Fábián Juli MüPa november 8.

Fábián Juli MüPa november 8.

2010.11.11. | Horváth Oszkár

Hétfőn (2010. november 8-án) a Fesztivál Színházban a Fábián Juli Jazz Riff önálló estet adott - ez már önmagában különleges, hiszen jó esetben kétévente fér a MüPa színpadához egy-egy magyar előadó, ha egyáltalán. De hogy még különlegesebbé tegyék, vendégzenésznek hívták meg az algériai születésű, scvájcban élő Chaouki Smahi úd művészt, aki keleti hegedűhangzásával és arablant-játékával igazi akusztikus élményt adott. Talán emiatt is passzolt annyira a csapatba, a Jazz Riff ugyanis kiemelkedően ügyel az akusztikus hangzásra: Sárik Pétert még soha nem láttam elektromos zongorán játszani (pedig van egy Nordja, de valahogy mindig versenyzongorástul látom), a dobokat és ütőhangszereket teljesen egyedi módon felhasználó FODO pedig egy egyszemélyes Sting ritmusszekció - beleértve a keverést is.

A 2009-es Honey&Chili lemez számain kívül elhangzott Chaouki egyik szerzeménye is, La Rose du Sable című, Billy Cobham és Charlie Mariano vendégszereplésével készült albumról: La casba. A fickó magában is egy fazon, de látszott rajta, hogy élvezi ezt az előadást, ahogy körülvette a saját zenéje, új feldolgozásban. Juli pedig egy szám erejéig egy keleti énekesnővé változott. Utána meg világsztárrá. Fontos megemlíteni, hogy a londoni 'International Songwriting Contest 2010' versenyen 2 kategóriában 7 helyezést ért el a zenekar, és hallhattunk a díjazott számok közül is hallhattunk.

Fél mondatban kitérnék arra, hogy bár vetítést illetően mi testületileg a Kemuri féle beteg művészetre vagyunk ráállva, a MüPában nagy felületre van lehetőség vetíteni, és ezt a koncert alatt interaktív hangulatképekkel nagyon jól ki is használták. Meg is jegyeztem nagyon büszkén, hogy a háttérvetítés hangra reagál, talán frekvencia analizálással, aztán elhangzott, hogy nem: hanem mozgásra. Úgy néz ki, nem figyeltem elég jól.

Juliék és Chaouki a MySpace-en ismerkedtek meg, ami bár alátámaszthatóan a világ legrosszabb honlapja, közösségépítő ereje és a használatára készülő művészek értéke azonban felbecsülhetetlen. De mi van akkor, ha meghívok egy ottani ismerőst, hogy lépjen fel velem a MüPában? Nyilván jön... online csak zenéket tudtak egymásnak mutatni, eldöntötték, mit játszanak együtt, és próbákat végül - természetesen - csak a koncert előtti hétvégén tudtak tartani. Nem hiába.

Kiemelnék néhány dolgot: mindjárt az első számban a basszusgitár A-tól Z-ig bemutatkozott. Itt kezdett derengeni bennem, hogy attól, hogy nem egy beszélgetős jazz klubban vagyunk, itt CSEND van, és ez hatalmas lehetőségeket jelent. És ki is használták később, a suttogástól a hangzavarig a legtöbb számban óriási dinamika volt. Ezt ugye szokták mondani, ha érteni kell az zenéhez "fúú, jóóó dinamikus volt", irgalmatlan modoros. De itt tényleg az egy szál emberi hangtól 6 zenész együttes játékáig olyan mélységeket használtak ki, amitől megérthette a néző, hogy miért KELL egy hangversenyteremben csendben lenni.

Nagyon megérte. A második számban Juli énekelt egy olyan intrót, amitől egyből elkezdték lenyomni a Hollywood boulevard-ra a kézlenyomatát, és Csejtey Ákos egészítette ki egy olyan szaxofon sounddal, mintha Branford Marsalis is benézett volna vendégfellépőnek. Én minden alkalommal FODO-tól vagyok oda meg vissza. Nem vakítás, amit csinál, bár látványos, de konkrétan olyan ütőhangszereket választ, amik a legszélesebb hangtartományban mélytől magasig mindenhol megtalálják a helyüket, és nagyon arányosan választ ezek közül, hogy kiegészítse a többi hangszer hangját. Saját stílusa van, saját kézrendje, csaját setupja. Ha megvan nagyjából Gary Moore gitársoundja, akkor FODO valami ilyesmit tud dobbal, csak még nem tudják elegen, hogy fel kell ismerni. Majd megtudják. (Fotó: Mernyó Ferenc)

A befejezés egy blues nóta volt, amit a Jazz Riff és Juli Gyárfás Istvánnal alkotott formációja is elő szokott adni, az otthon alkoholt szürcsölve férjét az idők végezetéig váró nőről. Itt szépen megágyaztak Chaoukinak egy körre, amiben az arab lant improvizáció nagyon jól vette ki magát.

Összegzésként azt mondanám, hogy kellett a zenekarnak ez a koncert - én viszonylag sokszor hallottam élőben, de most éreztem a legjobban, hogy tényleg a hangszerek szólnak, és nem a hangfalak (pedig ugye részben de). Így teljesen mást hallottam, mint eddig. Tavaly egy számot eljátszottak a Jazzy díjátadó gála alatt ugyanezen a színpadon, abból annyi biztos információt szűrtem le, hogy hallani akarom az albumot. Most azt kell leszűrjem, hogy jobban zenélnek, mint egy éve. Érnek. És még hosszú-hosszú ideig újra és újra meg fognak lepni.

A zenekar: Fábián Juli – ének, Sárik Péter – zongora, Csejtey Ákos – szaxofon, fuvola, Papesch Péter – basszusgitár, FODO – dob, ütőshangszerek – szárvendég: Chaouki Smahi – úd, hegedű. MüPa info »

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr632432418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!