Na, tegnap megint elődöntő (volt). Ma megint elődöntő (lesz). Nem igazán követjük a televíziós tehetségkutatót posztokkal, hiszen nincsenek rászorulva. De azért magunk módján hozzájárulnénk azok élvezeti értékéhez:

Mi az, amit biztosan várhatsz egy tehetségkutatótól? - TOP50 klisé a'lá B-oldal, avagy hogyan készíts televíziós tehetségkutató műsort, Rule#1-7.

Anton Corbijn, 1955-ben született holland fotós, rendező. Kinek mit jut róla elsőre az eszébe? Depeche Mode. Joy Division-film. Épp most került mozikba "Az amerikai", George Clooney főszereplésével, mely amúgy csak a második nagyfilm rendezés a hollandtól. Na, ássunk mélyebbre egy kicsit.

Az elmúlt 30 év során a holland mester a vizuális kultúra minden szakágában kíválóan teljesített, nem is tudunk olyan területet, melyben nem tett volna le valamit az asztalra. Ha meg nem tudunk, akkor nincs is ilyen. Mint fotós, koncertfotók készítésével kezdte a pályáját, majd mind közelebb került a portréfotózáshoz, melynek legjobb alkotásait tavaly a magyar múzeumlátogatók is láthatták, hiszen 2009-ben hazánkba is ellátogatott az "Anton Corbijn retrospektív kiállítás".

Ahogy minden híres férfi mögött egy nő, minden sztárcsapat mögött egy edző, úgy minden elit katona vagy csapat mögött egy említésre méltó kiképzőtiszt van. Nézzük ki a B-oldal szerint a filmtörténet 5 legnagyobb életművel rendelkező kiképzőtisztje és kiket szabadítottak a világra, de legfőképp ez ellenségeikre:

1. Trautman ezredes - Rambo I-II-III

Minden kétséget kizáróan a valaha élt legjobb kiképzőtiszt. Nem merném a gyerekem nála hagyni egy hétig, mert utána egy gyengébb rántotta után is rettegnem kellene. Mondjuk nem fájna, rögtön meghalnék. Trautman ezredes "fogadott gyermeke" John J Rambo, akit azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom. A Rambo első részében csak ő tudta lábhoz parancsolni és leültetni Rambo-t, a tökéletes gyilkoló gépet. Ez utóbbi tulajdonságát csak a második részben mutatja meg a Trautman legjobb tanítványa. Itt bizonyosodik be igazán, hogy a túlélés mellett a harc és gyilkolás nevű tantárgyaknak is ő a tökéletes tanára.

Az Irie Maffia csapata gondolt egy merészet és a keddi corvintetős soundsystem bulik legjobb számaiból összedobtak egy mixet, csak azért, hogy a téli estéken se legyen nyugtunk és ezerrel várjuk a napszúrásos fesztiváldélutánokat. Munkaidőben is tökoké a bömböltetése.

Irie Maffia Soundsystem: Best Of Corvintető 2010 by Irie Maffia

Ti elhiszitek ezt még? Ha esetleg nem volna világos, a MySpace.com-ról van szó. Még márciusban versengett időnként a címért a magyarorszag.hu, de azt legalább lecserélték, ha a zsenialitás szele nem is érintette meg őket.

Miért szar a MySpace? Azért, mert rá van kattanva a fél világ. Szinte kötelező jelleggel minden zenész felteszi magát. Egymás üzenőfalára posztolják a fellépéseket, működik a barátkozás. HASZNÁLJÁK. És ennek ellenére még mindig úgy néz ki, mint 2003-ban. Teljesen világos, mi hiányzik belőle - és képtelenek abba az irányba menni. Művészek millióit szarják le tiszta erőből.

