[Frissebb cikkünk plágium témában: A plágium határai »]

Korábban a kommentelőkre számítottam a Hooligans szétalázásában, én magam ugyanis nem érzem teljesen megalapozottnak, hogy ha két szám nagyon hasonlít egymásra, akkor ott biztosan lusta, rosszindulatú és kreativitást nélkülöző munka húzódik a háttérben. A "nem lehet több számot írni" és "felhasználtunk minden dallamkombinációt" pánik témához kapcsolódik ez cikk is. Én billentyűs és dobos vagyok, de az empátia azt mondatja velem, az alábbi témát a gitárosok fogják legjobban megérteni, mert az első sorban csápoló tinilányok lekúrásán kívül az akkordmenetek a másik dolog, amihez ők értenek a legjobban.

Aki tanult zeneelméletet szolfézs órán kívül is, akár könnyűzene miatt, vagy amerikai módszerrel, az tisztában van vele, hogy vannak tipikus akkordmenetek. Aki nem, az most ugorjon 2 bekezdést. Kis sarkítással a blues számok többsége az autentikus I-IV-V-I akkordmenetre épül, tehát első fok (pl. C), aztán negyedik fok (pl. F), ötödik (G) és újra első (C). Hívhatjuk akár klasszikus blues körnek is. Ugyanilyen tipikusak az V. fokra végződő körök, ezt hívják dominánsnak, mert utána már annyira várod az első fokot, hogy tűkön ülsz. Igazi közhely, úgy kell eltakargatni, hogy észre ne vegyék. Ezt jazzben megoldják azzal, hogy 4-5-6 szólamú akkordot tesznek oda, a 69-es Táncdalfesztiválon viszont még sikk is volt kérkedni vele, szerintem ott nincs az a szám, ami ezt ne alkalmazná.

Ilyen még az egyházi zenében és a jazzben is agyonhasznált II-V-I, ami megint hálás, hiszen feszültséggel indul, és valahol a közepén van az az V-ről I-re ugrás, ami jól esik a hallgatónak. Ezt aztán agyonmodulálják, az V. fok helyett beteszik annak a moll-párját, vagy több ütemre bővítik a kört és szórakoznak II-V-II-V-I-gyel. Aztán van még a "spanyolos" számokból és kezdő zenekarok próbatermeiből visító andalúz kadencia (akkordmenet): I-VII-VI-V. Így talán érthetőbb: A moll, G, F, E... Persze a Zeppelintől a Queenen át a Pink Floydig mindenhol megtalálható. A hozzáértők kb. most kezdenek el röhögni rajtam, úgyhogy abbahagyom az áltudományoskodást, mert az egy dolog, hogy én hallottam ezekről, de van, aki tanítja.

Ezt az egész kavalkádot - amibe már bánom, hogy belefogtam -, és az abból kiemelkedő tipizálhatóságot nem szemlélteti semmilyen szöveg, csak zene. Ennek egy nagyon ütős példája ez a videó. Itt az I-V-VI-IV-re találtak 36 számot, és nagyon pörgős váltásokkal elénekelnek mindegyikből 4 sort. Hol jobban, hol gyengébben. Akinek kedve támad szórakozni: E - H - C# - A.

Nem mellesleg, kapható egy könyvsorozat az interneten "4-chord songbook" néven, amely így hirdeti magát: "Tanulj meg 18 népszerű Bob Dylan dalt csupán négy akkord segítségével!", nehogy azt gondoljátok, hogy nem ugyanerről a négyről van szó :) Ugyanennek a Beatles változata egy magyar oldalról rendelhető meg. Ez nekem vidámpark.

Axis of Awesome - 36 dal csupán 4 akkordra