Magyarok! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok a B-oldal-t!
Az István, a király című legendás rockopera 30 éves évfordulójára egy vadonatúj, átdolgozott változattal készülnek a szervezők. A rockopera premierjét augusztus 17-én tartják a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd augusztus 30-án és 31-én a Budapest Sportarénában lesz a mű különleges előadása, mely előadások során Alföldi Róbert rendező és társulata rója le tiszteletét Szörényi Levente és Bródy János halhatatlan műve előtt.
A jubileumi előadás társulatában többek között ott lesz Feke Pál (István), Stohl András (Koppány), Novák Péter (Táltos), Tompos Kátya (Réka), Udvaros Dorottya (Sarolt), valamint különleges vendégként Varga Miklós és Nagy Feró is megjelenik a műben.
„Jaj, de unom a politikát…” mondhatnánk, hiszen az 1983-as városligeti premier óta számos alkalommal, számos rendező, különböző felfogásban álmodta színpadra a darabot, most pedig Alföldi Róberten a sor, hogy új színt adjon a műnek, melyet az ősbemutatón 120 ezer néző látott Királydombon. A rockopera azóta megjárta a Népstadion (1990), a sevilla-i világkiállítás (1992), vagy éppen a székelyföldi Csíksomlyó (2003) színpadját is, 2008-ban pedig A Társulat című műsor válogatóján kialakított szereplőgárda a művet (többek között) a Papp László Sportarénában is eljátszotta.
Hogy 2013-ban milyen lesz az IK30? Az eredeti művet agyonhallgatva mondhatom, nekem az az érzésem, a darab nagyon rendben lesz, hiszen Alföldi nekem arra mindenképp garancia, hogy megfelelő tisztelettel, ugyanakkor újító szellemben fog a műhöz nyúlni, sosem felejtve, hogy ennél a darabnál a megfelelő elegy lesz az előadás sikere. Meglátjuk. Várjuk.
"Előttetek fejet hajtunk, fogadjátok hódolatunk..."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Messidor 2013.07.09. 16:48:23
2013.07.09. 16:55:18
A nép csak hímneműekből áll majd, akik egyfolytában egymással járják a csárdást. és az Árpád-sávokkal szembe állítván a szivárvány hét színe fog szerepelni. A három, áskálódó és egyfolytában pártot váltó, meg haszonleső, és alattomoskodó "magyar" úr "magyar" mivolta triplán ki lesz hangsúlyozva, Vecelin, Hont, és Pázmán pedig SS-fekete, s ugyanakkor szadomazó szerkóban fogja nyomni a durva germán lovagfílinget.
A győzelmi lakomát, annak válogatott élvezkedéseit toll le nem írhatja majd, az egyenesen az asztal közepébe beledramaturgizált felnégyelésről már nem is beszélve
A csata után a harcmezőn sok roma polgártársunknak öltözött statiszta is lesz a vesztes oldali hullák közt, vádlón mutatva fel a gonosz árpádsávos keresztények véres munkáját, a német segedelemmel. A színhely pedig egy rettegő nagymorva / ősi dák család amúgy békés, és korábban már mélyen civilizálódott kunyhója lesz, ahol a gonosz, hódító magyarok ekkor már kb. 120 éve tobzódnak.
S mindeközben, a modern teátrum további elvárásainak megfelelően egyfolytában megy majd a nyomdafesték alkalmankénti sűrű száműzése (keresetlen prózai betétek útján), valamint a nevezett korba végképp nem illő momentumok válogatott felvonultatása is.
( Szerintem. :) )
2013.08.21. 13:18:53
Soulstorm zenekar 2016.11.11. 20:04:51