Állítólag nyáron beépítették a CSS támogatást, felejtsd el, dehogy építették, sőt, most már el lehet fel kösz, nagyjából 5 éve hekkelgetik szerencsétlen zenekarok a MySpace oldalukat, hogy kicsit jobban nézzen ki, a bemutatkozás részbe másolgatják a CSS kódot, hátha valami normális külalakot ölt az egész. Egy szánalmas ócska szar ez. 2007-2008-ban kicseréltek pár színt, meg a logót, ezt már megújulásnak hívták. Idén nyáron is nagyjából színt cseréltek. És nagyon büszkék rá, hogy a profile 2.0 után most már van profile 3.0 is.

Kedves B-oldal olvasók! A kicsit több mint 2 éves pályafutásunk során kb. 1200 cikket rittyentettünk ide az oldalra, annak reményében, hogy - azon kívül, hogy kiéltük exhibicionista vágyainkat - örömötöket lelitek majd a posztok olvasása közben. Szerencsére a zenei (és filmes) paletta elég széles vonalán indítottuk be saját és a a ti ízlelőbimbóitokat, így minden nagyképűség nélkül jelentkeztünk a Zene.hu által indított "legjobb zenei blog" versenyére.

A B-oldal pályázatát itt olvashatjátok: http://zene.hu/cikkek/cikk.php?id=24373

Első körben a hatos döntőbe tudtok bejuttatni minket, amennyiben a fenti linken lévő cikket elolvassátok (nem lesz kikérdezve, nyugi), majd ízléseteknek és megítéléseteknek megfelelően a cikk alján lévő szavazógombra is rátenyereltek. A visszajelzéseteket (legyen bármilyen is az) előre is köszönjük. Bé!

Érdekes dolog ez a halállal és a metallal. Úgy összenőttek, mint Kiszel Tünde két szemöldöke. Minden magára valamit adó metal zenekar kiötlött néhány dalcímet, amiben benne van a halál, vagy írt egy tucat dalt a halálról, esetleg magában a banda nevében szerepel a szó a legkülönfélébb kombinációkban. Persze, az egyik legegyenesebb megoldás, ha simán Death-nek nevezed el a bandádat…Aztán ott vannak a zenekari logók, lemezborítók, klippek, ahol aztán minden van: csontok, koponyák, lehetőleg hegyekben, vér, vér és vér, esetleg egy kis agyvelő a merészebbeknél. Hogy ez a szinte mániákus halál kultusz miért alakult ki, pláne, hogy mennyire jó, hogy ez így van, erre nem próbálok meg választ adni.
Mindenesetre itt a halottak napja, és erről, a fenti jelenség mellett két dolog jut eszembe. Az egyik, hogy bármilyen izgalmas is a halálról énekelni, abban azért talán megállapodhatunk, hogy meghalni: valószínűleg nem cool. A másik pedig: a rock sztárok jelentős része úgy látszik, ezzel a gondolatommal nem ért egyet.

Korántsem vagyok szakavatott ismerője a rap-metalnak, a rap-nek meg aztán végképp nem, de mégis veszem a bátorságot, hogy ilyen témában kalózkodjak. Egy dolgot tudok felhozni mentségemül: hamarosan élőben zúzhatunk a Stuck Mojo-ra a Dürer-ben (nov. 2.)! Én pedig már annyira várom ezt a koncertet, hogy ráhangolódásként kicsit kitekintettem, hogy a korábban annyira népszerű műfajból mi az, amire még ma is jó szívvel azt lehet mondani, hogy fasza, illetve kik azok, akik még ma is igyekeznek életben tartani ezt a stílust.

Személyes tapasztalataimat tekintve az első rock-rap élmény minden bizonnyal a Beastie Boys-hoz és a kamaszkorhoz kell, hogy kapcsolódjon. Persze, ahogy akkoriban a legtöbb rock/metal rajongó, én is gyanakodva és talán lenézően hallgattam a furcsa egyveleget. Ma már persze simán elismerem, hogy nem is volt az rossz, de akkor még nagyon más idők jártak, nem volt divat keverni a dolgokat.

