Az E Sávok és a Final Cute: 'The Hero's Return'

Az E Sávok és a Final Cute: 'The Hero's Return'

2010.05.18. | Lamorak

Komolyan, eddig a Final Cut negyedik számával, a 'Hero's Return'-nel volt a legtöbb bajunk, hogy hogy tegyük vidámabbá. De az E Sávok ezen is felülemelkedett, és még itt is legalább félsikert aratott.

Ha már a 'Your Possible Pasts'-szal is elbántunk, mit nekünk a 'Hero's Return', gondoltuk az E Sávok legutóbbi recording sessionjén, mikor megszületett a Final Cute ötlete, és rögtön le is ültünk megvalósítani, egy menetben, mit nekünk idő és fáradtság, van elég viszkink és Unikumunk. Aztán persze nem sikerült egyben, a 'Paranoid Eyes'-nál kidőltünk; de ne aggódjatok, meglesz, ezentúl is számíthattok rendszeresen, minden héten új E Sávok-vidámságra. Szóval lendületből lenyomtuk az első három számot, de a 'Hero's Return' megakasztott egy kicsit. "Tettünk már valamit hatnyolcadba?", merült fel a kérdés, "hatnyolcadba, hamisan, Tom Waits-énekkel, az tuti vicces!" Kipróbáltuk, nem volt jó. Az akusztikus gitáralap már a 'Your Possible Pasts'-ban sem jött be, viszont annyit már megtanultunk ott is, hogy basszusalapra minimálzongorázással meg énekkel már el lehet indulni. Végül tehát ezen a vonalon kezdtünk gondolkodni Roger Waters következő háborústrauma-daláról, amiben megmondja ő nekünk, milyen is volt az a háború, vagy legalábbis milyen volt utána. Nem csak hogy nyomasztó ez a szám, a zenéje egészen rettenetes, ez a gitáralap, ezek a beütések (dobon) és behúzások (gitáron), ez a feszített, erőlködő ének: komolyan, akár a Momentary Lapse of Reasonról is lehetne, olyan rossz (mondaná az ember, ha Waters-től Gilmourig mindenkit meg akarna sérteni egyszerre).

Jönnek a háborús képek, múlt és jövő kereszteződésében (kicsit a 'Southampton Dock' felé is, a 'Possible Pasts' felé is), megjelennek a "szörnyű emlékek" ("a memory that is too painful to withstand the light of day", és itt az első gunner-utalás is a végén); és mégis, mégis, jön az a kicsit lírikus, kicsit személyes dolog az alvó másikhoz beszéléssel (hogy lássátok, mekkora tisztelője vagyok én valójában Waters-nek, elárulom, hogy néhányszor én konkrétan ki is próbáltam, milyen az alvó másikhoz beszélni, és kibaszott kétségbeesett és nyomasztó dolog, mondhatnám azt is, hogy tudom, miről beszél Waters, de persze nem), és a váltás a végén. Csak a végére sikerül valahogy megmenteni ezt a számot; én mindig ilyen 'átkötő-féleségnek' tekintettem a 'One of the Few' és a csodálatos 'Gunner's Dream' között.

Mindez azt is jelenti, hogy a 'Hero's Return'-nel nem is nagyon lehet sokat kezdeni. Illetve biztosan 'lehet', mondjuk ha egy szomorúbb Final Cut lett volna a célunk, el lehetne énekelni zokogva vagy ilyesmi. A vidámságot tűzve ki célul viszont alapvetően keveset tettünk: az éneket tovább stilizáltuk a paródia felé, a basszus kicsit rendszeres, de kapkodó, sokszor kieső és pontatlan lüktetésével meg pótoltuk az eredeti gitáralap regularitását. A csak a versszakok végén beütő zongora, na meg a legvégére a mulatósabbá válás felé vezető váltás valamennyire oldják a dal meg a szöveg feszültségét; viszont ugyanúgy fent van a vége, mint az eredetinek, csak ez egészen mást csinál ennek a verziónak a feszültség-kezelésével. Tessék az eredetit is meghallgatni itt, hát ugye, hogy ez azért mégiscsak vidámabb egy kicsit?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr202011383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!