TOP5 Katy Perry-dal EVÖR

TOP5 Katy Perry-dal EVÖR

2010.09.21. | foronghy

A huszonéves Katy Perry, született Katheryn Elizabeth Hudson két lelkipásztor középső gyermekeként jazzos egyházi zenén nőtt fel, kórusban énekelt majd úgy döntött megmutatja tehetségét a világnak és 2001-ben felvette első albumát. A Katy Hudson névre hallgató lemez kevesek által ismert, viszont elérte vele hogy felfigyeljenek rá és megkapja a jövő tehetsége címet. Adott volt minden ahhoz hogy elinduljon a világhír felé és ügyesen ki is használta ezt a lehetőséget, 2004-ben a Simple betétdalként belekerült a Sisterhood of Travelling Pants (magyarul: Négyen egy gatyában) című amerikai tinifilmbe. 2008-ban pedig jött az ami felér egy csodával, az One of The Boys albummal berobbant a világ zenei élvonalába. Dalait rongyosra játszotta az MTV és a VIVA,a  tinik meg voltak őrülve tőle és vették is mint a cukrot. Rá két évre, azaz idén pedig kijött a Teenage Dream mely maradt a szirupos laza popnál de egy kicsit komolyabbra vette a mondanivalót.
Következzen hát a várva várt (szerintem) TOP5, melyben az utolsó két albumról szemezgetek.

Elsőként mi más lehetne mint a szerintem legjobban sikerült szám ez pedig nem más mint a jó ritmusokkal megtűzdelt, kellemes szövegű... Hot N Cold !
Nincsenek véletlenek, így ennyi évvel a megjelenés után is érthető a szám 18 hetes toplistás szereplése és a hogy az ebből készült kislemez miért lett négyszeres platina lemez.

Másodiknak következzen a "Megcsókoltam egy lányt..." ami a puritán amerikát eléggé felrázta, a belőle készült videó szókimondása a nyugati világ toplistáinak élére repítette és a belőle készült kislemez nem kevesebb mint 14 platinalemezt jelentett. Halljuk hát ujra milyen érzés is egy azonos neműt megcsókolni:

Következzen ezen album harmadik közkedvelt száma, A Waking Up In Vegas, szintén platina és aranylemez, szintén hosszú Billboard slágerlistán tartózkodás és ami említésre méltó jelen pillanatban a youtube videót több mint 11 és fél millióan látták! Azért ez nem semmi...

Térjünk is át gyorsan a 2010-es Teenage Dream albumra, annak is címadó számára mely első helyen nyitott az amerikai slágerlistán és természetesen, platina meg aranylemezes. Kicsit talán komolyabb hangvételű és alsó hangon korhatáros is bár csak annyira hogy azért még ne kelljen a jobb alsó sarkába semmilyen plecsnit kiragasztani.

Zárásként a Snoop Doggal közös számát szúrom be melynek címe: California Gurls. A videoklip érdekessége hogy Katy Perry a dal felét végigmeztelenkedi és egy rózsaszín habfelhőn fekszik egy szál semmiben. Majdnem lehagytam hogy négyszeres platina, slágerlistás első helyezések de őt nézve ezek sokadrangú információk :-)

Nem bírom ki hogy az október 1.-i koncert tervezett setlist-ét be ne szúrjam mert az összes jó számát hallani fogjuk úgyhogy aki szereti őt annak ott a helye !

         1. The One That Got Away
         2. Who Am I Living For ?
         3. Waking Up In Vegas
         4. Starstrukk/If We Ever Meet Again
         5. Last Friday Night (T.G.I.F.)
         6. Ur So Gay
         7. HummingBird HeartBeat
         8. If You Can Afford Me
         9. Thinking Of You
        10. Pearl
        11. Not Like The Movies
        12. Hot'N'Cold
        13. Peacock
        14. One Of The Boys
        15. Mannequin
        16. Circle The Drain
        17. I Kissed A Girl
        18. Firework
        19. E.T.
        20. Teenage Dream
        21. California Girls

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr392309756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2010.09.21. 14:46:36

na, ez az a hang, amivel ki lehet kergetni a világból !

ennyi.

iceman1986 2010.09.21. 15:25:07

hogy lehet ezért a szemétért rajongni...

Terézágyú 2010.09.21. 15:34:13

Számomra ez a két slágere, a Californa Gurls, meg a Teenage Dreams szinte tök ugyanaz... az egyik cukrosabb picivel, de...

Pista bá 2010.09.21. 16:19:12

ej, hát ez tinédzser nyál, szandi reloaded

H Stahl 2010.09.21. 16:49:25

Ki a fx@%?om az a Kéti Perri?

rettentó 2010.09.22. 12:16:10

@Pista bá: Nekem is Szandi ugrik be a Bociszemű Katáról. De lehet, hogy tévedek. Valaki megmagyarázná, hogy a fekete hajú Britney Spears miért jobb, mint a szőke volt X évvel ezelőtt?
"kijött a Teenage Dream mely maradt a szirupos laza popnál de egy kicsit komolyabbra vette a mondanivalót"
Úgy konkrétan miben jelenik ez meg? Tényleg érdekelne, nem fikázásból. Lehet hogy ő az új Bob Dylan vattacukorba csomagolt súlyos mondanivalóval?

Douwe 2010.09.23. 15:35:01

ez a lista nem a legjóbb hanem a leghíresebb dalait tartalmaza
a legjóbb száma az E.T.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása