Egyszer még régen a DunaTV-n láttam egy dokumentumfilmet Borlai Gergőről (emlékeim szerint a  film címe: Páratlan ritmusok - szerintem a Youtube-n elérhető), egy – számomra akkor mindenképp – ismeretlen tehetségről, akit a hazai élet nagy öregjei (Presszer, Charlie, Zorán) már fiatalon kiválasztottak, hiszen már hivatalos karrierje előtt is csodagyereknek számított. Édesapjának köszönhetően szinte születésétől fogva jazz és fúziós zenéket hallgatott, 3 éves kora óta dobol, valamint zongorán és basszusgitáron is autodidakta módon tanult meg játszani. A hazai zenei élet igazi géniusza és egyben iparosa, hiszen nem csak számtalan zenész hívja zenekarába (mai napig, Zsédától, Koncz Zsuzsán át, Babos Gyulán keresztül), valamint felsorolni is lehetetlen hány albumon működött közre session zenészként, hiszen a szám 100-nál is magasabb. Saját zenekara, az European Mantra 2001 óta változó intenzitással működik, de ez nem akadályozta abban, hogy már világhírű dobosként tartsa nyilván a szakma, melyet az bizonyít, hogy kedvéért tavaly Gary Willis és Scott Kinsey is az A38 színpadjára állt. A Rhythm  magazine egyenesen a magyar Terry Bozzio-nak aposztrofálta…

...aki pedig történetesen október 27-én a Trafó színpadjára lép… Borlai Gergővel! A kiírt 100 perces program szerint először külön-külön (Borlai majd Bozzio), majd pedig együtt lépnek színpadra. Talán Bozzio-t sem kell bemutatni, hiszen Terry barátunk nem csak arról híres, hogy 8 lábdobos szerkójával lép színpadra és ad nagyon intenzív előadást a közönségnek, hanem hogy – aki nem tudná – ő volt Frank Zappa kiváló dobosa. A két világhírű dobos célja, hogy megmutassa, a dobszerelés több, mint csak egy zenekar ritmus-szekciójának része. Egész estét betöltő, teljes koncert élményre számíthatunk, melyet Bozzio a következő gondolatokkal harangozott be: „Régi szerzeményeket fogok játszani újra fejlesztve, valamint újakat, mint pl. az "5 = 7". Ez utóbbi az 5/4 és a 7/4 azonos időintervallumon belüli lehetőségeit vizsgálja azáltal, hogy 4-et 3-ra, valamint 3-mat 2-re rétegzek. Úgy érzem, hogy jobban meg tudom közelíteni Miles Davis és a Whether Report kora 70-es évekbeli koncepcióját, ahol egy dobos a tempót biztosította, egy ütőhangszeres etnikus színekket adott hozzá, Miles vagy Joe pedig minderre szólózott.
Ez a zene klisék nélkül volt nyitott a jazz improvizatív aspektusaira (melyeket én szabadságként definiálok), miközben nyitott volt a XX. század klasszikus hatásaira, a filmzenékre, elektronikára, az ambientre, a funk a rock és a progresszív fúzióra. Mindezeket egyedül szeretném megvalósítani a dobokon. Mégis, a legfontosabb aspektusok a midi rendszer használata, valamint a legutóbbi koncertjeimhez képest bővített ütőhangszer arzenál, mely még több szín megjelenítésére ad lehetőséget. (...) Van néhány új elektronikus ambient kompozícióm is, melyekkel szintén kísérletezni fogok. Ezek korábban is jó kontrasztjai voltak a tisztán akusztikus dobolásnak. Hangok, zenei szövetek és dallamok áramlanak és ismétlődnek melyekkel szabadon tudok együtt játszani." (forrás: Trafo.hu)