Anélkül, hogy nagyon belemennénk, hogy ki a sehonnai wu-tang ember, ki hogy ha kell, ha nem, akkor is sampler, az iMaschine múlt havi megjelenése alkalmából szeretném a figyelmetekbe ajánlani ezt a Jeremy Ellis nevű figurát, aki nem a szépségével küzdötte magát oda, hogy tulajdonképpen továbbra se legyen ismert, de elismert legalább pillanatok alatt. Közérthető sampler-zene élőben:
Kicsit belemenve pedig: a sampler egy hangrögzítő eszköz. Igény volt már erre a 60-70-es években is, tongorabillentyűről vezérelt magnószalagok formájában oldották meg, az E-Mu használhatóbb samplereinek megérkezéséig, ezt követően pedig vállvetve az AKAI-val és a Yamahával, rengeteget tettek azért, hogy a hiphop zene ma úgy szól, ahogy. Az AKAI ráadásul használhatóságát tekintve szerintem a hangszer ketyerék ájfónja. Sőt, a sample alapú elektronikus zene váltotta a 90-es évek elején a tökéletesen szóló, makulátlan hangminőségű stúdiózenéket. A 80-as években elérte a hangrögzítés technikai csúcsát, vissza tudtuk adni, amit hallunk, erre ráment jópár zenész, és bár néhol rendkívül steril, néhány albumon nagyon durván a helyükön vannak a hangok. Miután ennél jobbat nem lehetett alkotni, ideje volt újra szétbaszni a minőséget, és mindenki kezdhetett mintázgatni az utcán, koncerten, bakelitekről, saját hangszerekről.
A Maschine a Native Instruments cég terméke. Ez egy szoftver volt sokáig, semmi több. Az NI elég sok robosztus elektronikus hangszert letett az asztalra, és azzal, hogy megjelent a Maschine hardver változata, komoly népszerűségnek indult. Az iPhone/iPad mini-verziónak szánt iMaschine egyenesen annyira menő, hogy reggel az ágyban írok vele egy bítet, vagy az autópályán hazafelé a rádióból mintázok egy számból, és mire megérkezek haza, dob is van alatta.
Ezt lehet csinálni ágyban:
Ezt fürdőkádban:
Ezt pedig vezetés közben:
Nos ezt, és a Maschine hardvert igyekszik prezentálni ez az Ellis gyerek, és ezt rendkívül hatásosan műveli. Íme a korábbi, nagyobb kontrollerhez tartozó beharangozó videó:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gg 2011.11.07. 14:06:12
A világ első samplere a Fairlight CMI-je volt, 1979-ben jött ki.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2011.11.07. 15:07:10
Walter Hartwell White 2011.11.24. 20:59:23
A hip-hop zene nem szól manapság leginkább sehogy se, mert a 90-es évek végére az USA-ban perek hatására kiirtatták a samplereket a stílusból. Ami mostanság hallható, mint rap/hip-hop, az meg annyit nem ér, mint egy pár dingókutyavese. (Nagyon elenyésző kivétellel.)