Interjú: Kollaps

Interjú: Kollaps

kollaps kép-1.jpgMutatkozzatok be a B-oldal olvasóinak!

Kollaps: Mi vagyunk a Kollaps, és rock’n’rollt játszunk meglepően jól. Énekesünk, Oleg- aka Tooff- igen mesziről indult- az Amúr menti habarovszki negyedindián 1991-92 között Szentpétervárra költözött Toys for Thrills nevű dirty-glamrock zenekarával, majd pár év moszkvai zenélést követően egy jobb élet reményében 1996-ban Budapestre érkeztek. A zenekar java része hamarosan hazautazott, így Tooff jobb híján az orosz nehézfiúknak segített pénzt behajtani, utcazenélt, majd úszómesterként próbált felszínen maradni. Kb. ekkor találkozott velem, aki ekkoriban impozáns punk-himnuszok írásával múlattam az időt, ám erre semmilyen észrevehető jel nem utalt. Azonnal megéreztük, hogy semmi közös nincsen bennünk, azon felül, hogy sokat vagyunk hajlandóak zenélni, és ez pont elegendő kapocsnak bizonyult. Néhány dobos, és basszusgitáros, valamint három év eltelte után találtuk meg Golovics Ferencet, a dobost, akinek személyautója is van, és igen jól is dobol. Azóta elvagyunk mint trió, köszönjük szépen.

B-oldal: Mi a helyzet albumfronton?

Kollaps: Épp autodidakta módon tanulunk felvenni, és keverni, hogy pénz híján is tudjunk olyan minőségű anyagokat produkálni, mint a tavalyi kislemezünk, a Body Horror, ami ingyen letölthető. Szóval mondhatnám, hogy az első dupla lemezünkön dolgozunk, de nem mondom.

B-oldal: Mi a TOP5 előadó / zenekar, mely hatással volt rátok?

Kollaps: Kizárólag olyanokat említenék, akiket szinte senki nem ismer: Wipers, Seeds, Chrome, The Fall, Radio Birdman- csak hogy lássátok, hogy micsoda egzotikus ízlésünk van, valamint hátha okul valaki belőle-amúgy gyakorlatilag minden, ami underground, elbaltázott arcok csinálták, és az MC5, és a Nirvana között történt időben.

B-oldal: A közeljövőben hol láthat titeket a közönség?

Kollaps: Február 9-én a Dürer kert kistermében (ingyen), valamint Április 19-én a Gödörben. A kettő között, mint említettem, felveszünk minél több számot, és igyekszünk kihozni őket, hadd örüljön mindenki, mint majom a farkának. Amíg meg nem látnak, nézzenek minket a youtube-on otthon a fotelből, az is jobb, mint a semmi. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr505070654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása