Pink Floyd. A zenekart mindenki ismeri, a teljes történetüket alig néhányan. Glenn Povey könyvét (Glenn Povey: Echoes - A Pink Floyd története) olvasva nagyon hamar kiderül, miért is nem engedhetünk sok szabadidővel rendelkező bölcsészalkatúakat bármilyen archívum közelébe. A legteljesebb, legszebb kiállítású könyv a témában, amit csak a képekért fogunk megvenni.

Tudjuk, hogy a zenék iránti rajongásból sok hülyeséget megcsinál az ember: először a kedvenc együttesének minden lemezét százszor végighallgatja, aztán kívülről megtanulja a szövegeket, az összes zeneújságból kivágja a bandáról szóló cikkeket, számaik ócska dalszövegfordításait, aztán elmegy az összes, egynapi autóúttal elérhető koncertjükre, a jegyeket albumba ragasztja, zenekaros pólót, felvarrót vesz, autogramot kér minden tagtól, többször is, rajongói klubot szervez, fanzint ír, hivatásos újságíró lesz, gitárt vesz, elkezdi pengetni a számaikat, zenekart alapít, teljesen megőrül, turnémenedzser lesz, és így tovább.

Glenn Povey is végigjárta a tökéletes rajongó kálváriáját, de még ez sem volt elég neki: kényszerbetegek rögeszméit meghazudtoló, vallásos áhítattal vetette bele magát a Pink Floyd történetének megírásába.

Az már az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt számomra, hogy Povey nem tréfált ezzel a könyvvel. Minden egyes, valaha a zenekar által adott koncertnek utánajárt, lenyomozta az összes setlistet, a kortárs zenei magazinok legkeményebb kritikáit és PF-koncertélményeit válogatta össze. OCD-közeli részletességgel taglalja a zenekar előfutárait és a tagok későbbi szólókarrierjeit. Ismerteti a mindenkori hangszerparkot, a speciális effektusokat előállító gépeket, és levelet váltott minden egyes koncerthellyel, intézménnyel, ahol valaha játszott a Floyd. Külön oldalon említi meg és mond köszönetet azoknak a magazinoknak, folyóirat-gyűjteményeknek és könyvtáraknak, akik segítettek a félelmetes mennyiségű adat összeszedésében.

Ebből kifolyólag pontosan tudjuk, hogy melyik nap hol koncertezett a Pink Floyd az elmúlt bő negyven évben, milyen volt a sajtóvisszhangjuk, illetve azt is, hogy kikkel együtt léptek fel. E mellett az elmaradt és visszamondott bulik is következetesen fel vannak sorolva, a valószínű indoklással és az esetleges visszaemlékezések tévedéseivel egyetemben. Sőt, alkalmanként még a lemezfelvételek idejét, pontos menetét is feltünteti a szerző.

Viszont el kell mondani, hogy minden részletre kiterjedő volta miatt rendkívül fárasztó olvasni az Echoes-t. Végigolvasni nem is lehet, meg aztán kinek is volna kedve? Kiállítása alapján közelebb jár az enciklopédiához, mint a zenekartörténethez. Lássuk be, a legtöbb adat a kutyát sem érdekli, mert soha, semmilyen haszna nem lesz annak, hogy tudjuk, 1975 áprilisában, amikor a San Diego-i sportarénában koncerteztek, játszották-e a 'Have A Cigar'-t vagy sem. Az Echoes-t lapozva olyan apróságokat tudunk meg, mint például, hogy az éteri hangú Kate Bush EMI-szerződésében milyen nagy szerepet játszott David Gilmour, hogy gondolkodtak "Az eltűnt idő nyomában" balettre átírásán, vagy hogy az Atom Heart Mother-t eredetileg The Amazing Pudding-nak hívták, míg Roger bele nem nézett az aznapi újságba, és feldolgozása iránt még Stanley Kubrick is érdeklődött.

De nem is csak enciklopédia ez, hanem a Pink Floyd-geekek álma: művészeti album. Telis-tele a könyv kétoldalas színpadképekkel, jegyek-turnépasszok másolataival, poszterekkel, újsághirdetések és szórólapok szkenjeivel, valamint egy-egy meghökkentő felhívással. Ilyen pl. az a tacepaó is, ami a közönséget arra szólítja fel, hogy ne tekintsék a Floyd előadásait a fűszívás és a bélyegnyalás védett szentélyének. Ez persze az együttes és a mindenkori rendőri erők szembenállásának jelképe: mindenki tudta, hogy egy-egy ilyen koncerten nem csak az zenekar áll be a kezdés előtt, hanem a közönség is. Povey mindig megértően tudósít a rendőrség, a közönség és a zenekar feszült viszonyáról, már csak a Falra tett hatásuk miatt is.

A könyvbe beleszuszakolt temérdek kép és az észbontó mennyiségű írásos anyag csillagászati magasságokba emeli a Floyd-enciklopédia árát: tizenkétezer forintot kérnek egy olyan képeskönyvért, amibe mindenki csak belelapozni fog, sosem olvassák majd végig, akármilyen alaposan állította is össze a szerzője. Szinte hallani a megrögzött rajongók felszisszenését, amikor leveszik a könyvesbolt polcáról az Echoes-t. Birtoklását leginkább ahhoz lehet hasonlítani, ahogy az irodalmárok újra és újra belekezdenek Joyce Ulyssesébe, vagy ahogy a filmbuzik életükben egyszer végigülik a Sátántangót, ha el is alszanak rajta.

Ez egy nagyon lila könyv, de még mindig a Pink Floyd az art rock és a progresszív rock legnagyobb hatású zenekara. Ha csak a lengyel Riverside-ra, vagy a fiktív zenekari projektből világhírnévre szert tevő Porcupine Tree-re, a Dream Theaterre, a Toolra vagy az Anathemára gondolunk, máris világossá válik, hogy miről van szó. Mind-mind köszönhetnek valamit hangzásukban, művészetszemléletükben vagy látványvilágukban a Pink Anderson és Floyd Council nevének házasságából született, korszak- és műfajalkotó együttesnek.

Forrás: www.clusterone.hu
szerkesztette: Interstellar Overdrive

[Glenn Povey: Echoes - A Pink Floyd története című könyv a Cartaphilus kiadó gondozásában jelent meg.]