Rajtakaptál, van történet - Lovasi-könyv

Rajtakaptál, van történet - Lovasi-könyv

2014.07.31. | B-vendégszerző

Lovasi Andrást mindenki szereti. Mari néni is, aki csak a Kossuth-díj átvételét követő pár ezer interjúból ismeri („Olyan kedves, okos és szerény fiú…”). Az ős-Kispál rajongói is, akik megbocsátották neki, hogy feloszlatta kamaszkoruk kedvenc zenekarát. Legenda ő és intézmény, aki észrevétlenül lett furcsa, szemüveges alter-zenészből országosan ismert, „mérvadó” értelmiségi.

LOVASI_konyv3.jpg

És mivel mindenki szereti, mindenki kíváncsi rá, milyen valójában. Van, akit a bulvár-sztorik érdekelnek, mást a zenekarépítés nehéz és tanulságos története. Megint mások megfejtést, magyarázatot remélnek a hírhedten homályos értelmű dalszövegekre, melyek bizonyos vélemények szerint lila ködben úsznak, vannak azonban nem kevesen olyanok is, akik a kortárs költészet jelentős alkotásainak tartják őket – én is.

Ha ennyien, és ennyi mindent várunk egy könyvtől, akkor mégiscsak van értelme annak, hogy egy alig 47 éves alternatív rockzenész, aki ráadásul csak egy kis ország kis könyvpiacán ismert – 430 oldalas életrajzi könyvet jelentet meg.

A könyv nagy része azért a rajongóknak szól. Kétlem, hogy érdekelnék a lemezek születésének körülményei, a különféle stúdiók és menedzserek körforgása, vagy a Kispál és a Borz végeláthatatlan dobos váltásainak hosszú, nyűglődős története azokat, akik nem követték lemezről lemezre, koncertről koncertre ezt az átalakulást.

Szerencsére jóval többet kapunk zenekar-történeti összefoglalónál. Az írás első negyede korrajz – aki maga is átélte a szocializmus haldoklását, az nosztalgiával vegyes megkönnyebbülést érez a gyerekkori és kamasz emlékek olvasásakor – jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek, és nem jön újra el! Aki pedig később eszmélt, alkothat némi fogalmat arról, hogy hogyan is működtek akkoriban a dolgok. Örülök, hogy nem maradt ki ez a rész – Lovasi zenéje, dalszövegei nagyon mélyen ebben a korszakban gyökereznek, kortársai közül talán ő örökíti meg a legpontosabban azt az életérzést: a kort, ami szánalmas volt és amit jó magunk mögött hagyni, de ami mégis fontos nekünk, hiszen tinik voltunk, és még minden lehetségesnek látszott. Vagy majdnem minden.

lovasi2.jpg

A formálódó rocksztár-karrierhez érve aztán megérkezik mindaz, amire számítottunk: van a történetben bőven szex, drogok és rákenroll is. Vannak jó anekdoták, sokszor kell hangosan felröhögni olvasás közben. Van többnyire szeretetteljes, de nagyon őszinte és pontos jellemrajz a zenésztársakról. Van beismerés az elkövetett disznóságokról és a megbocsáthatatlan hűtlenségekről. Van magyarázat a Kispál melletti-utáni egyéb projectekre: a Kiscsillagra, a Csík zenekarral való együttműködésre, a filmes és színpadi munkákra, a Budapest Bárra, a szóló munkákra és a középkori latin himnuszok éneklésére is. Van titokzatos, diszkrét homályban tartott szerelmi szál is, ami még sok találgatásra ad majd okot.

Az őszinteség és a póztalanság a legjellemzőbb vonása ennek az önéletrajznak, pont úgy, ahogy Lovasi zenéjének és egész lényének – pedig nem is önéletrajz, hanem a barát, munkatárs, alkotótárs Lévai Balázs jegyzi. Ha tényleg ő írta, és nem csak ráncba szedte Lovasi hosszú monológját, akkor nagyon jó munkát végzett. Egyetlen sorban sem lóg ki a lóláb, Lovasi hangját halljuk, az ő gesztusait látjuk olvasás közben.

Egy ponton nyomja csak el a szerénység az őszinteséget – azoknál a részeknél, amikor Lovasi azt ecseteli, hogy nem is csajozott ő annyit… hogy kihagyta a legtöbb kínálkozó lehetőséget, és gyakorlatilag mindenki körülötte jobban élt az adódó alkalmakkal! Hogy ő csak egy bénázó, szemüveges csávó, akit csak a nagyon nyomulós nők, vagy az igazán kihagyhatatlan csábítások ragadtak el! Aki volt valaha Kispál vagy Kiscsillag koncerten, az tudja, milyen hatással van ez a szemüveges fickó a nőkre, és mekkora tömegben visítoznak a kamaszlányok körülötte – én bizony azt hiszem, hogy ha a könyvben emlegetett Gene Simmons vagy Komár László hódításainak számát talán nem is éri el, de biztosan learatta és aratja még most is a maga babérjait. De miért lenne ez baj? Az ember pont ezt várja egy rocksztártól.

Régi rajongóként (mostanra már biztos kiderült, hogy az vagyok) nagyon élvezetes, hogy a könyvben meglátjuk az érem másik oldalát is: azt, hogy milyennek lát ő bennünket, rajongókat, koncertre járókat. Elárulom: jól lát… „Sok rajongó, aki koncertek után velem találkozik, úgy gondolja, nem az időjárás vagy a sport a megfelelő beszédtémánk, hanem a hozzám fűződő történeteit osztja meg velem. Ki csókolta meg és mikor egy buliban, miközben ez és ez a Kispál-dal szólt, vagy kivel jött össze tizenkét éve a keceli koncert alatt. Végighallgatom mindenkinek a velem kapcsolatos történetét, amiben láthatatlan emberként létezem, ott is vagyok, meg nem is. Kicsit olyan, mintha mindenkivel randiznék egyet.”

Touché – tényleg, nekem is van egy ilyen történetem. 15 éve, egy szilveszteri buliba azért jött el egy fiú, hogy velem a Tinglitanglira táncolhasson (és utána hazavigyen) – hozta magával a Happy Borzday-cédéjét… A tánc megvolt, a buli hevében aztán elsodródtunk egymástól. Nyolc hónappal később viszont a Szigeten egymásba szerelmesedtünk végre a Kispál koncerten, most ő a férjem. A nyaraláson, ahol ezeket a sorokat írom, a két fiunk rendszeresen ordítja el kórusban, hogy „Autók a tenger felé, mennek el a mi utcánkban…” – mert ők a Lovasi dalain nőnek fel, ahogy mi Szécsi Pált hallgattunk a szüleink ízlése szerint…

Na most, hogy ezt leírtam, olyan, mintha nagy nyilvánosság előtt randiztam volna egyet a Lovasival – de legalább már nem kell majd személyesen elmesélnem neki, ha legközelebb összefutunk. Beszélgethetünk majd az időjárásról!

Nektek milyen történetetek van róla?

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr876551897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nevem Petya 2014.08.01. 12:45:09

Kedves Vendégszerző!
Nagyon kár, hogy nem adtad a neved, vagy a béoldalasok elvették ezt a lehetőséget. Ugyanis nagyon jól írsz. Jó lenne nevet látni fölötte/alatta.

Ugyanakkor tartozom egy bocsánatkéréssel. Egészen addig, amíg a személyes élményedet meg nem osztottad, azt gondoltam, hogy ez egy férfi szerző posztja. Ezek a kurva előítéletek, mi? Viszont amint kiderült, hogy a szerző nő, kapott egy új fényt az összes addig olvasott sor, benyomás.

Talán emiatt a reveláció miatt kommenteltem.
Talán tényleg csupán azért, mert vitt magával a szöveg és volt egy jó olvasmányélményem.
És talán mindegy is.

A lényeg úgyis az, hogy: köszi szépen.

Mizantrop 2014.08.01. 21:52:19

Én az első pillanattól éreztem, hogy egy hölgy keze mozog a billentyűzeten. De ez lényegtelen. :) Finom és pontos a könyv értékelése, teljesen egybecseng azzal, amit én érzek, igaz, el kell olvasnom még egyszer, mert a dedikált példányt napok alatt behabzsoltam. Megvárom, míg minden kikopik valahogyan, vagy legalább sok minden, jöjjön az újdonság ereje. Lovasi a mi nemzedékünk (60-as évek végén, 70-es évek elején születettek) illésmetróomegája, és alfája is persze. ;) Miatta kezdtem basszusgitározni, miatta játszom a dalait a zenekarunkkal, szinte minden fontos ponton azt élte meg, arról beszélt, amit/amiről én hallani akartam. nagy szerencsém, hogy megadatott legalább egy ilyen hiteles arc ebben a kis életben - egy ilyen magát komolyan alig vevő ember mindig lámpás marad egy ilyen dagadtra önérzetesedett országban. egyszer leveleztem vele, és megírta nekem egy Kispál-dal basszusmenetét, nagyon büszke vagyok rá. :) Egy másik alkalommal egy asztallal mellettem mulatott, dumált Szabó Attiláékkal Nyíregyházán a színészbüfében. Nekem ennyi is elég, ebből én már elvagyok. A fiam meg énekli az összes dalát, ebből meg ő is elvan, remélem egy életre. :) Köszi a cikket.

B. B. Queen 2014.08.03. 21:00:04

Ez nem nyilvános randi, hanem egyenesen nyilvánosan elkövetett felláció a Művész Úron.
Reméljük, neked legalább annyira jó volt, mint neki.

AngLia.blog.hu 2015.10.21. 18:56:44

A cikk is nagyon jó, ahogyan a könyv is. :)

Íme az én sztorim:
Anno gimiben egy fiú miatt kezdtem el Kispált hallgatni, éppen a Bálnák, ki a partra volt az aktuális album. Azonnal meg is szerettem a 0 óra 2 perc c. dalt és azóta is egyik nagy kedvencem. Ezt az albumot megismertem, szerettem, de valahogyan akkor tovább nem jutottam a zenekarral való ismerkedésben.
Sok évvel később, amikor a férjemmel megismerkedtem, kiderült, hogy ő is szereti ezt a zenekart. Elkezdtem én is más albumokkal ismerkedni, lassan az egész repertoárt megismerni, koncertfelvételeket nézni. Egyik felvételen valahogy az ragadt meg, hogy a Zsákmányállatot énekli az egész közönség, akkor arra gondoltam, bár eljutnék egy koncertre és bár én is énekelhetném.
Nah, ez meg is valósult. Tavaly Londonban éltem át életem első Kispál koncertjét. Fantasztikus volt! Szegény Lovasi nagyon megfázott Zürich-ben, ahonnan Londonba jöttek, de ennek ellenére becsülettel lenyomtak két óra hosszát. A kívánt élmény is megvolt (és nagyon jó volt :D ), Zsákmányállatra való őrjöngés ugrálva-énekelve :)) Remélem, még láthatom őket.
A könyvet is tavaly olvastam. Letenni alig bírtam! Igen, ahogy írod, a hangosan röhögés az valóban elkerülhetetlen néha. A korrajz is nagyon jó, összecseng a szülőktől-nagyszülőktől hallott dolgokkal. Összevetve mindent, csak ajánlani tudnám a könyvet, bárkinek. Tényleg. A cikk mondanivalójával abszolút egyetértek. Úgy is mondhatnánk, "egy az egybe" :)

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!