Varázszene az otthonodban

Varázszene az otthonodban

A Quimby már jó ideje hagyományt csinál abból, hogy december 31-én kiabálós, január 1-én pedig üldögélős évzáró koncertet tart, ez pedig idén sem lesz másképp. A banda - természetesen a dunaújvárosi ugyancsak tradicionális Karácsonyi fellépés után - Szilveszterkor és újév napján is a MOM Kulturális központban lép fel.

dsc_7051_1.jpg

Utóbbi koncert már teltházas, de ha mégis a Quimby-vel szeretnéd nyitni a 2015-ös évet, erre minden esélyed meglesz, ugyanis a Telekom az ország legnagyobb 4G hálózatán keresztül közvetíteni fogja a zenekar Varázszene névre keresztelt előadását, mely korábban a Gödör, a Trafó, vagy éppen a Merlin színpadát megjárta az adott év első napján.

A régebbi rajongók pontosan tudják, ezek az újévi koncertek a Quimby legszemélyesebb előadásai, hiszen a zenekart itt nem szorítják be a koncertek hagyományos keretei és talán pont emiatt tudják ők is legjobb, önfeledt formájukat hozni. A hangulat baráti, néha próbatermi (lehetnek kendőzetlen rontások), vagy színházi, bármikor előkerülhet egy Livius standup, vagy egy 10 perces Kiss Tibi sztori, esetleg egy dal teljes újrajátszása. Aki járt már ilyen koncerten, az tudja, hogy akár 3 órán felüli műsoridő is elképzelhető, de hiába a zsibbadó láb, a Varázszene minden perce elbűvöl, hiszen a közönséget is bevonva egyszeri és megismételhetetlen dolgok történnek. Nem kizárt, hogy bekiabálással idén is lehet számot kérni, egy idő után szétfeszül a hagyományos setlist és a nézők akarata számít, melyik dal következzen. Így előkerülhetnek hagyományos koncerteken kevesebb alkalommal előadott, vagy már a zenészek számára is "elfeledett" dalok. A Quimby tagok jókedvét pedig csak növeli, hogy régi dalaikon csavarhatnak egyet, jó érzékkel újravarázsolva azokat.

Számomra kifejezetten kedves ez az esemény, hiszen pontosan 5 éve, hogy egy Gödör-beli január elsejei Quimby koncertre még előző nap, egy szilveszteri bulin hívtam el mostani kedvesemet. Véletlenül 2 jegyem volt a másnapi koncertre, neki pedig véletlenül megszólalt a telefonja, melynek csengőhangja a "Hol volt, hol nem volt" volt. Mindenkinek más-más okból lehet akár ugyanennyire feledhetetlen és jelentős élmény az évkezdés a zenekarral, hiszen a többi már nálunk is történelem.

Épp úgy, ahogy a zenekar 2015-ös koncertje is történelmi lesz, ugyanis a mostani eseményt nem csak a helyszínen, hanem a Telekom jóvoltából online is követni lehet. Ennek módja a Telekom Youtube csatornájához, vagy az www.origo.hu/Quimby streaming oldalhoz való csatlakozás, míg megfelelő internet-kapcsolattal a Telekom 4G szolgáltatásának köszönhetően okostelefonon, táblagépen, vagy otthoni számítógépen is kiváló minőségben lesz élvezhető a Quimby újévi zenés ajándéka.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr617013605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása