Az amerikai elnökválasztás megihletett minket is - és bár kellett A hetedik sor utolsó lökése - ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálom összeszedni a filmtörténet legjobb elnökeit, azaz azokat a színészeket, akik képzelt, vagy valós amerikai elnökként tűntek fel a vásznon. 1.…
Interjú: anton vezuv
B-oldal: Mutatkozzatok be a B-oldal olvasóinak! Gyulai István: Az anton vezuv zenekar úgy indult, hogy egy hosszabb és rosszabb korszakomban pár évre lent ragadtam egy pincében, ahova azért mentem le, hogy zenéljek. A világ volt a kifelé, a zene volt a befelé - egy menekülő, de…
Szólj hozzá!
Skandináv filmélmények 9.
Bár az utóbbi időben kicsit hanyagoltam a skandináv filmeket (pl. számos új megjelenést nem tekintettem meg), még mindig van a tarsolyomban ajánlat. A "megnézendő" listámon pedig kb. 30 norvég-svéd-dán film, szóval a cél a sorozatot elvinni a 20. részig. Addig is itt a 9. Észak /…
Szólj hozzá!
TOP20 zenészbajusz EVÖR
Folytassuk a novembert egy könnyed poszttal, melyben a zenei élet legérdekesebb, legfurább, leghetykébb, vagy legvastagabb bajuszait tekintjük át. Ahogy készítettem a listát, csak repkedtek a nevek, rájöttem, lenne legalább 50 bajusz is a zenetörténelemből, ráadásul biztos vagyok…
11 komment
TOP5 skinhead film EVÖR
Lehet, ezzel a poszttal sokan vitatkozni fognak, hiszen egy önmagában kényes témakör filmes megvalósításait próbálja sorrendbe állítani. Előre szólok, nem kívánok definíciós vitába keveredni senkivel, de mivel mégis címet kellett adni a posztnak, a TOP5 skinhead film EVÖR…
30 komment · 1 trackback
Special Providence és a Turbo a Dürerben
November 2-án este egy mini-fesztivál line-up várja a koncertlátogatókat a Dürer Kertben, hiszen a Turbo-n és a Special Providence-n túl fellép a Healo és a String Theory is. A 4 bandából a Special Providence-t emelném ki számotokra, melynek tagja négy nem akármilyen zenei géniusz,…
1 komment
Kisfilm halottak napjára
Az alábbi spanyol kisfilm drámája és megfelelő stílusú "humoros" kikacsintása miatt már régóta vázlatként áll a blogon, így a mai napra azt gondolom megfelelő hangvételt üt meg. Mindenkinek békés emlékezést és jó pihenést kívánok a négy napra! JUGANDO CON LA MUERTE/…
Szólj hozzá!
Sci-fi kisfilm: ROSA
Animációs sci-fi nagyfilmek után kutatva leltem az alábbi kisfilmre, melyet egy bizonyos Jesus Orellana egyedül készített uszkve egy év alatt. A kisfilm a jövőben játszódik, az emberiség eltűnt, a környezet pusztul. A Kernel project az emberiség utolsó próbálkozása a földi élet…
Szólj hozzá!
Interjú: DAV
B-oldal: Mutatkozzatok be a B-oldal olvasóinak! Szesztay Dávid: 2004-ben alakult a DAV zenekar, de azóta sok-sok változáson és tagcserén esett át. Sokáig játszottunk trióban, sokfél muzsikát. Mivel 14 éves korom óta párhuzamosan írom a dalokat, kompozíciókat gitárral és…
Szólj hozzá!
JÁTÉK: Nyerj jegyet "A maflás" című filmre
Újra játékot hirdetünk a B-oldal-on! A blog.hu jóvoltából 5 darab páros jegyet szeretnénk adni az első 5 jó választ adó játékosnak, méghozzá "A maflás" című film vetítésére. A jegy egy november 6-i időpontra szól, egy budapesti moziba. (Minden részletet a nyertesek felé…
2 komment
Keep Floyding koncert a MüPa-ban
Október 25-én a Művészetek Palotájában duplakoncertet adott a Keep Floyding zenekar, én pedig azon szerencsések között voltak, akik időben észleltek, szóval nekem jutott jegy, ráadásul az "esti" előadásra. Ha egy mondatot kellene írnom, csak azt írnám, hogy a koncert varázslatos…
2 komment
Beatles-est a Toldi Moziban
Ma este a Toldi Beatles-estet tart, melynek keretében bemutatásra kerül Martin Scorsese "George Harrison: Living in the Material World" című filmje is. Ritka és soha nem látott felvételeket felhasználva gyerekkoráról, a Beatlesben töltött évekről, szólókarrierjének fény- és…
Szólj hozzá!
A Sigur Rós klipverseny győztese
Az izlandi Sigur Rós zenekar új albumának, a Valtari-nak megjelenése után klipversenyt hirdetett, melynek ultimate győztese az alábbi kisfilm lett. (A zenekar holnapján megtekinthetőek az egyéb kategóriában győztes videók is.) Az alábbi vizuál tipikus Sigur Rós-anyag lett, szinte…