Új Roger Taylor-dal

Új Roger Taylor-dal

Egy Queen rajongónak már minden hír élményszámba megy, ami nem egy újabb Greatest Hits albumról, vagy valami fura Queen + kollaborációról szól. Hát, most végre kijött valami érdekes. Roger Taylor új dallal jelentkezik, valamint első számú rajongójával, a Foo Fighters-dobos Taylor Hawkinsszal tervez közös turnét Angliában, 2010 tavaszán. Ez azért érdekesebb hír, mintsem az, hogy 1-2 héten belül jön az Absolute Greatest, a Queen ki tudja hányadik best of albuma, nemde?!

Aki amúgy nem tudná, Roger Taylor jelentetett meg először szólóalbumot a Queenből, hiszen már 1977-ben kiadott egy kislemezt, majd 1981-ben kijött a Fun in Space című (nem túl nagy sikert arató) első korongja, melyet később három másik sorlemez (Strange Frontier; Happiness?; Electric Fire) követett. A Queen legsikeresebb turnéja után sem tudott a seggén és a dobok mögött ülni, hiszen 1987 és 1991 között a The Cross nevű saját zenekarának énekeseként három albumot is készített és turnézott Európában.

1998 óta nem készített saját anyagot, de a Queen + Paul Rodgers formáció két turnéjának kifulladása utána ismét kimerészkedik a cinerdőből... Az új dal a sejtelmes "The Unblinking Eye (Everything Is Broken)" címet kapta és a hírek szerint "nagyon személyes, de nagyon politizáló", háborúellenes nóta lesz. A 7 perces szerzemény várhatóan a Queen hivatalos oldalán (QueenOnline.com) fog megjelenni.

Addig is hallgassuk Roger 1984-es, Bob Dylantől kölcsönvett háborúellenes tiltakozását.

23 éve történt - itt volt a Queen | TOP5 Queen dal EVÖR

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr961516530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2009.11.11. 09:18:03

ez jó hír. Roger számait a Queenben is imádtam. More of That Jazz (kb. a kedvenc Queen-számom), meg Im In Love With my Car, Loser In The End, Sheer Heart Attack... nekem a hangja is tetszik.

larry 2009.11.11. 09:31:02

A More of that jazz-ben és a Fight from the inside-ban vannak a Queen történetének talán legjobb riffjei, írt egy rakás gigaslágert is. Szólóban már halványabb, és sokszor túl sok az erőltetett politizálás. Remélem, visszatér a '70-es évekbeli húzós stílusához.

Ernoke 2009.11.11. 09:55:13

@larry: akkor még a szövegei is kurvajók voltak.:)
"Only football gives us thrills / Rock and roll just pays our bills":D

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.11.11. 10:15:26

@larry: szerintem szólóban eredetibb a többi Queen-szólónál. Az élő megszólalásával nem voltam kibékülve, a zenekarai élőben nem ütöttek annyira.

RobinH · http://unsigned.blog.hu 2009.11.11. 14:10:34

A két kedvenc Taylorom együtt... mit mondjak... mintha reggel arra ébrednék hogy balról Charlize Theron, jobbról Marion Cotillard fekszik mellettem. Azonnali széles mosoly az arcon és türelmetlenül várakozás :D

Azért Hawkins sztorija megérne egy misét! Milyen lehet már, hogy "fiatal tacskó" rajongóként a gyerekkori bálványaiddal rendszeresen zenélsz? :D Hú, de irígylem!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása