Újra aktív a Zoli Band

Újra aktív a Zoli Band

2010.07.05. | Rálf atya

Téglás Zolit azért legfőképp az Ignite frontembereként ismerheti a szubkultúra, bár néhanapján nem kevésbé híres, épp énekes nélkül maradt zenekarokba is beugrik egy-egy turnéra kisegíteni (Misfits, Pennywise). Ám létezik egy másik arca is (nem Travoltától kapta), a Zoli Band nevű side project, amiben szerzői vénájának egy másik vérmérsékletét élni meg. Hogy mennyire side project, vagy egy teljes értékű másik zenekar, azt talán csak ő tudná megmondani, bár a Zoli Band gyakorlatilag maga az Ignite a tagokat tekintve, talán csak a dobos más.

A Zoli Band zenéje lassabb, lágyabb, dallamosabb, mint az Ignite. Sőt, vannak kifejezetten lassú dalok. A szövegek leginkább csajokról, csavargásról szólnak. Ha hoznának egy olyan törvényt, hogy egy ember csak egy zenekar dalait hallgathatja egész életében, nem kérdés, hogy nap mint nap Zoli Bandet hallgatnék, minthogy ezt az elmúlt 10 évben rendszeresen megtettem.

Az első lemezük 2000-ben jelent meg, majd 2003-ban California United néven turnéztak, egy 5 számos demót készítettek, de azóta nagy csend volt felőlük, én már feladtam, hogy emberi időn belül újra életjelt adnak magukról. Ám idén kijöttek egy dupla lemezzel (Red & Blue) melyen a 2000-es debüt lemez (Blue) és egy új dalokat és koncertfelvételeket tartalmazó album (Red) kapott helyet. Az új dalok fantasztikusak, az első hallgatás után magukkal ragadnak.

Alig tértem magamhoz a lemez okozta gyönyörtől, amikor jött a második öröm-sokk: szeptember 27-én (Keith Caputo társaságában) a Dürerben lép fel a kedvenc zenekarom! Ennek leszervezéséért egy Big Up a Skalar-os srácoknak! Így a 2000-es szigetes, a gödöllői Trafós és a 2003-as Kultiplexes buli után ismét el lehet csípni őket élőben. Erősen ajánlott a jelenlét, mivel ki tudja mikor lesz lehetőség legközelebb látni Zolit ezzel a formációval.

Ez a Zoli Band nem éppen informatív honlapja.

Itt lehet megrendelni az új (dupla) lemezt, aminek itt a promója.

Ez meg itt a Magyar Televíziós felvétel a Painful című számukról, kis vonós támogatással: 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr282129472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása