Sampling alapú zene az 1930-as évekből (magnószalaggal): maximum eddig jut a XX. század könnyűzenéjében az, aki érettségizésre adja a fejét ének-zenéből. (Mondjuk ahhoz is gratulálok.) Nagyon szép, kissé fölényeskedő leírást találtam dr. Bánhidi Lászlóné - Klasszikusok mindenkinek című könyvének végén. A 164 oldalas zenetörténeti áttekintés 162-edik oldala viseli "Az elektronikus zene" címet. Az "érettségi segédlet gimnáziumi tanulóknak" 1998-ban került összeállításra, amikor azért minimum 20 éve volt elég kézzel fogható elektronikus zene, 30 éve pop, 40 éve szintetizátor. Amit tenyérbemászónak találok benne: "ezek a művek természetesen nem léphetnek fel az esztétika igényével, de igen hasznosak pl. a mai (1998!) tudományos, fantasztikus, rajz, báb- vagy reklám-filmek kíséretéül." Belemagyarázással fel tudnám menteni, hiszen ezt egy amolyan hangisntalláció szerű elborult stílusra írja, de nem óhajtom felmenteni, mert az szükséges lépése annak, ami utána következett.
A könyv egyébként átlapozva nagyon hasznos, és részletes, de az ókori zenére a 6-odik oldalt szánja, többet arra sem. Arányos.
Samba, bossa nova, salsa, mambo, tangó, paso doble sehol, pedig ezek elvileg versenyszámok a táncban. Ki se merem ejteni a hiányzó rhythm and blues irányzatokat. A középkort bontja ki igazán, ami persze érthető, ha a "zenetörténet" tantárgyából kell tananyagot összeállítani, tényleg _zeneileg_ ott kísérleteztek a legtöbbet, de ritmikailag pl. ez a 400 év ipari tanuló ahhoz képest, ami előtte volt, meg ami utána.