VOLT emlékek 2010

VOLT emlékek 2010

2010.07.06. | Interstellar Overdrive

A mai és a tegnapi nap vicceskedő kérdése a munkahelyen: "Milyen volt a VOLT, haha?" Pff. Fú, nagyon kezdett már elegem lenni, de hidegvérrel tűrtem a munkahelyi valóságba való visszacsöppenést...

Hát, idén csak 2 nap jutott, de az is tartogatott elég látnivalót. Sajnálom, hogy így is pár dologról lemaradtam, többek között a Hősöket, a  Bin-Jip-et, vagy pl. a Dub FX-et nem láthattam. Pénteki érkezésem okán Billy Idol is kimaradt, de belőle pont elég annyi, hogy tudom, másnak tetszett.

Szóval, itt vannak az emlékeim, csak úgy, összevonva, nem túlságosan kibontva:

  • Ákos: Általában messziről kerülöm a művész urat, de sajnos a koncert végére mégis odatévedtem (ténferegtem). Azt pont hallottam, hogy a Valami véget ér című dalt újragondolva előadta. Pont véget ért.
  • Prodigy: Teljesen feleslegesen jöttek. Elég lett volna a CD berakása a hifi-be, rá a hangfalakra a cuccot, hadd szóljon. Ez ugribugri volt, sok "Hungarians yeeeah", "Sing with me", meg "Are you ready?" ordibálással. Meglettem volna nélkülük. Szerintem ők is e hakni nélkül.
  • Soulfly: Féltem, hogy nem olyan lesz, mint amire számítok. Ellenben nagyon penge volt és elég jól is szólt. Max Cavalera pedig Max Cavalera. A gitáros srác (Marc Rizzo) a régi image helyett már hátizsákban volt és nem is futballmezben nyomta. Nagyon energikus buli volt, semmi hakni érzettel.
  • Kispál és a Borz: Messziről, fűben ülve hallgattam, így nem biztos, hogy én vagyok a legautentikusabb személy, hogy bármit is mondjak a Kispál egyik utolsó bulijáról. Bomló agyam viszont kifejezetten emlékszik, az egyik dalban megjelent a Final Countdown taktusa, KÖSZI!
  • Massive Attack: Halk volt. Fáradt volt. Állítólag rövid is volt. (4 szám után már nem ott voltam.) Kislányoskodtak már a kezdésnél, hiszen késtek is. Nem fesztiválra való(k)...
  • Turbo: Az MR2 színpad meglepően jól szólt, de estig elkerültem, hiszen a Fish!-t és az Óriást is elégszer láttam már, így a Turbo kezdésre érkeztem csak oda. Az egyik legjobb koncert volt, nagyon erős megszólalással. A gitár és a dob világszínvonalon szólt, de azt is régóta érzem, hogy a gyenge pont ebben a bandában, az énekes.
  • Rewind (Palotai, Cadik): Hujuj, ez nagyon odabaszott szombat éjjel (vasárnap hajnalban), még másnap is a fülemben volt a basszus.
  • Barabás Lőrinc Eklektric: Láttam már párszor őket, így mostanában pont ezért hanyagoltam a koncertjeiket. Most viszont újra odatévedtem és nagyon nem bántam meg. Szolid világszínvonal, ezt is régóta mondom.
  • Kruder & Dorfmeister: Ha valamit ki kell emelnem, és csak egyet mondhatok, akkor egyértelmű, őket mondanám. Ez volt a 2010-es VOLT legnagyobb fénypontja számomra. A LED falak, az egész atmoszféra, áááá.
  • Akkezdet phiai: Vallom, hogy a rap és a hip-hop "csak" akkor jó, ha ismered a szöveget, különben egy koncerten minimális esélyed van arra, hogy "elkapd" a zenekart. Na, most nagyon meglepődtem, hogy mennyien tudják már a srácok szövegeit... (Én még nem.)
  • Bernáthy & Son: T-Mobile sátor, óriási flash. Bernáthy úr, kérem szépen 60-as éveiben járhat (Apostol énekes fizimiska, hosszú szakáll, rezzenástelen arc, szafarizó ruha), de fiával együtt egy olyan elektro bulit rittyentettek össze, hogy péntek este 20.00-kor (mondom) sehova máshova nem volt kedvem menni.

Hát, ez VOLT... Még!

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr32130961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2010.07.06. 09:56:27

ez érdekes, én mondjuk csak a Soulfly-t meg a Kispált hallottam MA előtt, de teljesen más a véleményem mindkettőről.

a Soulfly nekem ilyen erőtlen, tizenkettő egy tucat metálnak tűnt, hallgattam vagy 20 percig (vártam vkire) és röhögtem rajta, h mennyire béna. a Kispál az mostanában már kit érdekel, el is menekültem előle a dnb-s helyre...

viszont MA-ból brutális volt az a kicsi is, ami volt, sztem igazi koncertzenekar ők. lehet ezt azért mondom, mert az első sorokban voltam, onnan a hangerő is pont jó volt. a lúzer birka közönség mondjuk idegesített, rajtam kívül még egy ember táncolt a környékemen, pedig ha erre nem indul be vkinek a lába, akkor mire...

kiderült egyébként, h a Dub FX áthallatszódása és a közönség elszivárgása miatt hagyták abba talán az encore előtt valamivel, akkor viszont sértődős picsák, kurva anyjukat. (jó, azért 3D-vel ettől függetlenül járnék.:D)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.07.06. 10:07:56

@Ernoke: Ha így van, akkor ez elég kislánykodás a részükről... vagy őket is érdekelte a DUB FX, ezért abbahagyták, hogy át tudjanak menni.

Ernoke 2010.07.06. 10:20:36

@Interstellar Overdrive: ja, valószínű az utóbbi volt.:D

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.07.06. 10:22:26

A Massive Attack helyett is mi voltunk, rövidesen kiderül.

Indie Lui 2010.07.06. 13:54:55

@Ernoke: a közönség valóban nagyon béna volt. Kb. a 10. sorban álltam, az egyik csávó meg ott ordibált, hogy "nézd már, itt még telefonálni is lehet olyan halk". Igen bazdmeg halk, mert a MA halk is tud lenni és úgy is jó. Ilyenkor kussban kell maradni, ha meg nem tetszik, akkor el kell menni onnan a picsába, hogy ne zavard azokat, akik így is élveznék. Az ilyen primitívek miatt tud még ekkora siker lenni a Prodigy, akik végig pörgetik a CD-t, aztán mennek tovább haknizni.

Bocs, hogy kiborultam.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.07.06. 14:21:24

én a Final Countdownra nem emlékszem, viszont a POPCORN egyszer csak megütötte a fülemet a Kispál kellős közepén :)) showt csináltak, a Pannónián is jók voltak. Félek, hogy még 2x megnézem őket.

Részemről Bernáthy, Kruderék és a Rewind mindent tarolt, pedig ez mind pléjbekk. Élőből Lőrincék és Soulfly megapozitív. Kruder látvány és hangulat, az egésztől konkrétan beszartam.

És igen, az MR2 színpad NAGYON jól szólt, szoktunk ilyeneken rinyálni, hogy valami nem szólt jól, na ez igen. Nem okoskodnék, de a PA előtt 10 méterrel kb. a nézőtér fölött volt még 2x3 láda, félig lefelé irányítva, és ettől bárhol jól voltál, ahol álltál.

Ernoke 2010.07.06. 15:00:13

@Indie Lui: mögöttem egy bebaszott picsa állt (bal oldal kb. 3-4. sor), aki először nem tudta, hol van, aztán mikor megtudta, elkezdte ordibálni, h "teardrooooop", merth ő csak ezt az egy számot ismeri tőlük...
ha megtermett férfi lettem volna, megmondtam volna neki, h ha még egy hangot kiad, eltöröm a kibaszott orrát. így csak beszóltam neki, h "kussolj ribanc". nem nagyon érdekelte egy pattogó egér.:D

rettentó 2010.07.06. 16:00:46

Köszönöm a hozzám hasonló otthon punnyadó, fülhallgatón King Crimsont hallgató vén marhák nevében (én kérem utoljára 14-15 éve fesztiváloztam a szekszárdi Csörge-tónál, ahol a punkok léccel turkáltak a nyilvános klotyóban, majd azt himbálták (ebből lett a pécsi Malom-tavi Rockmaraton:-)).

Forester Norti 2010.07.06. 16:07:17

"Teljesen feleslegesen jöttek. Elég lett volna a CD berakása a hifi-be, rá a hangfalakra a cuccot, hadd szóljon. Ez ugribugri volt, sok "Hungarians yeeeah", "Sing with me", meg "Are you ready?" ordibálással. Meglettem volna nélkülük. Szerintem ők is e hakni nélkül."

...mekkora egy hülye vagy Te :D:D:D röhögnöm kell. Egy az egyben ugyan ezt tolják az összes turné állomáson (közöttük a Rock and Ringen is) akkor biztos ott is csak hakniznak ugye? :D És néző számban sem maradt alul a VOLT.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.06. 17:36:01

Ossianra mondták, hogy jó volt. Tényleg?

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.07.06. 17:59:30

@Forester Norti: hát nem gondolom, h a kib Prodigy nem haknizik mindenhol legalább 5 éve, igen, az is hakni.

gébence · http://soraim.blog.hu 2010.07.10. 13:44:29

Fesztiválklisék megvoltak? : ) ; )

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!