Nálam a Red Hot Chili Peppers abba a kategóriába tartozik, akiket nemcsak nagyon szeretek, de maximálisan tisztelek is. Ez a tisztelet abban is kimerül, hogy ha új lemezük jön ki (mint pl. most) megvárom a lemezmegjelenést, hogy megjöjjön a rendelt CD, megvárom azt a nyugodt pillanatot, amikor teljes elszigeteltségben fülessel a fejemen koncentráltan végig tudom hallgatni (hifin) az albumot az elsőtől az utolsó hangig, talán többször is. Nem töltöm le előre, nincs előzetes, még a rádiót is átkapcsoltam, ha a Raindance Maggie-be kezdtek. Nem olvastam el egyetlen recenziót, kritikát, ajánlót, véleményt, semmit.
Most, hogy már túl vagyok a nagyon sokadik hallgatáson, leírom, hogy szerintem milyen az új lemez. Nem mintha ez valahol is számítana, de ennyivel tartozom nekik. A lemez 10 pontos lett.
De ne menjünk ennyire előre. Ez itt egy jó lehetőség, hogy kifejezésre juttassam azt a 3 számomra érthetetlen dolgot, ami a Chili kapcsán visszaköszön a sajtóból, a kommentekből, amitől engem meg kiver a víz:
1. Mintha az első 3 lemez nem is lett volna. Pedig nagyon is volt, hatalmas lemezek voltak, már akkor csúcsra járatták magukat. A lecsillapodás nem a Californication-el jött el, hanem a Mother's Milk-el, amire szintén divat nem sűrűn hivatkozni.
2. A One Hot Minute igenis egy jó lemez volt. Bár ők maguk sem voltak komfortosak a készítés közben, utána, de ez nem von le a lemez szakmai értékéből. Tegye mindenki a kezét a szívére, Dave Navarro egy kurva jó gitáros, nagyon feelinges számokat csináltak együtt. Nemhiába lépett ki, hosszútávon nem működött a kémia, de emiatt nem fogom hanyagolni ezt a lemezt, ami nagyon faszentos lett.
3. Az örökös sírás, hogy kiszállt Frusciante, mi lesz most. Semmi bazdmeg, illetve bármi lehet. Mindenkinek a magánéletében tuti volt ár egy Frusciante ki kiszállt, talán kétszer is, aztán most milyen jó, néha még tán telefonon is beszélünk. Az új csajunk lehet, hogy nem tud olyan finom meggyes lepényt, meg nem engedi popóba, de azért szerelmesek vagyunk mégis bele. Ártalmas lett volna, ha marad, jobb így mindenkinek, beleértve nekünk rajongóknak is. Elég ebből a sírásból.
Végre nézzük a lemezt. Josh Klinghoffer miatt nem aggódtam. Ha Frusi országos cimborája, illetve Flea-nek, Anthony-nak és Chad-nek megfelel, akkor legyen már jó mindenkinek. A többiek miatt sem, volt idő feltöltődni, ihletet meríteni, kreatívkodni. Rick Rubin-nak meg max a szakálla lett hosszabb. Felesleges is lett volna aggódni, mert már az első hallgatás után csak elismerően tudtam bólogatni.
A lemezen minden a helyén van, nincs rajta üresjárat, felesleg. Minden számnak megvan a maga bája, karaktere. A slágeres dallamosság mellett ott van a hangszeres tudás és alaposság is: a sokadik hallgatás után sem merülnek ki a dalok, okos dob és basszustémák kísérnek végig, gyakorlatilag ezek adják a lemeznek nem csak a csontvázát, de az izmokat is.
Igen, a gitárt nem említettem. Ezt a lemezt nem a jó gitártémák emelik a mennybe, mivel ilyenek nem igen vannak. Ez egy gitár tekintetében kiherélt lemez. De attól is zseniális a Chili, hogy ennek ellenére bivalyerős albumot tudott összerakni. Kétség nem fér hozzá, hogy ügyes gyerek ez a Joshua, de ahhoz sem, hogy ő nem fog olyan dalokat, témákat írni, mint John. Ezzel együtt kell élni, el kell fogadni. Aki nem tudja ezt megtenni, hallgasson mást.
Szóval olyan ez a Josh, mintha nem tudna róla, hogy már ő a Red Hot Chili Peppers gitárosa és még mindig azt hinné, hogy a dobcucc mellett a helye, onnan díszítget bele a számokba. Senki se verte hátba, hogy haver, lépj előre vagy ötöt és gitározzál "rendesen", megkaptad az állást.
Aki elképzelni sem tudja milyen lehet az I'm with You, annak azt mondom, hogy a Stadium Arcadium egyenes folytatása, de slágeresebb, dallamosabb, izgalmasabb megoldásokkal és én ez utóbbiban Josh kezét is látom. Mindegyik dalban megvan a potenciál, hogy a fejben ragadjon és a legváratlanabb pillanatokban jöjjön elő, úgy, hogy nem is tudod elhessegetni.
Már előre látom és hallom, hogy ez a lemez milyen nyálas lett, semmi dög meg nem harapós, funky, mittudomén. Ja, meg hol van ez a Blood Sugar Sex Magic-től. Megmondom, pontosan 20 évre. Azóta tiszták, családapák, megöregedtek, megnyugodtak. Nincs ebben semmi rossz, sőt, az a dicséretes, hogy még nyomják. Szerintem szarul állna nekik ha még mindig arról fánkolnának, hogy mennyire benedvesedett a rendőr csaj. Ez egy természetes fejlődés, ahova eljutottak és amúgy meg az első lemezek őrült Flea slappeléseit sem szokta hiányolni senki. A művészet az, hogy a pillanatnyi érzéseket, érzelmeket úgy öntik zenébe, hogy mi csak azt tudjuk mondani, hogy na én ezt elhiszem, értem mit akarnak ezek mondani! Egy Chili Peppersnek pedig szarul állna a hazugság.
Csak köszönettel tartozom a zenekarnak ezért a lemezért. Nagy az összhang köztem és a lemez között, bízom benne, hogy ez az aktus a decemberi bécsi koncerten teljesedik be.
I'm with the Chili Peppers.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ékszíj 2011.10.10. 10:20:02
neocitran 2011.10.10. 23:09:48
atika85 · http://funkyforum.hu 2011.10.16. 00:52:24
De, egy dolgot igen. A Look Around letépte a fejemet.
Dexxter182 · http://ubisali.blog.hu 2011.10.25. 09:50:18
Szubjektív véleményem: az új lemez maximum 6-os :) ez az új gitáros teljesen vérszegény... eltűnt a gitár a zenéjükből. A srác mindent lejátszik, és pont úgy mint fruszi, de valahogy nem az. John egy hangot tudott úgy pengetni 30mp-ig hogy állt a szőr a hátamon. Legalább az effektjeit elkérhette voln az új gyerek. És Athony is kicsit hamiskás :) természetesen rossz volt a hangosítás.
Ellenben Flea egy igazo állat. A rock in rio dvd-n bebizonyítja hogy nincs szükség gitárra egy zenáben. Csak dob és egy basszusgitár, az új fiú lülhetett volna a közönség közé. Félelmetes hogy játszik Flea, Neki és a basszusnak jár a 10 pont, a dalok 8-asok, a gitárokra pedig meg nem is emlékszem 0.....18/3=6
(Remlélem senkit sem bántottam meg. Vizsonyítási alapnak nálam a Californication volt a csúcs, gyöngyörű gitárok, húzós riffek, kemény ütemek, pattogós basszus)
gawiii 2012.02.12. 03:03:17