THE KLINIK: Surviving in Budapest

THE KLINIK: Surviving in Budapest

2013.11.19. | B-vendégszerző

2013 december 1-én újra fellép Budapesten a The Klinik!

klin.jpg

Az utóbbi 20 évben hazánkban igazán nem mondható ritkán látott vendégnek Dirk Ivens, legnépszerűbb formációjával (The Klinik) azonban csak másodszor látogat el hozzánk. A nyolcvanas évek elején indult ipari brigád a feloszlása után, a kilencvenes években vált igazi industrial-kult zenekarrá. Zenéjüket az ipari bandák túlfogalmazottsága helyett csontig hántolt, monoton, agyzsibbasztóan minimál hangzás jellemzi. Porszáraz dobprogramok közé befújt fogrepesztő, elnyújtott kürtök, orvosi eszközök hangzását idéző, tudományos és műtéti effekt-loopok valamint zsigeri dalszövegek alkotják az védjegyes KLINIK atmoszférát. Az utolsó, ma is vállalható ipari zenekarok egyike, elévülni képtelen hangzással. (Sőt, a Fever Ray és The Knife nevű skandináv indie bandák szinte ezt soundot találják fel most újra!)

Élő műsoruk lassan 30 éve változatlan. A jelenlegi semmivel sem akar több, vagy jobb, vagy kevesebb lenni, mint volt valaha. Így az előadás ma is pontosan ugyanolyan hiteles és őszinte, a frontember számára pedig úgy tűnik, ismeretlen fogalom az idő múlása. A nyolcvanas években képtelenség lett volna magyarként elkapni őket (most sem könnyű, mert általában csak Nagyon-Nyugat-Európában lépnek fel), de 2011 után másodszor is megkapjuk a tökéletes kárpótlást és időutazást. A fiúk most éppen a 22 (!) év után elkészült új albumukat turnéztatják, új dalaik pont úgy szólnak, mintha a 91-es szakítás után egy évvel mégiscsak meglátták volna a napvilágot. No persze a műsor törzsét ettől függetlenül a fekete yuk-ban vagy HDMFC kisteremben megismert régi himnuszok alkotják majd. Ha még sosem voltál industrial koncerten, tapasztaltál még meg pusztító erejű elektronikus kraftot, akkor ERRE a rendezvényre látogass el, és imádkozz, hogy a Skinny Puppy is újra erre járjon!

A koncert várható csúcspontjai:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr515644393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása