Metál szauna a Dürerben

Metál szauna a Dürerben

2010.06.15. | B-vendégszerző

A Dürer kert adott helyet az 5 hónappal ezelőtt már Magyarországon járt Carnifex bulijának melyen most főzenekarként felelt azért hogy totális deathcore-ba taszítsa a nagyérdeműt. Sikere egyértelmű volt de vajon milyenek voltak a kísérőzenekarok?

A hét ágra sütő nap és az ezzel járó 32 fok sokkolta az ide érkezőket, mivel a kisterem szellőzése két apró ablakkal van megoldva amiket a kinyit-becsuk rendszerrel lehet vezérelni, de még tágra nyitott állapotukban sem képesek ellátni a feladatukat. Így aki bírta feltankolt előtte finom csapolt sörrel, hogy legyen mit kiizzadni. Ezzel nem is volt gond mert a bemelegítést végző magyar Slaughter at the Engagement Partyra is annyian voltak kíváncsiak hogy zsúfolásig töltöttük a termet. Fél perc után már szakad a víz mindenkiről, de nem volt szabad hagyni, hogy folt essen a becsületen ezért volt pogózás, színpadról ugrálás és fejrázás is. Keményen odatették magukat a fiúk úgyhogy én is átadtam magam a felhőtlen örömnek. Élőben nem hallottam még őket de utánuk olvasva olyanokat találtam, hogy ígéretes tehetségek meg hogy ők a jövő reménységei és ezt nem hazudtolták meg. Tolták nekünk a jó zenét mi meg hálásak voltunk érte úgyhogy, aki kedveli a deathcore-t az hallgassa meg őket a MySpace-n és menjen el a következő fellépésükre. Egyébként meg is lehet tőlük venni a legújabb lemezüket mely a hangzatos „I Killed Everyone, Will You Marry Me?” címre hallgat igen baráti 1500 forintos áron és ahogy láttam fogyott is belőle szépen.

20 perces életmentő szünet következett, lihegés a szabad ég alatt és újabb hideg sörök vételezése. A Suffokate nevű amcsi banda következett utánuk, akiknél az első meglepetést Ricky Hoover énekes színpadra lépése okozta, mert akkora lyukas fülpiercingjei voltak hogy majdnem a kezem át tudtam rakni rajtuk. Mindemellett tele tetkóval a srác, de énekhangban sem volt ellene mit felhozni, simán hozta az elvárható deathcore szintet. A számok között teli szájjal vigyorgott úgyhogy annak ellenére hogy először jártak Magyarországon és ezt hiszem mindketten jó benyomást keltettünk a másikban.



A harmadik lemezén is túllévő Veil of Maya következett, ők egy nagyon érdekes hangzásban utaznak. A deathcore-ban maradva egy szaggatott gitárhangos, ugyanakkor tiszta hangokat sem nélkülöző hörgős énekes zenét képzeljünk el. Elsőre meghökkentem és később is csak azt tudtam mondani, hogy színpadon előadva jól hangzik de értékállóságát majd csak a jövő dönti el. Mindenesetre roppant közvetlenek voltak, a gitáros srác fel is feküdt a tömegre és kézről kézre adtuk az énekes Brandon Butler pedig annyira a színpad szélére állt, hogy szinte beleolvadt az első sorba. Jó kis zúzós koncertet adtak úgyhogy panasz nem lehet ellenük.

Következett az este fő attrakciója a Carnifex akik a legújabb Hell Chose Me
című albumukat mutatták meg nekünk és mi más lehetett volna az első szám, mint a címadó Hell Chose Me. Brutál zene ez, szemtelen és arcba mászó, így muszáj rá jó nagyot pogózni annak ellenére hogy a hőmérséklet jóval 40 fok felett volt és a páratartalom is a trópusi őserdőket idézte. Külön köszönet illeti Shawn Cameron dobost, aki elkérte a mikrofont és magyarul köszöntötte a jelenlévőket. El is állt mindenkinek a lélegzete egy pillanatra, annyira szépen beszélt, hogy azt hihettük egy hazánkfiával van dolgunk. A megdöbbenést feloldandó Scott Lewis énekes egy nagy kört kért azoknak, akik tombolni vágytak és abban is benne volt, hogy akinek kedve tartja énekelheti vele a mikrofonba a refréneket, vagy akár ugrálhat is mellőle a tömegbe. Akadt is jó pár vállalkozó szellemű egyén úgyhogy a buli pörgött tovább ezerrel.

Ez a 4 zenekar ebben a felállásban ma metál történelmet írt, órási buli volt egy igazi underground helyszínen. Az előzenekarok csak 30-30 percet kaptak a bemutatkozásra, ami tényleg csak kedvcsinálóra alkalmas, de mindegyikük jól teljesített, így ha még egyszer erre járnak érdemes lesz újra meghallgatni őket. A Carnifex 50 percet játszott ami már sokkal emberibb lépték és be is bizonyították méltóak a közönség elismerésére. A profi előadással, remek hangulattal és a nagyon jól sikerült utolsó lemezzel egyértelművé tették, hogy nem véletlenül tarják őket a 2010-es év legkiemelkedőbb deathcore előadóinak.

[A cikk szerzője: dinnye]

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr832082146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.06.15. 11:28:48

na majd legközelebb tényleg elmegyek:)
de h vasárnapra rakni :/

teddy23 2010.06.15. 12:45:45

majd meg döglött mindenki, de akkor is kurva jó volt

skizo... (törölt) 2010.06.15. 21:02:39

Azt fültágítónak hívják.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása