Filmzene: Alien (Jerry Goldsmith)

Filmzene: Alien (Jerry Goldsmith)

2011.10.20. | B-vendégszerző

A Nostromo űrhajó méltóságteljesen halad hazafelé hét fős legénységével a fedélzetén, miközben ismeretlen jelet fog az űrben. Minthogy az űrhajó fedélzeti számítógépe segélykérő jelnek véli, a mélyálomban nyugvó legénységet felébreszti. Leszállnak az LV-426-on és Dallas kapitány, Lambert, valamint Kane elindulnak megvizsgálni azt az űrhajót, ahonnan a jelet sugározzák. A teljesen kihalt járműben hatalmas fészekre találnak, ahol Kane-re rátapad egy idegen lény. A karantén előírásait megszegve visszaviszik társukat az űrhajóra. Tovább folytatják útjukat, miközben sejtelmük sincs arról, mekkora bajba kerültek...

Ridley Scott ezzel az alkotással alapozta meg hírnevét, melyet számos későbbi filmjével sikerült megőriznie. Az akkor még majdhogynem ismeretlen Sigourney Weaver is Ripley szerepével futott be. Scott remekül választotta meg a karaktereket filmjéhez. Talán nem is gondolta, hogy filmje ilyen sikert arat majd a nézők között. A zene megírását Jerry Goldsmith-re bízta, aki ekkorra már igencsak sok zenén volt túl (mint pl. az Oscar-díjjal jutalmazott "Omen", vagy a "Star Trek"). Eleinte nem értették meg egymást a rendezővel, de ettől függetlenül remek harmóniát keltettek életre a képi és a zenei világ között.

Mint a legtöbb albumon, itt is a nyitányt hallhatjuk először. Azonban ez nem az a nyitó tétel, amit Goldsmith először megírt a filmhez, hanem amit Ridley Scott kért tőle. A rendező ugyanis az eredeti verziót túlságosan csillogónak, nyugodtnak vélte, ezért sötétebb hangulatúra változtatta a Mester. Míg az eredetit napokig írta, addig a lemezre felkerült verziót pár perc alatt papírra vetette. Bár a verzió sejtelmesebb, a közepén mégis ott lapul a nyugodt, lágy dallam. A "Face Hugger" már abszolút felkavaró. Goldsmith jellemző vonásai nem szerepelnek sokszor a zenében. Süvítő és kusza hangok keveredésével egy pillanatra feltűnik a szörny témájának alapdallama. A menekülős tempójú dallamok nem kifejezetten az emészthető kategóriába tartoznak. A "Breakaway"-be is átnyúlik ez a világ, csak más dallamokkal kombinálódnak a feszültség és kétségbeesettség jegyei. A szám második felére lenyugszik a zenekar és egy lágy, atmoszférikus zenét kezdenek el játszani, mintha magukat csitítanák a kezdeti hangorgia után.

Az "Acid Test" az idegen teremtmény témájával kezdődik. A későbbi "Alien"-zenéket tekintve Goldsmith-en kívül csak Elliot Goldenthal írt külön témát az idegennek. Ha a kettőt összehasonlítjuk, akkor Goldsmith beleszőtte az emberi rettegést és a zavart, melyet e lény megjelenése vált ki, ezért lett egy kicsit elborultabb, sokak számára követhetetlenebb, míg Goldenthal egyszerű dallamokkal oldotta meg ugyanezt a kérdést. Rövid időre visszaköszön a süvítő dallam a háttérben, mintha szél fújna keresztül a stúdión, majd átveszik a vonósok, és tovább feszítik idegeinket. A "The Landing" végig nyugodt, olykor kis feszültséget sugalló szám, aminek alapdallama a zseniális nyitótétel. Ash lelepleződéséhez, gyilkossági kísérletéhez komponált zene a "The Droid". Idegfeszítő tétel, amit húrpengetéssel, magas hangszínekkel, dobokkal és belecsapásokkal tűzdelt tele Goldsmith. A fúvósok csak úgy kapkodják a levegőt, és az egész zenekari játék olyan hatást kelt, mintha önálló életet élnének a hangszerek. Hirtelen vége szakad és lenyugszik a tétel. A hetedik számnál ("The Recovery") bukkan fel teljes valójában a már kétszer említett "idegen"-téma.

Grandiózus totálkép jelenik meg a "The Alien Planet" kezdeténél, mikor Kane leereszkedik az idegen űrhajó gyomrába. A komor vonós és fúvós hangokat olykor megszakítja a visszhang hatását keltő taktussor. Önmagában is eléggé rémisztő zene, nemhogy a film képsorai alatt. A dallamok egyszerűségének köszönhetően nem vonja el a nézők figyelmét a képsorokról, hangszíne viszont teljes mértékben rémisztővé teszi a sötét díszletet.
Nyugodt, settenkedő taktusokkal indul a "The Shaft". A vonósok olykor-olykor kellő idegőrléssel árasztják el a hallgatót, miközben Dallas kapitány a szellőzőjáratban settenkedik. A fúvósok "elbrummognak" magukban, amire vagy vonósok válaszolnak, vagy húrpattogtatás, s ebből adódóan úgy tűnik, mintha hangjegyek segítségével társalognának egymással a zenekar tagjai. Stílusához, valamint az alatta történő eseményhez képest emészthetően ér véget a zene - nincs össze-vissza kapkodás, hirtelen rémisztés -, miközben egyre csak növekszik az ismétlődő dallam hangereje. Az "End Title" a nyitányból ismert tétellel kezdi fokozatosan feléleszteni a zenekart, mellyel párhuzamosan a zene is kiteljesedik, és a felétől kezdve egy igazi űreposz témává kerekedik ki, amit a zenekar teljes odaadással játszik. A lezárásnál természetesen ott van a Goldsmith-től megszokott megkönnyebbülés csúcspontját szimbolizáló lecsapás.

CD-n csak 1988-ban jelentették meg az "Alien" zenéjét, amit egészen egyszerű csomagolással intézték el. Egy-két képkocka mellett olvashatjuk David Stoner gondolatait a zenéről és a zeneszerzőről, továbbá a producerek és a rendező párszavas véleményét. Sajnálom az album hosszának kurtaságát, viszont ez a feszült, valamivel több, mint fél óra abszolút más világba repíti az embert és lebilincsel dallamaival, hangulatával. Olykor ellágyul, máskor megrettent vagy sejtelmes feszültségbe csal. Nem egy könnyen emészthető albumról van szó, azonban tagadhatatlanul műfajának egyik klasszikusa.

Forrás: Filmzene.net

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr303305467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TomAce 2011.10.20. 10:19:44

Mekkora alapmű, film és zene egyaránt! Nem is gondoltam volna, hogy Goldsmith és Scott nehezen hangolódtak egymásra, annyira egy egész a képi és zenei megjelenítés.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása