, hogy egy diára kiírták, hogy mennyi a havidíj, és majdnem jól a szlogent: "HBO. FILM A TÉVÉBEN." :)) Viszonylag jól megfigyelték.

Volt az HBO-nak egy hangja is, aki talán még mindig van, de az elmúlt 15 évben egyszer, azon felbuzdulva, hogy milyen jó hangja van, megpróbálták elsütni képként is. James Bondnak öltözve szomking+csokornyakkendőben sétált vmi zongora mellett, és kellemes ünnepeket kívánt. Olyan szép ember, mint Billy Bob Thornton. Egyszeri alkalom maradt.

camparisoda 2008.11.09. 15:45:03

Nagggyon jóóó ... házak fölött repülés, szabadságérzés ... :)))
ha már "édzsbíó", neveztessék meg minden idők minden korosztálya számára bármikor, akárhányszor megnézhető, legjobb, legsikeresebb sorozata, a Friends, vagyis a Jóbarátok, az ő egyszerű, de élénkítő főcímzenéjével.
www.youtube.com/watch?v=iKP8nset6oA&NR=1

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.09. 18:36:04

Ez az egész engem a VHS korszakra emlékeztet. Számozott kazik, esetleg kockásfüzetben lista, minden kazihoz ragasztó cuccok mellékelve.

Pl. Drágám a kölykök összementek / Karácsonyi vakáció, vagy Óvakodj a törpétől / Kobra

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.09. 19:12:11

Nekünk volt egy kis füzet is a számokkal, minden szám ugyanolyan (maradék) matricával volt beleragasztva. Azoknál a kazettáknál, amin szexfilm volt, egyszerű virágnyelven csupa nagybetűvel a "KÚRÓS" felirat jelezte, hogy az nem nekem való.

Valahol tehát a Tesz-vesz várossal és Paffal együtt érkezett ez a szó a szótáramba, nem csoda, hogy bő 20 évvel később köszönésnek és bemutatkozásnak is alkalmasnak találom.

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.11.11. 15:23:41

Első előfizetők között voltam, úgyhogy emlékszem rá. Volt még egy másik, ott ha jól emlékszem, színes spotlámpák gyúltak fel egymás után, abból állt össze az HBO logó. Ezt az elsőt utáltam: olyan átható 80's feeling-je van...

Patrik · http://kicsivu.freeblog.hu/ 2008.11.11. 17:47:08

Az HBO napindító intrójának a zenéje engem mindig a Vissza a jövőbe 2 elejének azenéjére emlékeztetett:
www.youtube.com/watch?v=7EXOxilOi7Y

Amúgy sokan rá voltunk ilyenkor tapadva... főleg hogy ha jól rémlik évekig az első pár óra kódolatlan volt, Jóbarátok, meg egyről a kettőre meg hasonlók, és közben mentek a reklámok, hogy milyen filmekről maradnak le a nem fizetők (elvileg). Ja és hétvégén ment egész nap, ha nem bírtuk felvenni a Jóbarátokat csüt(?) délután, akkor asszem vasárnap ismételték. Visszanézve elképeszt, hogy minden részre egy hetet várni kellett...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.11. 18:22:43

A heti várakozásról a Walt Disney vasánapi műsora jut eszembe (nem HBO)...Kacsamesék, Ausztrál Expressz, Suli, Balu kapitány, Jessie...áááá, de imádtam.

Patrik · http://kicsivu.freeblog.hu 2008.11.11. 21:02:36

Igen, én is imádtam a Walt Disney bemutatja... c. örökbecsűt, de ahhoz még egy dolog kapcsolódott: abban a pillanatban, hogy vége volt, olyan katasztrofális világvége-hangulatom lett, hogy még tanulni kéne a hétfői órákra, hogy megint vége egy hétvégének. Onnantól egy csapásra olyan sz*r kedvem lett, hogy csak na. :)

ui: a Jessie volt az a tuskóképű földönkívüli? Mert azt egyedül családilag rühelltük. Viszont a Sulik vhol sztem megvannak még videón...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.11. 21:45:16

Patrik: tényleg olyan, mint Hillvalley a jövőben. Lecsúszott alakok és kétes egzisztenciák gyűjtőjelye :) Megelőzte akkor a korát, mert 1983-as, a Vissza a jövőbe I-II. meg 1985/1989. Megihlette őket az HBO. Mi még nem értjük, de a gyerekeink imádni fogják.

Jessie a nagyon szőrös úr, akinek fejszerkezete alapján bármi lehetett az előző állása. Őt követte folyamatosan ÁRNYÉK, amely párosítás miatt folyamatosan keverem ezt a sorozatot a Benjivel, a Benjit válltöméses bőrjakós genyáit pedig a Critters című horror(-paródia) sorozat fejvadászaival.

A fejvadászokat viszont az állásközvetítőkkel, őket viszont az álláskeresőkkel, mint pl. Jessie, mielőtt színész lett, és akkor körbe is értünk.

Patrik · http://kicsivu.freeblog.hu 2008.11.11. 23:19:41

nosferato: igen, a kisváros hangulata is stimmel :) de a zene taktusai tök hasonlítanak: az általam linkelt videó legelején a feliratok alatt van egy plilili-plülülü...... plilili-plülülü (VaJ2 elejének zenéje, eredetileg a felhők között repültek és ekkor jelentek meg a feliratok), és az HBO videóban, amikor a makettek felett elindul a kamera, ott is van (más hangszerrel, kicsit más, de mégis tök hasonló) egy ilyen feszültségfokozó plilili-plülülü... mielőtt a főzene beindul. Na remélem teljesen világos, miről beszélek :D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.12. 01:36:50

A Vissza a jövőBÉBEN (bé!) ez valami harangjáték+hegedű, és mellé vagy egy jól megzengetett zongora, vagy valami hasonló, a hárfa túl egyszerű megoldás volna. Simán lehet akár cimbalom is, vagy egy rokona. Az HBO-ban egyértelműen előbb vonósok+hárfa, majd megszólal ugyanaz a hang.

Szoktak olyat is, hogy kinyitják a versenyzongorát, és puha dobverővel ütik a húrokat, arra hasonlít a legjobban.

Az összes ilyen hang a "Tündér Lala készlet" gyűjtőnév alá tartozik, és a gyerek nézőkből hivatott szisztematikusan kiváltani a "Fúúú de jó, apa nézd! Apa, nézed?" mondatpárost. (Azért nem volt kidobott pénz a taníttatásom.)

emdé_old · http://emtv.blog.hu 2008.11.27. 02:21:55

Olyan Vissza a jövőbe- feelinges. Fiatalka vagyok még, csak 99 óta van HBO-nk, de odavoltam az akkori "HBO mozi" zenéért. www.youtube.com/watch?v=FFNTSIszo28

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!