Anélkül, hogy nagyon belemennénk, hogy ki a sehonnai wu-tang ember, ki hogy ha kell, ha nem, akkor is sampler, az iMaschine múlt havi megjelenése alkalmából szeretném a figyelmetekbe ajánlani ezt a Jeremy Ellis nevű figurát, aki nem a szépségével küzdötte magát oda, hogy tulajdonképpen továbbra se legyen ismert, de elismert legalább pillanatok alatt. Közérthető sampler-zene élőben:

Kicsit belemenve pedig: a sampler egy hangrögzítő eszköz. Igény volt már erre a 60-70-es években is, tongorabillentyűről vezérelt magnószalagok formájában oldották meg, az E-Mu használhatóbb samplereinek megérkezéséig, ezt követően pedig vállvetve az AKAI-val és a Yamahával, rengeteget tettek azért, hogy a hiphop zene ma úgy szól, ahogy. Az AKAI ráadásul használhatóságát tekintve szerintem a hangszer ketyerék ájfónja. Sőt, a sample alapú elektronikus zene váltotta a 90-es évek elején a tökéletesen szóló, makulátlan hangminőségű stúdiózenéket. A 80-as években elérte a hangrögzítés technikai csúcsát, vissza tudtuk adni, amit hallunk, erre ráment jópár zenész, és bár néhol rendkívül steril, néhány albumon nagyon durván a helyükön vannak a hangok. Miután ennél jobbat nem lehetett alkotni, ideje volt újra szétbaszni a minőséget, és mindenki kezdhetett mintázgatni az utcán, koncerten, bakelitekről, saját hangszerekről.

A Maschine a Native Instruments cég terméke. Ez egy szoftver volt sokáig, semmi több. Az NI elég sok robosztus elektronikus hangszert letett az asztalra, és azzal, hogy megjelent a Maschine hardver változata, komoly népszerűségnek indult. Az iPhone/iPad mini-verziónak szánt iMaschine egyenesen annyira menő, hogy reggel az ágyban írok vele egy bítet, vagy az autópályán hazafelé a rádióból mintázok egy számból, és mire megérkezek haza, dob is van alatta.

Ezt lehet csinálni ágyban:

Ezt fürdőkádban:

Ezt pedig vezetés közben:

Nos ezt, és a Maschine hardvert igyekszik prezentálni ez az Ellis gyerek, és ezt rendkívül hatásosan műveli. Íme a korábbi, nagyobb kontrollerhez tartozó beharangozó videó: