Interjú: DAV

Interjú: DAV

B-oldal: Mutatkozzatok be a B-oldal olvasóinak!

Szesztay Dávid: 2004-ben alakult a DAV zenekar, de azóta sok-sok változáson és tagcserén esett át. Sokáig játszottunk trióban, sokfél muzsikát. Mivel 14 éves korom óta párhuzamosan írom a dalokat, kompozíciókat gitárral és zongorával egyaránt, ezért a kezdeti időszakban cserélgettem a 2 hangszert, végül 2008-ra megszületett a döntés, miszerint a DAV-ban a gitárzenés vonalon haladunk tovább. S ha már rock-trió, akkor bolondítsuk meg fúvósokkal, így 2010-ig szextettként léteztük, egy 3 tagú fúvós szekcióval kiegészülve. Mára, egy rövidebb triós időszakot követően megint új fejezet kezdetéhez érkeztünk, mikor is a zenekar Mizsei Zoltán billentyűssel és Karen Arutyunyan gitárossal vált öt tagúvá. Zenénk is egységesebbé, érettebbé vált az évek során, de továbbra is a folyamatos megújulás, a sablonok kerülése, a frissesség megőrzése a cél. Szerzeményeink egyre inkább közelítenek a klasszikusabb dal szerkezetekhez, de a fanyar, néhol kicsit groteszk, vagy épp lírai "davos" világ továbbra is jellemzi őket.

DAV_halszem-kisebb.jpg

5 izgalmas személyiség alkotja a Dav csapatát, akik több elismert formációban is játszanak a DAV mellett.

  • Németh Csaba (dob) : Egy Kiss Erzsi Zene, Kampec Dolores, Specko Jedno
  • Szerető Dániel (basszusgitár) : Specko Jedno, Hébe Hóba Banda, Brezo Quartett
  • Szesztay Dávid : Specko Jedno (gitár), Santa Diver (basszusgitár), Budbudas (billentyűs hangszerek)
  • Mizsei Zoltán (billentyűs-vokál) : Specko Jedno, Ágoston Béla számos formációja, Hód Adrienn társulat, Voces Aequales énekegyüttes
  • Karen Arutyunyan (gitár) : Deti Picasso, Watican Punk Ballet, Másfél

B-oldal: Mi a helyzet albumfronton?

Szesztay Dávid: Az előzőekben vázolt korszakaink 3 albumon keresztül követhetőek nyomon. Az első, "Sötét Kis Csend" (2007) című lemezünkön még váltogatják egymást a jazzes és rockos szerzemények. A második, angol nyelvű lemezünk, a "Point of View", 2010-ben jelent meg az Hunnia Records-EMI kiadványaként. Ezt az albumot szextettként vettük fel. Legfrissebb albumunk a "Nyílik" ez év februárjában jelent meg a DDK Recordsnál. Trióban vettük fel, viszont az alap trió megszólalást billentyűs hangszerekkel díszítettük fel. Télre tervezzük egy kislemez megjelenését.

B-oldal: Mi a TOP5 előadó / zenekar, mely hatással volt rátok?

Szesztay Dávid:Sokféle zenei stílus képviselői voltak és vannak nagy hatással ránk, legyen az jazz, experimentális, szabad zene, vagy pop-rock. Ha neveket kell mondani: Bach, Miles Davis, Sting, Radiohead, Tracy Champan.

B-oldal: A közeljövőben hol láthat titeket a közönség?

Szesztay Dávid: Legközelebbi koncertünk a Mappa Klubban lesz november 1-én.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr704879729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása