Aki ismeri a B-oldalt, az tudja, hogy nem Jedlik Ányos találmányáról, nem is valamilyen ukrán focicsapatról lesz szó. Aki a 90-es években metálos volt, azt nem kerülhette ki a Dynamo fesztivál híre. Sok magyar rocktesó is kizarándokolt, autóval, stoppal, vagy a kollektív sörözést jelentő szervezett busztúrával.

A nagyszínpad '95-ös kínálatát pörgetném végig, ez az év volt szerintem az egyik legerősebb. Lehet kicsit nosztalgiázni, elővenni a régi lemezeket. 14 éve volt ez a fesztivál, érdekelt, hogy mi lett azóta ezekkel a bandákkal. Micsoda felhozatal!!!

Lássuk, mely zenekarok boldogították a sörtől és fűtől mosolygó rockereket:

Szombat:

Nevermore: a Seattle-i csapat 1991-ben alakult a Sanctuary romjain és azóta is él és virul. Bár az évek alatt átestek pár dolgon, a veseátültetésen át, a gitáros cserén keresztül, a koncert napján lemondott, DVD felvételnek szánt buliig.

Mental Hippie Blood: Svédek, akik még a fesztivál évében feloszlottak.

Motorpsycho: Norvégok, pszichedelikusnak mondják őket és a '80-as évek végén alakultak. Annyit tudok még róluk, hogy működnek. 

Madball: Akinek a mellkasában igazi hardcore szív ver, az most biztos dobbant egyet, ők a legendás New York-i vonal egyik alapvetése. Az énekes, Freddy gyerekként nem az amcsi Halász Juditot hallgatta, hanem a bátyó Roger Miret-et nézte élőben a színpad széléről, amint az egyik  stílusteremtő Agnostic Front élén akciózott. Óriási koncertbanda, erről a hazai közönség is megbizonyosodhatott már háromszor is. Volt egy kis kihagyás, amíg Freddy javítóban volt, de a lényeg az, hogy jelenleg is aktívak, sok embernek segítenek boldogság hormonokat termelni. (Interjú + New York City)

Nailbomb: Mielőtt valaki megkérdezné, ők nem aktívak, nem is voltak sokáig. Egy project volt csupán a banda, amit Max Cavalera és Alex Newport hívott életre. Egy lemezt adtak ki és egy koncertet toltak. Nem kell Nobel-díjas agynak lenni, hogy vágja az ember, hogy ez a Dynamo-s fellépés volt az a koncert, a biztonság és a rajongók kedvéért ki is adták lemezen. És kazettán. És DVD-n. Jó iparos munka. Nem tananyag a konziban, de ütős és hatásos. Így szeretjük. (Sick Life)

Fear Factory: Ha már kis ipari íz, jöjjön a hörögve, majd nagyon dallamosan énekelve brutalizáló Burton C Bell és a köré épülő riffgyár. A Dynamo-s bulin még a mexikói származású ex-homeless Dino Cazares reszelte a 7 húrost, 2002-ig, amikor is nem épp barátilag kilépett a képből és a bőgős Christian Olde Wolbers vette át a helyét, meg persze kerítettek egy új basszert. Riffelés ide vagy oda, aki már hallgatott Fear Factoryt, az nehezen tudja elfelejteni a dobos Raymond Herrera játékát. Bármelyik dobos kezeket és főleg lábakat cserélne vele, kivéve ez a fehérvári faszi. Kis szünetet tartottak, de még idénre új albumot ígérnek! (Self Bias Resistor - sajnos nem Dynamo-s, de kihagyhatatlan)

Warrior Soul: Amcsi banda, 1988-ban alakultak, a fesztivál évében ők is elfújták a gyertyát, de 2006-ban exhumálták magukat, mint banda élnek és virulnak ma is.

Grip Inc.: Szégyenszemre csak annyit tudok erről a csapatról, hogy a Slayer dobos Dave Lombardo hozta létre és hogy az énekes Gus Chambers tavaly októberben lett öngyilkos.

Dog Eat Dog: Ők ekkor értek a csúcsra, mellesleg pofátlanul fiatalon. Az énekes John Connor úgy nézett ki, mint aki kilógott a napközi kerítésén kicsit rosszalkodni. Szó szerint szörfözött a közönségen, akik a zenekarral együtt végigugrálták a koncertet. Hihetetlen, de már ötször jártak nálunk. Ügyesen pakolták a szaxofont a groovos, pattogós zenéjük alá, nálam a Play Games és az Amped albumok nagy favoritok. Egy true metalos volt évfolyamtársam azt mondta, mit szeretek rajtuk, úgy néznek ki, mint akik most jöttek a diszkóból. Bárhonna jöttek, maradjanak itt sokáig. Az eredeti felállásból már csak az énekes és a basszer van meg, szaxi már nincs, max. a turnébuszban. (Who's the King?)

Type o Negative: Valószínű, hogy a fűn kívül más dolog nem volt, ami mosolyra késztete a Peter Steele-ék közönségét. A szomorkodást a mai napig is folytatták, többnyire okkal. (Black No 1)

Paradise Lost: Ha valaki a Type O koncertjén nem vesztette el jókedvét, annak ott volt a Paradise Lost. Azt a már-már boldogító melankóliát, amit ezek az angolok tudnak adni, itthon is többször megtapasztalhattuk. A Shedes of God-al, az Icon-al és a Draconian Times-al '95-re már a csúcsok csúcsán voltak, már ami a goth rockot illeti. A Metal Hammer olvasói szavazásain is taroltak, nem volt ellenük orvosság. Ha tehetek egy személyes megjegyzést, nekem a One Second volt a csúcs. Aktívak, új anyagon dolgoznak.

Vasárnap:

Eleven Pictures: Semmilyen infóm nincs róluk és már a telefonos segítségem is ellőttem. A közönség segítségét kérem.

Downset: A Los Angeles-i rap metal csapat amennyire nem lett befutott a köztudatban, annyira erős elismertségük underground szinten. Ki ne emlékezne az "Anger" alapvetésükre. A Pecsában is jártak a Dog Eat Dog-al és a Biohazard-al 95 nyarán.  Frontemberük, Rey, annak idején versenyben volt a rage against the machine megüresedett "énekesi" posztjáért. Lemezük utoljára 2004-ben jelent meg, jelenlegi aktivitásukat sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. 

Dub War: A Wales-i banda már a múlté, de a rajongóknak nincs okuk sírásra, mert az énekes Benji létrehozta a Skindred-et, melynek mindkét eddigi albuma egy valamit is magára adó háztartás hiányozhatatlan része. Nem szeretem a stílus skatujákat, de a ragga metál rájuk tényleg találó. A Dub War 6 évig volt aktív, 1999-ben nem veszett el, de átalakult.

Trouble: A stoner-doom istenek 79 óta nyomják és ha a felállásban többet is cseréltek, mint Kemény Dénes egy edzőmeccsen, még ma is aktívak, sőt új album készülődik a boszorkánykonyhájukban. Ha valaki nem is sejtené mekkora istenei ők műfajuknak, olvassa el Új Péter Stoner Bibliáját a 2005 májusi Wan2-ban és kétsége nem marad.

Life Of Agony: A már említett Type O Negative-ot a Life Of Agony miatt hagyta ott a dobos Sal Abruscato, szerintem érdemes volt. Az olyan lemezek, mint a River Runs Red és az Ugly kitörölhetetlen nyomot hagytak sokunkban. Amilyen törpe a frontember Keith Caputo, olyan hatalmas torka van. A 90es évek legjobb dolgai között vannak. Ha már eddig mindig megemlítettem, őket eddig kétszer lehetett elkapni a fővárosban, utoljára tavaly. Volt egy 6 éves időszak, amikor Keith nem volt a bandában (az Ugly Kid Joe-s Whitfield Crane-el próbálkoztak), sőt a banda se létezett, de imáink meghallgatásra találtak, 2003-tól újra együtt vannak.

Machine Head: 1993-ben alakultak, a 95-ös Dynamo idején még "csak" a Burn My Eyes albumuk volt meg, de akkor abbahagyták volna, már ezzel is bekerültek volna a halhatatlanok közé. Számomra a Pantera mellett a "Heavy Metal"-t mint műfajt a Machine Head jelenti. A Slayer előtt játszottak Budapesten ezer éve és ha minden igaz talán idén a Hegyalja fesztiválon ők lesznek az egyik húzónév.

Biohazard: Save the best for last. A State albumot turnéztatták Európában, akkor már túl voltak egy Pecsás koncerten. Azt hiszem, akkor voltak a csúcson, csak az örök optimizmusom és a gyerekes naivságom mondatja velem, hogy talán most a reunion után is lehetnek zeneileg és más tekintetben is olyan formában, mint akkor.
Beethowen is hardcore volt. (Shades of Grey)

Jómagam sajnos egy Dynamo fesztiválon sem voltam, sőt végig kellett néznem 1999-ben, amikor a lakótársaim kis csapatban elindultak a fesztiválra, én meg munkába. Utólagos elmondásuk szerint olyan lehetett, mint Hugh Hefnernél egy szabadabb szellemű kerti parti, csak persze a szentháromság (sex, beers, rock 'n' roll) egy másik oltárán hódolva. Ha lenne egy DeLoreanem, asszem erre a fesztiválra és ebbe az évbe mennék vissza.

Tudtommal DVD-n csak a Nailbomb és a Dog Eat Dog koncertje jött ki, a többi bandát esetleg a Youtube-on lehet elcsípni (lásd linkek), de ha valaki tud még más '95-ös Dynamo koncert DVD-ről, ossza meg velünk. Addig is:

Machine Head: Old