Matisyahut a hasszid reggae királyának mondják, tegnap este koncertet adott a Zsidó nyári fesztivál keretein belül a Syma csarnokban. A korona kicsit megbillent a fején, félrecsúszott, de ottmaradt. Elmondom én mit láttam.

Ahogy felröppent a hír, hogy jön Matisyahu, teljes lázban égtem, kb 4 éve a koncert kívánság listám dobogóján áll stabilan. Elismerem, nehéz helyzetben van a zenész, ha  a színpad előtt olyan emberek állnak, akik felfokozott izgalmi állapotban vannak, komoly elvárásokkal érkeztek, stabilan nagyot kell hozni, de ezt ilyen szinten illik megoldani, tegnap este ez számomra felemásan sikerült.

Részt vettem életem első olyan koncertjén, ahol fémdetektor kapukon kell átmenni a bejutáshoz. Ez sikerült. Sörhöz jutni, azt már nem. A Syma csarnok erős félházon volt, két szolid büfépulttal, fejenként kb 20 méteres tömött sorral. Ahogy beálltam a végére, már indult is a koncert, a jegyen 19:00-s kezdés volt megadva, ehhez képest lezser 19:15-kor jött az intro. Ez váratlanul ért, de szerencsére nem felkészületlenül. Csak én álltam ki a sorból...

Rosszabb pillanataimban a legutóbbi lemezt egy decens diszkólemeznek titulálom, megszerettem, de nem elsőre, mást vártam, mint ahogy most is a koncerttől. Kis naivan azt hittem, hogy ha szerencsénk lesz, a Live at Stubb's koncertlemez meg a No Place To Be DVD hangulatát fogja elhozni és mindenki erősen elkapja a fonalat. Hát nem ez történt. Időközben Matish lecserélte kísérő zenekarát a Dub Trio-ra, akik egyébként nagyon tehetséges gyerekek, de ez a tény, illetve, hogy Light lemez erősebb elektronikában, mint élő hangszerekben, predesztinálta azt, amitől titkon tartottam. Majd minden számban hátracsapta a gityós és a basszusgitáros a hangszert és a melléjük készített keyboardokon és egyéb kütyükön elkezdtek rosszalkodni. Néha konkrétan az jutott eszembe, amikor anno az Ali G Showban Ali a zenész vendégek előadásai közben rájuk eresztett különféle effekteket meg loopot meg basszust, meg épp amit talált. Ha a buli "Matisyahu & the Dub Trio" néven futott volna, nem ráncolnám a szemöldököm, de így ráncolom. Azokat a jó kis dalokat nekem teljesen kiherélték ezek az elektronikus kitérők. Így járt a Warrior, az Ancient Lullaby, meg sok másik. Egyedül valamiért a Jerusalem nem kapott, számomra ez volt a csúcs a koncerten. A másik kételyt maga Matisyahu adta. Soha nem szokta felszántani a deszkákat, de azért ennél kicsit jobban odatehette volna magát, ha már kifejezetten csak erre a koncertre repült ide Amerikából, amiért egyébként neki és a szervezőknek is riszpekt. A beatbox hatalmas volt, néha elfeledkezett magáról és táncolt, mozgott, de ennél azért több kellett volna. Volt egy-két udvarias mondat, egy-két "Thank You", ennyi. Kicsit steril volt a buli, nem éreztem az izzadságot, a dub betétek pedig többször kifejezetten untattak.

El lehet engedni az ökölbe szorított kezeket, a fentiek ellenére tudtam élvezni a koncertet, szeretetem és tiszteletem töretlen, Matisyahu számomra továbbra is a trónon van. Voltak kifejezetten olyan pillanatok, amikért érdemes koncertekre látogatni, csak sajnos hullámzott a produkció. Több, mint 2 órás volt a koncert, így szerencsére belefért sok igazi gitározás is. Kevesebb dub-al kóserebb lett volna, ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de így is köszönet! 

Remélem lesz épkézláb felvétel a budapesti koncertről, addig is jöjjön egy tévés fellépés a jelenlegi, dub trio-s felállással.