Kis szünet után visszatér az E Sávok vidám Pink Floyd-feldolgozás projektje, a Final Cute. Sajnos csak két hétig, utána folytatódik a nyári szünet; de jövő áprilisig júniusig, amikor jön Roger, biztos kész lesz. Mára igazi ínyencség.

A legutóbbi Final Cute-szám, a 'Gunner's Dream' publikálása óta sok minden történt, pl. büszkén jelenthetjük, hogy bekerültünk a Quart ingyenzene rovatába, pedig senkit sem szoptunk le érte, ráadásul teljesen jót írtak rólunk, szóval aki nem hiszi, hogy ez jó, az most már elolvashatja a Quarton is, mi megmondtuk. Azóta viszont nem nagyon jutottunk előre: bár a következő számot, a 'Paranoid Eyes'-t már az első session alkalmával kitaláltuk és meg is próbáltuk felvenni, nem sikerült, a következő sessionünkön meg egyáltalán semmit sem vettünk fel. A hétvégén viszont az E Sávok újult erővel vetette magát Roger Waters paranoiás világába (azon felül, hogy egy új saját számot is felvettünk, meg egy rendesebb verziót a hatnyolcados, Tom Waits-imitátoros Avril Lavigne-feldolgozásunkból, a csodálatos 'Sk8erboi'-ból, ezeket tessék meghallgatni az E Sávok MySpace-én, sokszor, mert sok jelentésréteg van bennük), és újabb fejlesztésen átesett stúdiótechnikánk segítségével elbántunk a következő két számmal.

A 'Paranoid Eyes' az eredeti Final Cut-on természetesen zajokkal (itt épp lépésekkel) kezdődik, majd zongora, Waters, vonósok, suttogás, kiállás, "hájdhájdhájd", és ez így tovább egész a Hammonddal és akusztikus gitárral erősített, ízlésesen rövid és dinamikailag meglepően jó kis szólóbetétig, és utána is. Én már rég mondom, hogy egy zenébe nem feltétlenül kell ám dob, a Final Cut-on sok szám van, ami ezt bizonyítja, de ezek közül is a 'Paranoid Eyes' a legjobb dalként (ha már a 'One of the Few' túl rövid), a szövege klasszikusan mutatja be a rövid, tömör, tök jól ugyanannak a motívumnak a variációira kifuttatott versszakokat. És igaz, hogy Waters itt is a háború utáni kiüresedett, elidegenedett, kiábrándult, stb. életérzést fogalmazza meg (mi mást), de ahogy már sokszor írtam, ha képes lirikus pozíciót felvenni és a 'lírai énből' írni moralizálás és didaktikus balfaszkodás nélkül, akkor még a társadalomkritikát is megbocsátjuk. Itt minden "you"-val kezdődik és "you"-ról szól, el van helyezve "you" a kiüresedett-kiábrándult társadalmi intézmények között (hadsereg-háború, állam, alkoholizmus, ideológia), és a "hájdhájdhájd" után jövő motívumoktól valahogy mégsem a szánalmasság, hanem szerencsétlen szubjektumok szerencsétlen, ámde titokzatos módon komolyan vehető kínlódása jut eszünkbe.

Az E Sávok 'Paranoid Eyes'-verziója az első pillanattól megvolt, mire fog felépülni: egy régi E Projekt-szám, a 'Minden art' témájára, amit a G-C váltás azonnal felvetett. Az már csak apróság, hogy hogyan megyünk tovább D-be és a kiállásokat hogy számoljuk ki. Ez tartott amúgy legtovább, én bazmeg képtelen vagyok rendesen ütemet számolni, az első sessionön azért sem sikerült felvenni rendesen a számot, mert sose, sose találtam el a kibaszott belépést se a basszussal, se az énekkel, szerintem Jacopo a türelme határait feszegette. Most azonban kőkeményen odanyomtuk a metronómot, megegyeztünk, mennyit számolunk a leütés után, és miután ezt gyakoroltuk egy ideig, még mindig nem ment; ekkor azt mondtuk, kurvaélet, kezdjük el felvenni, és elkezdtük felvenni, és máris ment. A basszus dinamikája ugyan nem az igazi, a zongora megint teljesen minimál, de hát megfogadtuk az elején, hogy nem cifrázzuk, úgyhogy ez marad. Egy-két elbaszott take után már csak az ének hiányzott, ezt az előző alkalommal sokkal jobban elképzeltem, de azért még így is van egy kis Jack White-paródia íze; egyszer felveszem az öcsém segítségével szarrá torzított gitárral és legóember-dobbal. Az E Sávok Final Cute-ja tehát folytatódik: tessék, 'Paranoid Eyes', hájdhájdhájd.

ITT HALLGASD MEG! Már!