R33: Gödör AID

R33: Gödör AID

2008.12.05. | Interstellar Overdrive

Másnaposan, nagyon kókadozva akadtam rá a Gödör Klub programajánlójára, mely a Magyar Underground Napját hirdeti. Elhitettem magammal, hogy ilyen állapotban is képes leszek felpörögni az eseményre, de hamar feladtam a harcot, melyet ma szervezetem elvesztett a fáradtsággal szemben. Ugyanakkor írok a "sztoriról", ugyanis az esemény mögött van sztori, valamint egy szakmai összefogás, mellyel - bár senki nem kérdezett - de mélységesen egyet értek. Van itt kérem egy R33 nevű non-profit próbahely és stúdió, melyet az ott dolgozó művészek, próbáló együttesek maguk tartanak fenn. Az R33 másfél éves történelme alatt egy igazi zenei műhellyé, kulturális közösségi helyszínné vált. A zenekarok megosztják amijük van, mind szakmai, mind technikai háttér tekintetében, betekintve egymás munkájába, igazi közösséget alkotva, közgazdasági értelemben hasznosságot maximalizálva. A hely misztikuma, hogy igazi kulturális olvasztótégely, dolgoznak ott kortárs jazz és rockzenészek, képzőművészek, táncosok, valamint immár költők és írók is.

Az idilli történet átmenetileg október végén vett csúnya fordulatot, az eddig Rottenbiller 33. alatt működő alkotó egység bérleti szerződése lejárt, a villanyokat rájuk kapcsolták, így az R33 az alkotók által kedvelt helyről elköltözött. Az új próbahely a Városligettel szemben, az Ajtósi Dürer soron lévő volt ELTE épület legtetején lesz, melynek alagsorában székel többek között a Dürer Kert is.

A Gödör Klub az R33 Fesztivál keretében lehetőséget biztosít, hogy az R33-ben próbáló és az R33 kezdeményezésével szimpatizáló zenekarok egyenként 20-20 perc erejéig megmutassák magukat (8 órán át 24 zenekar!), és zenéjükkel hívják fel a figyelmet a kevésbé híres / induló zenekarok állandó próbahely- és eszközhiányára, illetve az esetenkénti szakmai összefogás nem létére.

Reméljük a koncert nagyot szól és a zenészek otthosan rendezik be új munkahelyüket, védve őket az atomtámadástól, főzős műsoroktól és egyéb evilági problémáktól. B-oldal RISZPEKT!

(Németh Jucinak külön csókok és hódolat! Overdrive)

Fellépő zenekarok:

Accomodator, BHWC, Bijou, Biljarszki Emil (Korai Öröm), Cabaret Medrano, DAV, Egy Kiss Erzsi Zene, Fókatelep Szalon, Folkfree, I.O.N., Kovács Linda Quartet, Librasound, Lidérc!, Nemjuci, Noisebreed, Óperentzia, Mr. Papagiorgio, Peter Ogi, Péterfy Bori (Péterfy Bori & Love Band), Pluto, Sonar, Rutkai Bori és a Specko Jedno, Vasárnapi Gyerekek, Witopia

R33 Fesztivál - beharangozó videó:

 

1 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr11806574

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: R33 2012.10.25. 17:02:22

Helyszín: 1095 Bp., Soroksári út 58. Látogatás: 2012. augusztus 15. 18:28-21:40 > Ahogy áthaladsz a súlyos szobrokkal felvértezett oszlopok között a főkapun az üres portásfülke előtt, még illetéktelen behatolónak érzed magad. Ada...

Trackback: R33 2012.10.25. 17:02:07

Helyszín: 1095 Bp., Soroksári út 58. Látogatás: 2012. augusztus 15. 18:28-21:40 > Ahogy áthaladsz a súlyos szobrokkal felvértezett oszlopok között a főkapun az üres portásfülke előtt, még illetéktelen behatolónak érzed magad. Ada...

Pingback: B-oldal » 359 pályamű a világszínvonalért 2009.02.11. 08:25:05

[...]esetleg összefutunk másokkal, jó esetben olyan közösség is kialakul, ami az R33 körül nagyon követendő példaként létrejött. Szerencsém, hogy[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!