Azt már a Kiss-től tudjuk, hogy a Rock’n’Roll Istentől való dolog, szerintük a teremtés hét napja után rögtön a Rock következett. Én hajlamos vagyok ezt elhinni nekik, s ha ezt a tézist elfogadjuk, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy a kilencedik napon Isten eldöntötte, hogy az igazi Rock’n’Roll-hoz szükségünk lesz Lemmyre is. Csak így tudom mire vélni, hogy a kis Ian Fraiser Kilmister pont december 24-én pottyant erre a világra.

1945-öt írtak ekkor, s mind Anglia, mind Lemmy családja romokban hevert, így nem volt könnyű gyerekkora. De nagy dolgok sokszor a nyomorból és a szenvedésből születnek, ahogy ezt sokszor megfigyelhetjük. A „Lemmy” becenév még iskolás korában ragadt rá a legenda szerint a „Lemmy a quid till Friday” mondat után (kábé „Adj egy fontot péntekig”), ami elég sűrűn hagyta el a száját.
Ahogy sok tinédzserrel történt akkoriban, 16 évesen Lemmy-t is rabul ejtette a Beatles, s ennek hatására gitárt ragadott. Különösen John Lennon-t istenítette, akit a „Beatles seggfejeként” emlegetett később. 

Lemmy és Dave Lombardo - Stand by Me

Mára már úgy hozzánőtt jellegzetes Rickenbacker-e, mint a méretes bibircsók az arcához, s el sem tudjuk őt képzelni basszusgitár nélkül, ám egy jó ideig ritmusgitáron játszott, s csak a Hawkwind-ben váltott basszusra 1971-ben. Addigra sok zenekaron túl volt (és Jimmy Hendrix road-jaként minden bizonnyal megtapaszt ezt-azt), de a híres space-rock banda tekinthető az első igazán komoly melójának. Többnyire vokálozott a basszus mellett, talán a leghíresebb dal, amit ő énekel a Silver Machine volt. Miután 1975-ben fennakadt a kanadai határon kábítószer birtoklás miatt, kitették a szűrét a csapatból. Az újabb próbálkozások után Bastards nevű bandáját 1976-ban Motörhead-re keresztelte az utolsó, Hawkwind számára írt dal címe után, s 1977-ben meg is jelent az első lemezük, rajta a védjegynek számító vicsorgó, agyaras koponyával. Bár a siker nem volt eget rengető, a banda szekere beindult, s a következő, Overkill című album ma már klasszikusnak számít. A zenében a Beatles hatások felfedezésére nem sok esély mutatkozik, nem úgy, mint a punk hatásokra vonatkozóan! Bár küllemre mindig is a rocker image-et hozta Lemmy, zenéjének jellegzetessége a rock és a punk elegye, amit mind a mai napig őriz. Punk zene iránti vonzódását bizonyítja a következő dal is:

R.A.M.O.N.E.S.

Azóta többször jártak fenn és voltak lenn is nemegyszer, a zenészeket tekintve is nagy volt az átjáróház az együttesben, de a mostani trió Mikkey Dee-vel és Phil Campbell-lel már 1992 óta együtt muzsikál.
A jó pár „sláger mellett”, amit azért rendre el-el potyogtatnak, a kiemelkedő sikerek közül két dolgot említenék: Lemmy-t társszerzőként, szövegíróként jegyzik Ozzy igen sikeres No More Tears albumán (a Mama, I’m coming Home kapcsán állítólag több pénz folyt be hozzá, mint az addigi teljes Motörhead-es pályafutása végett – azóta azért ez lehet, hogy változott), s a Grammy-t is elnyerték 2005-ben, kicsit vicces módon a Best Metal Performance kategóriában a Metallica Whiplash feldolgozásával.

A szépnek nehezen mondható Lemmy jó ideje elköszönt a ködös Angliától, s Los Angeles-ben telepedett le, pár sarokra kedvenc bárjától, a Rainbow-tól. Azóta itt döntögeti a csajokat, s csak találgatni lehet, hogy mennyinél is tart. Saját bevallása szerint 2000 körül, szóval komoly a verseny Gene Simmons-szal, de azt hiszem, hogy ez a mutató még nap mint nap javulhat. Bár előszeretettel tetszeleg az érzéketlen, hím-soviniszta macho szerepében, én esküdni mernék, hogy konstans szomorúságot látok bujkálni Jack Daniels-től vizenyős szemeiben, szóval nem vagyok benne biztos, hogy ez annyira jó neki. Meggyőződésem, hogy a zord külső egy nagyon is érzékeny embert rejt, erre tanúság, hogy Lemmy a sok zúzás mellett időnként lírázásra adja a fejét, sőt, szívesen ír dalokat női pályatársainak is.
Itt például Doro-val duettezik, ha engem kérdezel, biztos, hogy megkérte az árát. Nem is egyszer.

Lemmy jellegzetességeiről szólva nem feledkezhetünk meg a hangjáról sem. Többen próbálták értelmezni, s kategorizálni a hangszálaiból levegőáramlás útján rezgéssel keletkező hanghullámokat, de elfogadható eredményt senki nem tud felmutatni: Lemmy hangja az olyan, mint Lemmy hangja. Ennél többet nem lehet mondani róla. Hihetetlen, hogy ezt lehet szeretni, de igaz.

Mr. Bibircsók számára a Motörhead-en kívül is van élet. Fel-felbukkan más zenekarok  oldalán vagy klipjeiben, például az Airborne-nal, de rendszeresen megjelenik különböző tv-showk-ban, reklámokban is. Hiába, egy ilyen fazon mindenkinek érdekes!

Itt például chips-et reklámoz:

Hogy színes egyéniségéről további bizonyítékokkal szolgáljak, el kell mondjam, hogy Lemmy nagyon komoly gyűjtőnek számít a második világháborús náci relikviák terén. Érik is őt emitt támadások, de ezeket többnyire sikeresen veri vissza. Egyszerűen érdekli őt a háború, s tetszenek neki ezek a tárgyak, kommentálja a vádakat, mi meg mi mást tehetnénk, elhisszük neki.

Bár kitartóan rombolja magát - a legenda szerint 30 éves kora óta megvan a napi egy üveg Jack, plusz a cigaretta, s még ki tudja mi minden – de máig meglepően jó fizikumnak örvend, s ami nagyon ritka a kortársainál, rendkívül aktív! A Motörhead új albuma nemrég bekerült a B-oldalon 2010 legjobb 10 lemeze közé, s mozifilm is készült róla, amit hamarosan talán mi is láthatunk!

Lemmy - the Movie

Nem tudom, mi lehet a titka, de egy biztos: Lemmy megkerülhetetlen szereplője a rock-nak/metal-nak, és nincs a színtéren ember, se zenész, se zenehallgató, aki ne kedvelné karakán figuráját, egyszerű, szívből jövő dalait, s ne tisztelné maximálisan a Rock’n’Roll iránti, már-már önfeláldozó elkötelezettségéért.

Isten óvja a Királyt!