A következő momentum, ami beugrik, illetve egyből kettő, mert az időzítésre már nem tudok visszaemlékezni, az Aerosmith-Run DMC zseniális Walk This Way-je, illetve a nem kevésbé telitalálat I am the Man az Anthrax-től (ebből a korszakból még Fenyő Miki break kísérlete jelent megrázó élményt).

Ez milyen? :) Eltemettük a fesztiválszezont, bemondtuk, hogy vége a műanyagpoharas sörnek megint egy évadra. Ehhez képest a port.hu fesztiválajánló hírlevélben még mindig heti 10-12 fesztiválról jön értesítő.

Maximum zene helyett mangalica van a központban.

Készülődik azonban a FRIDGE Fesztivál, 2010. november 11-14. között. Röviden és gyorsan feldolgozhatóan:

De mégis hogy kell ezt elképzelni? B-oldal nyelvre lefordítva a következőkben reménykedem:

• a Fridge elhozza a hütte-hangulatot a Felvonulási térre
• a műanyagpoharakba sör helyett forralt bor költözik
• Bernáti bácsi
• Havas henrik

Megint nagy fába vágtam a fejszémet: John Frusciante az az ember, akiről órákig, oldalakon keresztül lehetne mesélni.

Aki nem tudná, ő volt már kétszer is a Red Hot Chili Peppers gitárosa, és ezen két etap során adta ki a banda a legemlékezetesebb lemezeit, amiben John-nak nem kis szerepe volt.

Frusciante nem az a tétlenkedő ember, tehát a szokásos RHCP turnék és lemezek közepette is rendületlenül adta ki az albumait, a The Empyrean már a sokadik a sorban, 2009-ben jött ki.

Főhősünk azon kevesek közé tartozik, akik megjárták a keménydrogok legmélyebb poklát, és visszatértek, élve. Mindenképpen érdemes elolvasni az Ilkablogon megjelent életrajzot, itt az első, itt a második rész. A '90-es években John kőkemény heroinfüggő volt, kész csoda, hogy nem halt bele, még nagyobb csoda, hogy le tudott jönni, de a legnagyobb csoda az az, ahogy az elképesztő életutat, a borzalmas tapasztalatokat dalokba önti.

A zagarmusic.com és a zenekar Facebook oldala szerint Kovács Andor gitáros távozik a zenekarból. Sajnálom.

Na, Livius megint odapakolt és magát adja! Hála istennek, hiszen ez az év nem szólt másról, mint a Quimby véget nem érő fesztiválhaknijáról, olyan koncertekről, ahol már a setlist is alig változik. (Azért még szeretem persze őket, de hadd elégedetlenkedjek.) Itt van viszont A kutya vacsorája, Livius szóló projektje és a kiváló új dal, a "A lány, akit csak egyszer látsz". Rádióban már majdnem elkaptam, ez pedig az MR2 Akusztik verzió, nem kicsi zenei elszállással...

A kutyafáját, de kéne már egy lemez tőlük! (Amúgy november 2 - Szeparéban fellépés!) 

Az olyan hülyéknek, mint én vagyok, nem szabadna internetezniük. Bár tök mindegy, mert az információ úgyis megtalál és előbb-utóbb egy másik fanatikus dörgöl valamit az orrom alá. Nem elég, hogy behúztam a Pink Floyd borítók tervezőjének, Storm Thorgersonnak a könyvét (Mind Over Matter: Images of Pink Floyd), máris itt az újabb kísértés. Október végén jelenik meg a hivatalos RHCP könyv, a szokásos ajánlóval: sosem látott képek, a zenekar tagjai által felügyelt kiadvány, bla bla.

Ez pont arra lesz jó, hogy ha már az Amazon-on járok, akkor a kosaramba csapjam Storm Thorgerson másik képeskönyvét is, melyben a Pink Floyd-on kívüli zenekarok általa tervezett lemezborítói szerepelnek (Taken by Storm). Mérete alapján ez is használható közelharcban, csakúgy mint a Chili könyv. Jöhetne már a fizetés. Valakinek még valami?

Ízelítő a könyvből »