Budapest Bár - Örömzene

Budapest Bár - Örömzene

budapestbar_kicsi_1.jpg2007 nyarán egymás után csengettek be a magyar alternatív zenekarok énekesei egy VIII. kerületi, lift nélküli, kopott bérház 3. emeleti lakásába. Akkor még azt hitték, felénekelnek néhány régi slágert egy cigányzenekar kíséretével, kijön egy lemez, aztán mindenki ott folytatja, ahol abbahagyta.

A Budapest Bár azóta eladott több 10.000 lemezt, közel száz színházi előadás, valamint számtalan koncertturné után hazai zenei élet egyik legsikeresebb formációja. A Budapest Bár első öt évét bemutató riportkönyv Örömzene címmel jelent meg novemberben. A könyv huszonöt fejezetében nemcsak a zenekar tagjainak portréja rajzolódik ki, hanem nyomon követhetjük egy új hangzás, a lemezek, koncertek, színházi előadások születését, a dalok történetét. A zenén túl nagyon érdekes történeteket olvashatunk gátlásokról, előítéletekről és elfogadásról, a zenészek együttélésének kulisszatitkairól. Négyszáz fotó illusztrálja a zenészek és énekesek humoros és őszinte történeteit, a kölcsönös tiszteletet, a cigány és nem cigány zenészek egymásra találását, azaz a Budapest Bár nevű intézmény megszületését. 

Legérdekesebb, legviccesebb sztorik a könyvből – melyek bennem megragadtak, a teljesség igénye nélkül:

  • Ruttkai Bori viccesen mesél arról, hogy mennyire nem vette komolyan a zenekar hívását, hiszen "biztos megint összetévesztettek Péterfy Borival" - gondolta.
  • Kiss Tibi elmeséli, hogyan hatott és telepedett rá a Quimby-s életére az egyre több Budapest Báros elfoglaltság.
  • Frenk és a dobolás. Azaz Frenk nem akar többet dobolni. A Budapest Bárban biztosan nem.
  • A cigányzenészek ahogy lefestik az énekeseket – ki az a Kiss Tibi egyáltalán?
  • Lovasi, aki ebben a zenekarban nyugodtan száll be a turnébuszba, neki “csak” énekelnie kell.
  • Kollár-Klemencz László, aki nem haverkodik, utolsónak érkezik, elsőnek távozik, de azért szereti a többieket.
  • Németh Juci és a Freddie Mercury Tribute koncert – megvilágosodás és irány a zenei élet.
  • Gáncs Andrea zenekarvezető – szervezés nehézségei, avagy az osztályfőnök esete 15 kisgyerekkel.
  • Jövő kérdései – külföld? Új énekesek? - Hogy ne legyen ez az egész Dáridó?

"Büszke vagyok arra, hogy rocksztárokkal és alternatív figurákkal dolgozunk együtt, akik ugyan nem egyszerű esetek, de eléggé érdekesek ahhoz, hogy még nagyon sokáig együtt legyünk. Ha most csak huszonévesek lennének, nem is biztos, hogy felvállaltak volna ilyen dalokat plusz egy cigányzenekart, hiszen ez nem illik teljesen az ő világukba. Szerencsére sok mindent megtapasztaltak már ahhoz, hogy ezt a műfajt is tudják értékelni. Nagyszerű érzés, hogy ezt így közösen ilyen magas szintre el tudtuk vinni. Az öt év alatt még mindig nem ismertük ki annyira a másikat, hogy ráunjunk egymásra. A Budapest Bár ahelyett, hogy elfásult volna, még mindig tele van lendülettel és új ötletekkel." (Farkas Róbert hegedűművész, a Budapest Bár alapítója és zenekarvezetője)

A Budapest Bár Melanie Pain-nel lép színpadra december 30-án a MüPá-ban, de mindkét előadásra minden jegy elkelt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr34962428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!