Köntörfalazás nélkül

Köntörfalazás nélkül

Minden egyes alkalommal, mikor kijön a heti Exit / Pesti Est magazin, egyik első dolgom, hogy végignézzem a moziműsort, majd teátrálisan legyintve mégsem megyek el moziba. :) (Legutóbbi akcióm is milyen rosszul sikerült...) Rájöttem, a mostani filmek rövid leírása bőven elég, hogy azt gondoljam, na, ebben ennyi volt, tulajdonképpen "már láttam is".

Múlt hét vasárnap aztán valami isteni sugallatnak köszönhetően bizalmat szavaztam az új magyar filmnek, melyet Dyga Zsombor rendezett és a Művész felé vettem az irányt. Fogalmam sincs miért választottam a Köntörfalak című alkotást, hiszen a három-négy soros leírás tulajdonképpen semmitmondó volt, bármi kisülhetett volna belőle. Mondjuk már a tudat is pozitív volt, hogy nem a Valami Amerika-franchise újabb termékét kapom és nem a Csányi Sanyi-Dobó Kata klisétömeget kell majd emésztenem. Utólag tudtam meg, hogy a film a 41. Magyar Filmszemlén besöpörte a Legjobb rendező díját és a közönségdíjat is.

Egy szó, mint száz: a Köntörfalak nagyon jó film! Minden egyes mondata fontos és minden egyes mondata betalál. A sztori szerint egy balul sikerült randi után a lány (a gyönyörű Tompos Kátya) mégis felhívja magához a fiút (a tutyimutyinak tűnő, de mégis eszelős Elek Ferenc), majd váratlanul hazaérkezik a lány bátyja (a nyers 'nemmondhatoktöbbetróla' Rába Roland) is. Hihetetlen, hogy e pillanattól fogva tulajdonképpen semmi sem történik, a néző mégis oda van szögezve a székébe, feszülten figyeli a diskurzust, mely néha alig moccan, mégis egyre többet tudunk meg a szereplőkről és a szereplők összefonódásáról. A három szereplő egyenként is tökéleteset hoz, de így, egy lakásba összezárva, szinte real-time-ba követve őket és az eseményeket még jobban kijön a zsenijük. A történetvezetés kétségkívül rendkívüli, és eleve, nem lehet rossz egy olyan film, melyről azt kell mondjam: INNENTŐL NEM MONDHATOK TÖBBET. Nemde? Kötelező darab a mai sivár mozi élmények közepette.

Külön ki kell emelnem még a film zenéjét, melyet az Uptown Fellaz jegyez (néha featuring Barabás Lőrinc). A zenekar annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy azóta köntörfalazás nélkül vadászom rájuk...

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr501770969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zetiz 2010.02.19. 11:29:36

bár 1-2 fordulat sejthető volt, a film nálam is 5*, akárcsak a zene!

RoFä 2010.02.20. 13:39:36

Van olyan jó, mint a szerző névadója???? :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.02.20. 13:52:43

@RoFä: Annyira nem pszichedelikus, de tényég kurvajó.

rettentó 2010.03.05. 08:16:36

Kedves Overdrive! Ha a Kaméleont sem láttad, nézd meg, de az Overnight is jó. Csányi Sándor szurikátafejét egyikben sem kell nézni.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.03.05. 09:40:54

@rettentó: CS Sanyiból bőven elég volt szerdán színházban Oscar Wilde: Bunbury c darabja.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása