Megújul a világ legszarabb honlapja?

Megújul a világ legszarabb honlapja?

2010.11.03. | Horváth Oszkár

Ti elhiszitek ezt még? Ha esetleg nem volna világos, a MySpace.com-ról van szó. Még márciusban versengett időnként a címért a magyarorszag.hu, de azt legalább lecserélték, ha a zsenialitás szele nem is érintette meg őket.

Miért szar a MySpace? Azért, mert rá van kattanva a fél világ. Szinte kötelező jelleggel minden zenész felteszi magát. Egymás üzenőfalára posztolják a fellépéseket, működik a barátkozás. HASZNÁLJÁK. És ennek ellenére még mindig úgy néz ki, mint 2003-ban. Teljesen világos, mi hiányzik belőle - és képtelenek abba az irányba menni. Művészek millióit szarják le tiszta erőből.

Állítólag nyáron beépítették a CSS támogatást, felejtsd el, dehogy építették, sőt, most már el lehet fel kösz, nagyjából 5 éve hekkelgetik szerencsétlen zenekarok a MySpace oldalukat, hogy kicsit jobban nézzen ki, a bemutatkozás részbe másolgatják a CSS kódot, hátha valami normális külalakot ölt az egész. Egy szánalmas ócska szar ez. 2007-2008-ban kicseréltek pár színt, meg a logót, ezt már megújulásnak hívták. Idén nyáron is nagyjából színt cseréltek. És nagyon büszkék rá, hogy a profile 2.0 után most már van profile 3.0 is.

Ezzel promózzák most magukat:

Büszkék rá: "egyedi HTML és CSS kód használata nélkül is tölthetsz fel saját háttérképet". ANYÁDAT! Pont hogy azt akarja mindenki! Zenekarok bíznak meg hozzáértőket, hogy sírva könyörögnek, valami egyedit csináljanak már nekik ebből a szarból. Miért nem azt fejleszti ez a rakás szerencsétlenség MySpace, amire igény van? Ez egy cég? Vagy mi ez, egy ember? Egy kutya? Mekkora szar már ez? 5 éve pont a kényelmes CSS használat hiányzik az egészből, meg kábé egy template szerkesztő (ami van a blog.hu-n, vagy a tumblr-en, vagy a WordPress.com-on, vagy AKÁRHOL hogy rohadnál el.) Na most fejlesztettek, úgyhogy ezt is elvették.

"Build a profile: get as creative as you like" - na annyira vagyuk szerintük kreatívak, hogy feltölthetünk egy háttérképet (ha működne a feltöltés), választhatok 30 különböző színösszeállításból, 6 betűtípusból, meg hogy le legyen-e kerekítve a dobozaim sarka, vagy ne. Aki pedig nem akar ennyire kurvára kreatív lenni, az 124 előre elkészített, jóformán tökegyforma sablonból válogathat, ami azért jó, mert kb. 20.000 MySpace sablon volt eddig elérhető a neten, komplett üzletág alakult rá (hiszen maga a MySpace gyík volt megcsinálni). De nem ám olyan új profile 3.0-t csinálunk, hogy akkor automatikusan importálom ezeket valahogy. Inkább telibeszarok mindenkit.

TÉNYLEG, MI EZ A SZAR? Gratulálok hozzá!

Mindenkinek mondom, több mint egy éve használom, és még mindig bele vagyok szeretve: SoundCloud.com. Nem kecsegtet a testre szabhatóság ígéretével, de azt legalább jól csinálja. Bemutatkozót, URL-eket, profilképet vehetsz fel, minden zenéhez külön képet, leírást, címkéket (!), kiadót, és számos opciót rendelhetsz. Ingyen 2 órányi zenét tehetsz fel, akár letölthetővé is teheted, reklám jó ideje sehol nincs, úgy tudjátok egymás zenéit kommentelni, hogy 1:22 másodperchez írod be, hogy "wow", ha az a rész tetszett. Érzed, "timed comment". Hol van ilyen? Biztosan nem a MySpace-en. Pontosan zenei alkotóknak találták ki.

A zenéidet bárhová beágyazhatod, a blogodra, saját weboldaladra, ha Facebookra másolod be, akkor az üzenőfalba ugyanúgy beágyazódik a lejátszó, mint a YouTube. És készíthetsz lejátszási listákat is a feltöltött számokból. Tudsz másokat követni (mint a Twitteren), mások is tudnak téged, automatikusan küldheted az új tartalmat a Facebookodra, Twitteredre, vagy... igen, a szánalmas kis MySpace-edre is. Van belső levelezés, és egy kifejezetten érdekes Dashboard, ahol arról tudsz tájékozódni, ki kommentelte a te zenédet, vagy olyanok, akiket követsz, tettek-e fel új zenét, tetszett-e nekik valaki más zenéje. A beágyazás különböző példáit megnézhetitek a zenéimet tartalmazó blogban, vagy a hét eleji Bloggerz on Decks posztban a B-oldalon, egy profil meg mondjuk így néz ki. Ugyanaz a színvonal hangban, mitn a Vimeo.com képben. Nem lakossági trutyi, hanem finom és átgondolt, mert tiszteli azokat, akik itt osztják meg a zenéiket.

MySpace = felejtő. SoundCloud = fjúcsör. Tessék váltani. Now.

36 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr752411152

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MySpace profil 3.0: css testreszabás kilőve 2010.11.06. 12:05:27

Tegnap kaptunk a MySpace-től egy emlékeztetőt, hogy átállhatunk az új 3.0-ás profilra. Megtettük. A mi esetünkben nem igazán lehetett MySpace dizájnról beszélni, így sok vesztenivalónk nem volt, és a műtét nagyjából fájdalommentesen sikerült is. Az új ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

raoul_duke 2010.11.03. 10:25:55

Így van, a MySpace egy szar, nem is emlékszem rá, hogy valaha 2 percnél tovább maradtam egy oldalon ott. Ha keresés eredményében myspace linket látok, rá sem klikkelek, ha az előadó oldala az kizárólag a myspace oldala, akkor meg az előadót is elfelejtem :).

2010.11.03. 10:26:58

Haver épp ma írt, hogy rázzam gatyába a MySpace oldalukat (www.myspace.com/stonedirt). Megírtam neki, hogy nincs az az isten...

Mitya Ivanov 2010.11.03. 10:40:43

az teljesen így van. amikor megismertem a myspace-t, kb 5-6 éve, akkor azt hittem, hogy nemsokára jön egy fejlesztés, mert már ekkor elavult volt. Pedig a tartalom nagyon rendben van, sok olyan zenész van, aki miatt kedvencem lett az oldal. Aztán később azt hittem, hogy szar böngészőt használok, azért néz ki olyan kreténül az oldal:) De mindegyikkel olyan szar.
Amióta Adrian Sherwod is felfedezte a Soundcloudot, én is kezdek rászokni.

Noco Cojumbo 2010.11.03. 11:00:57

minden állításoddal tökéletesen egyetértek.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.11.03. 16:27:10

Először kicsit indokolatlannak tartottam az éles hangnemet, de aztán jobban belegondoltam, és tényleg, nagyon igazad van.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.11.03. 17:29:30

@SzaboZsee: tedd fel nekik a profile 3.0-t egy Katy Perry sablonnal, és mondd, hogy gatyába ráztad! :)

Karnamantra 2010.11.03. 17:31:12

A MySpace egy fos. Már amennyit láttam belőle eddig, mert az otthoni gépemen mindig lefagy, ezért berágtam rá.

A SoundCloudot örömmel vételeztem észre a posztban. Én szeptember óta használom, már 220 percnyi mixem fent van rajta, nem semmi lehetőség, és ízléses is, meg gyors.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2010.11.03. 17:54:49

Na ezt kipróbáljuk, kösz a tippet.

adört 2010.11.03. 17:55:30

Nem az a baj a Myspace-szel, hogy nem fejlődik, hanem pont az, hogy rossz irányba fejlődik. A régi rendszer abszolút jól működött, felesleges rajta bármit is változtatni, bonyolítani, sok baromságot rárakni, azt hiszik, hogy ez menő a "fiatalok körében", de inkább szánalmas. Hagyják meg az egyszerű felületet a zenekaroknak, és mindenki úgy alakítja, ahogy akarja (ahogy eddig is).

Egyébként indult is mozgalom a Myspace-en, hogy adják vissza a régi profilt/kinézetet.

adört 2010.11.03. 17:56:38

Egyébként soundcloudra én is regisztráltam nemrégiben, de még nem volt kedvem nekiállni megtölteni tartalommal.

Nprobe 2010.11.03. 18:28:51

Egyébként meg egy zenekar miért nem csinál magának egy saját weboldalt, saját domainnal.
Amennyi energiát beleöltök egy ilyen közös szarba, annyiból egy tiptop egyedi igényeket kielégítő site-ot lehet csinálni.
Fillérekért saját domain, hosting terület és azok, akiket egyébként a myspace hekkelésével bíznának meg.

2010.11.03. 19:00:52

@Nprobe: ez nem vagy-vagy, hanem is-is kérdés: a zenekaroknak általában szok' lenni saját weblap is. De közönség és marketing nélkül olyan, mintha kiülnél a szántás közepibe zenét árulni: ha nagyon klafa a cuccod, s körbetelefonálod a kertévés ismerőseidet, hogy te itten zenét árulsz a szántás kellős közepin, akkor az adás után meg fognak jelenni a vevők, az ismétlés után meg még páran, de nem valószínű, hogy megéri sokáig a barázdák közt ücsörögni. Ha nincs annyi pézed, időd, hogy hasonló marketing akciókat finanszírozz, akkor célszerű valami hatékonyabb módszer után (is) nézni. S ezt nyújtják a különböző web2.0-s szolgáltatások (mint az énűröm, a hangfelhő, a pofakonyv és tsai): nem garancia, de aki zenét keres, az általában ezekben a bemutatótermekben teszi.

Elstron 2010.11.03. 19:11:35

Tudom én, hogy elmaradott fos vagyok, de életemben 1 percnél többet nem töltöttem a MySpace-en. Nem értem a kirohanást amúgy, nem kötelező feltölteni oda a bandát, 1000+1 ilyen oldal van.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.03. 19:17:10

Ha jól értelemezem a posztot Nosferato, te nem kedveled a MySpace-t :-)

Amúgy ki és mire használja ezt? Nem jobb a saját domain?

ds3 2010.11.03. 19:22:19

@/ms: Ez nem is kérdés, a MySpace-t elég gyakran használtam mint "közönség", amikor el akartam dönteni, hogy milyen koncetre menjek a számomra tök ismeretlenek közül. Erre elég az oda feltöltött 3-4 szám is. A Soundcloud viszont első ránézésre pont erre nem alkalmas. Nem egy közösségi oldal, hanem egy (zenei) fájlmegosztó zenészeknek, a közönség kizárásával. És null dizájnnal, pedig a posztoló pont ezt ostorozta leghangosabban a MySpace hiányosságaiból.
CSS-sel különben annyira át lehetne alakítani az eredeti felületet, hogy a nézelődő közönségnek fogalma sem lenne milyen funkciót hol keressen. Lehet, hogy ez az alkotói szabadság korlátozása, de egyértelműen jót tesz a használhatóságnak.

BennyPP 2010.11.03. 19:38:04

Valóban szar, de hallgatható rajta a zene.

Ez itt az enyém: www.myspace.com/redbennymusic

Múltkor akartam módosítani a designon, hátteren (ami csak úgy eltűnt magától) de nem tudtam, ugyhogy ez már az idők végéig így marad :D

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.11.03. 19:48:29

Hát jah, a myspace az utóbbi sok év legvaskosabban elbaszott online lehetősége a siralmas fejlődésképtelenségével. A létező legjobb zenei oldal lehetett volna, kismillió fejlesztési lehetőségel, egy évek alatt kialakult bivalyerős hálózattal, ahol kötelező volt fent lenni, ha zenét csinálsz, erre meg... nem, egyszerűen nem értem én sem, hogy ezekkel az "újításokkal" kiket akarnak megcélozni. Meg szakadok se tudok rájönni, hogy ki a célközönség, az viszont nyilvánvaló, hogy tömegével rémisztik el a leglojálisabb usereket is.
(meg ez a vonal engem nem érdekel, de ők lehetnének az ami ma a szaros facebook, ha van egy icipici eszük.)

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2010.11.03. 19:49:20

ha jól tudom a soundcloud 100 letöltésig enged egy tracket. (ettől függetlenül tényleg kurva jó)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.11.03. 19:54:27

Az mondjuk tény, hogy JÓ zene van a myspace-en. És miután nagy a közönség, szinte kötelező használni, ha kapcsolatot akar építeni egy előadó. Ezért szomorú annyira, hogy szar.

A SoundCloudnál egyetértek, a közönség kommentel, passzív kicsit, egy "Gigs" fület amint feltesznek rá, ver mindent. Egyébként az a kemény, hogy nekik van annyi eszük, hogy erre már készülnek.

MySpace-t pl. hogy a túróba előzhette meg egy BeatPort? Hogyhogy azt nem a MySpace csinálta? Vagy hogyhogy nem Amazon CD jutalékokból élnek kábé? Szartak bele ezek mindenbe. Lehet, hogy nem keresnek jól vele, az mindent megmagyaráz. Ha igen, akkor végük lesz.

azigazivideki 2010.11.03. 20:14:48

ja és pár éve egy dj-producer ismerôsöm elôször akart saját oldalt készíttetni, aztán meg mondta, hogy minek, mikor ott a májszpész és akkor kész is. készlet. tem én is. teljesen. a májszpész egy szemétgenerátor, súlyos izlésficammal.
DELETE THEM! DELETE THEM ALL!
a mixcloud és a soundcloud pedig TÉNYLEG használható oldalak. és júzerfrendli szolgáltatás, mindenekelôtt.

vkindustrial 2010.11.03. 20:31:27

Én meg nagy ívben szarok rá, hogy hogyan néz ki az oldal. Az a lényeg, hogy "millió" zenét meg tudok rajta hallgatni, olyanokat, amiket utoljára gyerekkoromban hallottam kazettán (Hobbs Angel Of Death, Sepultura, stb.), vagy ha valami új dologról hallok, csak megkeresem és belehallgatok és még a torrenttel sem kell vesződnöm, hogy letöltsek egy olyan albumot, amit lehet, hogy végig sem hallgatok és törlöm.
Persze, tudom, minőségben nem a legjobb, de megismerni valami újat, vagy arra, hogy a melóhelyen háttérként szóljon a zene, megfelel. Egyébként én meg a Facebooktól "hányok"; mindenhol csak azt szajkózzák, hogy az milyen fasza. De kérdem én, mitől az?

2010.11.03. 20:34:42

Több mint 3.5 éve aktívan MySpace-elek, és minden, amit csinálnak újítás, nem tetszik. Pont, hogy akkor volt jó, mikor anno 2007ben beregisztráltam, a v1.0-s profil király volt, a 2.0 még elment de ez a 3.0 borzalmas. De hogy a MySpace maga szar lenne, az hülyeség. Szerintem a faszbuk a szar.

vkindustrial 2010.11.03. 20:35:07

És a zenehallgatáshoz még belépni sem kell...

Brigi \"B. A.\" főnöke 2010.11.03. 20:51:34

Soha az életben nem használtam a MySpace-t. Viszont láttam már CSS-t közelről, és tudom, hogy egy átlag script-kiddie milyen információkhoz juthat általa. Talán nem azért vették le, mert a t. művészeket akarják sz*patni.

gitáros 2010.11.03. 21:20:28

@/ms:
Semmit nem számít. A MySpace-oldalt pont ugyanúgy promózni kell, mint a saját oldalt, különben azt se fogja nézni a kutya se.

2010.11.03. 22:13:56

@gitáros: na nyilvánvaló, hogy a myszpészre föltenni magunkat nem elég, de a lényeg azért mégis az volna, hogy ezeken a web2-es oldalakon valamiféle közösségi funkciók is vannak, amiknek segítségével mégis nagyobb az esély a közönség elérésére, mint a pusztában ücsörgő weblappal.
Tehát nem az a lényegük, hogy ingyenesen nyújtják azt, ami egyébként pénzbe kerülne.

zwilling 2010.11.04. 01:25:41

@nosferato:
erre is nézzetek rá:
rootmusic.com

ergerberger 2010.11.04. 03:07:43

@mityu: a javascripttel keveri össze a buta muffos...

jacks_colon (törölt) 2010.11.04. 06:41:12

A myspace pont ugy nez ki, mint amit kifejezetten amator punk zenekaroknak talaltak ki. A fenymasolon osszemontirozott gagyi plakatok helyett most mar hasznalhatnak myspace-t is.

@vkindustrial: A te zenei izlesednek szerintem pont megfelelo a stilus.

altero 2010.11.04. 07:40:05

@Vasárnapi húsleves: Egyetértek, semmi baj nem volt a profile 1.0-val. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy elkezdték szétbarmolni.
A 2.0 bevezetésének az volt a hivatalos oka, hogy a privacy tartalmanként állítgatható lesz, hát ezt az 1.0 fejlesztésével is megoldhatták volna. A 3.0-val meg kiölnek minden kreativitást.
Ami jó volt a myspaceben, hogy pár éve szerintem kifejezetten trendin nézett ki minden más korabeli cucchoz képest (ha jól megcsináltad az oldalad), és még a hülye 14 éves picsák is kénytelenek voltak kreatívkodni profilgenerátorok segítségével, ami mégiscsak meghúzott egy szintet a user szempontjából bőven az iwiw/facebook átlagos színvonala fölött. Mostanra ebből semmi nem maradt, mert közösségi háló szinten nem fejlődtek a korral, és a profilokat meg folyton átbarmolják, most már olvasható az is, hogy aki nem vált át önként az új profilra, az a beta időszak befejezése után kényszerítve lesz rá.
Ami pedig a zenészek szempontját illeti, megértem nosferato bosszankodását, pár éve még a myspacen is letölthetőek voltak a zenészek által feltett számok, de már ezt a fícsört is kiszedték, minden fejlesztésük csak lerombol, nem épít. Így mára a soundcloud valóban vonzóbb lehet, de a myspace popkulturális hatása vitathatatlan, és hátha egyszer még jó irányba is fog fejlődni végre.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.11.04. 07:50:13

@Brigi \"B. A.\" főnöke: te mi a fenéről beszélsz? :)) Pazar hozzászólás. Örülök, hogy láttál már CSS-t közelről. Egyszer simogasd is meg, nem harap.

@zwilling: egyelőre nem jöttem rá, mi ez, de a facebook connect regisztráció impresszív. Illetve nálam nagyon furán néz ki, jön 20 üres facebook slot, aztán az a kb. 40 facebook oldal, amin admin vagyok. De azt mondja, hogy hát nem ártana adminnak lennem valahol... :) Lehet hogy kifejezetten "band" típusú oldalt keres. Majd akkor csinálok. Múltkor akartam "nosferato" néven, azt mondta, hogy másokat sértő tiltott név :D:D:D Kértem rá egy revíziót, átküldték ugyanezt az indoklást. Nem erőltettem.

@altero: a zenelejátszó kifejezetten örömködésre adott okot a maga idejében a MySpace-en. Legjobb sorsa az lehet, ha userestül felvásárolja valaki a csőd szélén, aki tud vele mit kezdeni, és blogostul, gigestül, kapcsolatostul importálja egy normális rendszerbe.

vkindustrial 2010.11.04. 11:46:41

@jacks_colon: Aha, mert megemlítettem két gyerekkori kedvencemet, amiket 1000 éve nem hallottam, és jól esett nosztalgiázni, te egyből leszűrted, hogy milyen zenéket szeretek... Buta ember vagy.

2010.11.04. 12:03:44

@nosferato: szerintem ami a számítógéppel meg a webbel és kód futtatással kapcsolatos, azt lehet támadni; így én a css támadását sem tartom lehetetlennek. Mint ahogyan egy kis gúglizással számomra ki is derült, hogy tényleg van ilyen, bár a találatok alapján nem tűnt igazán komoly veszélynek.

Mindazonáltal a myspace css-tiltása még nagyobb humbug, mint az apple-flash hype-orú (pedig az se kis f*sság).

raoul_duke 2010.11.04. 21:26:51

@Brigi \"B. A.\" főnöke: na, milyenhez, mondd már el, úgy figyelünk!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása