Január elején épp azon gondolkodtam, hogy mit kaphattam volna karácsonyra, aminek nagyon tudtam volna örülni, persze a háromcsíkos melegítő felső is örömet okozott. Szóval arra jutottam, hogy az általam nagyra tartott zenekarok, előadók életéről, munkásságáról szóló könyvek olvasása okozza igazán a legtöbb örömet és kikapcsolódást. Azon kezdtem tovább gondolkodni, hogy de szívesen olvasnék már egy ilyen könyvet egy magyar előadóról, zenekarról, de akkor buta módon nem jutott eszembe senki, hogy kiről is lehetne egy jó könyvet összehozni. Akkoriban vettem meg a jegyet az IHM-Vágtázó életerő koncertre és villámként vágott belém: a VHK az a zenekar, aki igazán megérdemelne egy könyvet az eddig történtekről. Utána is néztem, hogy a múltban megjelent-e valami könyv róluk, de semmit nem találtam. És minden vágyam így teljesüljön!

Egyszercsak utolért a hír, hogy Dudich Ákos, a Wan2 újságírója összerakott egy könyvet a VHK-ról. Ákos, nagyon köszönöm, nem tudok elég hálás lenni, ha valahol összefutunk, jövök pár sörrel. Arról se feledkezzünk meg, hogy a Silenos kiadó érdemei elévülhetetlenek a könyv létrejöttében.

Na, de beszéljünk a könyvről. A VHK zenéjéről bármit is írni, maximum egy erős próbálkozás lehet, őket hallani kell, megélni és érezni. Ezt nyomtatásban nehéz reprodukálni. Dudich Ákos nagyon helyesen minimálisra szorította az egyébként profin megírt saját sorokat és átengedte a teret a VHK jelenlegi és volt családtagjainak. Kérdéseivel terelte kicsit a gondolatokat, de a főszerep a zenészeké, akik a tőlük telhető legjobbat hozták. Őszintén és részletesen beszélnek mindenről amit érdemes és kell tudni a zenekarról. Ezt felesleges is részleteznem, az elbeszélések alapján a lehető legjobb útravalót kapjuk arra, hogy sikeresen megérkezhessünk a VHK világába. A 70-es és 80-as évekről egy erős metszetet is láthatunk, a rendőrállam legpontosabb lefestésével, egy tiltott zenekar viszontagságaival. A könyv elolvasása után meg vagyok győződve, hogy ha van lélekvándorlás, akkor előző életemben egy óbudai punk voltam. A csúcs Grandpierre Atilla oldalakon át tartó értekezése a VHK üzenetéről. Több mondanivalója van egy VHK lemeznek, mint az elmúlt 20 év összes TOP40-es előadójának együtt. 

Aki eddig nem ismerte a zenekart, nem kapirgálta meg kicsit is a felszínt, annak a könyv erős bizonyítékul szolgál, hogy ebben az országban ha valakik életmű díjat érdemelnének, ha valamelyik bandát hungarikumként kellene vinni bárhova, csakis a VHK jöhetne szóba. Vitába lehet szállni kijelentésemmel, de itthon ők adták a legtöbbet a közönségnek.

Egy szónak is száz a vége: a könyv erősen hiánypótló, nem egyszerűen leköt, magával ragadnak a halottkémek történetei, a lehető legnagyobb segítséget megadják, hogy egy idegen is otthonosan érezze magát a VHK univerzumában. Aki kicsit is képben szeretne lenni a honi rockzenében, szereti a Halottkémeket, vagy csak egyszerűen nem tudja megérteni, kötelező olvasmány.

Szeretném azt mondani, hogy tökéletes a könyv, a belbecs alapján az is, de mégis úgy érzem, hogy vagy el lett kapkodva a kiadás, vagy egyszerűen nem figyeltek oda eléggé, ezen a gyémánton lehetett volna még picit csiszolni. A zenekar életműve alapján megérdemelt volna egy keményfedeles, közelharcban is jobban használható könyvet. A ritkaság, zenekari magántulajdonban lévő fotók is különlegesek, de egy-két színes kép, netán egész oldalas koncertfotó nagyot tudott volna dobni a megjelenésen. Ez biztos horror költség, de én tuti kifizetném az ilyen könyvekért azt a plusz 1-2 ezer forintot szívesen, tudva, hogy színvonalas fotók is vannak benne. Végül is nem sok könyv jelenik meg egy zenekarról, egy ilyet egy életre vásárol az ember, kár érte, ha csak a vakolat van a házon és nincs kőpor. Amit még hiányoltam és ezzel talán nem is lehet vitába szállni: egy részletes diszkográfia. Nem csak felsorolás jellegű, de egy rövid kis összefoglaló egy egyes lemezek felvételeinek körülményeiről, a dalokról, a kiadásról, stb. A könyvben nagyon el vannak szórva ezek az infók, nem tudom hol keressem őket vissza, jó lenne egy összegzés a végén. És ha már a fellépéseik tették halhatatlanná a zenekart, egy koncertlista is dukálna, ha másért nem, hogy az elvakult rajongók tudjanak pipálgatni.

Nem kérdés, a könyv kötelező vétel. Az a zenei iránti alázat és rajongás, amit minden zenével kapcsolatos dologban keresek, itt halmozottan tetten érhető. Csak annyit említek, hogy a szerző valószínű, hogy élete egyik legnagyobb élményét élte át, amikor a januári koncerten a zenekar bizalmat szavazott az épp a könyvön dolgozó újságírónak és 2 számban is üthette az üstdobokat az éppen világot látó Boli helyett.

Ki vele az istenért!

www.silenos.hu
www.vhk.mediastorm.hu