TOP5 Scorpions ballada EVÖR

TOP5 Scorpions ballada EVÖR

Felemás érzéseim vannak. Itt van ez a Scorpions, tulajdonképpen legendák. (Legendák?) Azt hiszem. Eleve nem igazán tudom hova tenni magamban a német zenét. Végiggondolva, tulajdonképpen - nem is tagadom - még nem hallgattam meg tőlük egy albumot sem elejétől-végéig, ráadásul a zenekari tagok nevét helyesírási hiba nélkül nem tudnám leírni. Most tovább cikizem magam, de évekig meg voltam győzödve, hogy a Wind of change első 2 sorát spanyolul, vagy valami holt nyelven éneklik ("I follow the Moskva, down to Gorky Park"). Hát egyáltalán nem.

Ha a zenekarral való találkozásaimra gondolok, akkor jóformán csak a lassúzásos élményeimre tudok emlékezni, melyeket ezúton is köszönök nekik. (Tisztában vagyok vele, hogy létezik a zenekar - számomra balladai homályba rejtett - "heavy" oldala is.) Most kedden ugyebár Budapesten, a Syma csarnokban lépnek fel a germán rockerek. Látom lelki szemeim előtt a sok égő öngyújtót, az összeölelkezést, az együtt fütyülést, a klasszikus rockmikrofonokat, frontemberkedést, esetleg még egy duplanyakú gitár is előkerül. Azon gondolkodom: baj ez? Egyáltalán nem. Nem akarom őket cikizni, így szerintem csinálják azt, amihez értenek. Valaki még ezredszerre is szeretné hallani a Wind of Change-t, hát kapja meg. Biztos van 1-2 háztartás, ahol porosodik a Scorpions póló, vagy a Klaus Meine bőrsapka, hát akkor most kerüljön elő!

Szóljon tiszteletükre az én TOP5 Scorpions balladám EVÖR:

1. Wind of change
2. You and I
3. Still lovin' you
4. Send me an angel
5. Dust in the wind 

Scorpions & Omega - Wind of change (Népstadion, 1994)

Queen Budapesten | Újra nálunk járt a Biohazard

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr431047486

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zep 2009.04.20. 08:39:35

A zenekar értékes korszakát a fantasztikus Tokyo Tapes zárta. Utána a nyolcvanas évek közepéig fokozatosan előtérbe került a populárisabb hangzásvilág. A World Wide Live utáni korszak pedig már egy vicc. A listában szerepló balladák pedig már inkább a giccs kategória.

Az első korszakban is voltak balladáik, de ezek még az igényesség (és izlésesség) határán belül maradtak.

Például:
Fly People Fly
In Trance
In Your Park
Born to Touch Your Feelings

Na, most majd biztos kapok a pofámra:)

johevi 2009.04.20. 11:17:45

És hol van a Holiday??? A koncertlemezen a Still Loving Youval együtt nagyon állat, 20 éve a kedvencem volt, tönrehallgattam bakeliten.

merre? 2009.04.20. 11:19:31

a tokyo tapes istencsászár.
aztán jött a holiday meg a still loving you (mind2 szám jó 1ébként) és rájöttek h ők a balladák királyai.
nálam is a WWL volt az uccsó

Dionysos 2009.04.20. 11:20:59


Ha hallgattál volna....
A Scorpions egy hard rock zenekar , akiknek kétség kívül van egy-két (három/négy, - esetleg 15...) balladája is.
Ezzel együtt javaslom megtekinteni a 2007-es Wackeni-i koncertet megörökítő DVD-t, és utána nyilatkozni, meg hülyeségeket írogatni.
Ott egy kimondottan jó formában lévő rockzenekar nyomja teljes erőből.
Ráadásul egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Pesten előkerül a vindofcséndzs. Elég lesz ott büntetésnek Kóbor Mecky és Elefánt is...

Rálf atya 2009.04.20. 11:33:55

Igen, a Holiday.
Szerintem ez volt a legnagyobb és teljesen egyetértek Zep-el, a korszakokat illetően.
Volt egy piacos Best of Ballads válogatáson tőlük, gimiben sokszor ezt hallgattam gyúráshoz. Muhaha. Ezért van ilyen csirketestem.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.04.20. 11:39:25

@Dionysos: bölcsebb lenne, ha figyelmesen olvasnál, ahogy JELEZTEM "tisztában vagyok vele, hogy létezik a zenekar - számomra balladai homályba rejtett - "heavy" oldala is". Az olvasónak mindig igaza van, kivéve, ha a szöveg értése nem sikerült...

naponta 3x 2009.04.20. 11:59:53

14 éves voltam amikor egy Scprpions lemezt hallgattam, a boritón egy félmeztelen nő mellére egy nagy rágógumit ragasztottak. Ez a boritó nagyon hatott rám - akkor.

HitElemér · http://www.credithill.eu/ 2009.04.20. 11:59:53

szerintem, csak így tovább!!! :D

Zombika 2009.04.20. 12:07:07

Holiday, Still loving you és Lady starlight.
A WWL volt az utolsó hallgatható lemezük, ez tény.

szvob. 2009.04.20. 12:30:15

a Holiday az így egyszerűen valami zseniális:

www.youtube.com/watch?v=7rwuRGXQ5-g

az eredeti is nagy, de így valami döbbenet...

gyz 2009.04.20. 12:37:33

a Wind of Change-től csúnya viszkető kiütések jelennek meg a bőrömön.

Péter Bócsi 2009.04.20. 12:54:15

Ajjaj, Overdrive barátom!

Miért nem szóltál, hogy ezt a cikket én írjam meg?!:)

A Scorpions természetesen legendás, és nem érdemtelenül! Az egy dolog, hogy kurva sok fogós balladát írtak, amiket kajál a nép, nincs is ezzel semmi baj, mert ezek nem rossz dalok, de a Scorpionsnak ez csak az egyik oldala.

A holnapi koncertre készülve - naná, hogy ott leszek - nézegettem a várható setlistet, 27 (!) dalt nyomnak mostanság, köztük jó néhány ősrégi dallal, tehát korántsem csak öngyújtózásra kell számítani! Franciaországban Uli Jon Roth (első szólógitárosa a bandának) is színpadra lépett velük vagy hat dalban, tudom, ez neked nem sokat mondhat, de egy igazi gitáros legendáról van szó, és mivel nekünk csak Kóbor Jancsi jut, hát nagyon irigylem a franciákat...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.04.20. 12:55:02

@szvobi: az egész acoustica lemez (dvd) nagyon jó!
rajta Queen - Love of my life előadás is : www.youtube.com/watch?v=xIL9D2o0XM8

ladislaus 2009.04.20. 12:56:03

@gyz: pedig nem is qrós zene :))) Bocsi, ez csunya poén volt :)))

amugy pedig nalam ilyen a lista ebbol:
Wind of Change, White Dove, Send Me An Angel, Lonely Nights, Alien Nation, In Your Park, You And I, Still Loving You.

johevi 2009.04.20. 13:42:15

A Coming Home című szám aztán egyszerre balladai és zúzós metál, remekül vegíti a zenekar két oldalát.

ulver 2009.04.20. 17:11:29

A Scorpions egyértelműen sokkal több, mint amit ez a lista sugall.

Hallgass meg egy lemezt elejétől végéig, lehetőleg 1990 előttről.

A Scorpions lassúknak egy baja van: mindenhonnan az szólt egy időben és erre rá is játszottak (pl. Omega feldolgozás).

F.B.I. 2009.04.20. 19:04:29

Nekem a favorit számaim a No One Like You, The Zoo, Rock You Like és még sorolhatnám tovább 8 albumot ismerek, de az tény és való hogy az ütös albumok a "80-"90-es években készültek! :)

És Holnap első sorból tombolok a Syma-ban! :)
Szép napot!

SpiderJerusalem 2009.04.21. 18:52:54

ööö Dust in the Wind eredetileg a Kansas zenéje..(de lehet rosszul tudom)

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása