Fekete metal

Fekete metal

2008.12.10. | Péter Bócsi

"What’s your favourite color, Baby?"

Ha templomgyújtogatásról, gyilkosságokról és öngyilkosságokról szeretnél olvasni, csalódni fogsz, de még a vámpír romantikát is hiába keresed itt. Én másképp szeretem a feketét. Fekete is, metal is, mégsem black-metal, mi lehet az?! Hát persze, hogy azok a zenész arcok, akik kormosan látták meg a napvilágot, és ennek ellenére mégis a rock/metal színtéren kötöttek ki! Ez pedig kérem igencsak ritkaságszámba megy. Pedig nem is akárhogyan tolják ezek a csávók – olyan „színt” visznek az angolszász uralom alatt tartott zenei világba, ami kapásból különlegessé, meglepővé teszi az annyira szeretett, de azért néha bizony sablonos, önismétlésre kimondottan hajlamos stílust.
Mielőtt eléd tenném a példákat, hadd elmélkedjek kicsit azon, hogy ezen a zenei színtéren miért is vannak ilyen kevesen fekete bőrű testvéreink? Az ugye világos, hogy a lánccsörgéshez meg a végtelen szenvedéshez a gyapotmezőkön sokkal jobban passzolt a blues, mint bármi más. Evidens, hogy a blues nagyon sokáig a feketék kiváltsága volt. Aztán jött a rock ’n’ roll, amiben még mindig sokan képviseltették magukat, hisz a bluesból indult az is. Na, de aztán mi történt, kérem? Mintha jött volna egy nagy ugrás, és minden fekete zenész egyből a jazz-be, soulba stb. evezett volna át. De mi van a ROCKKAL, tesók?! Persze, Hendrixet mindenki nyomja egyből, de hol vannak a többiek?!
A tehetség megvan, de még mennyire! Ahogy a South Parkban kimondták a tutit: „baszki, basszusgitározni minden feka tud!” És téééényleg, ha láttad nemrégiben Richard Bonát az A38-on, akkor tudod, hogy miről beszélek. Ezek a fickók nem megtanultak játszani egy hangszeren, hanem egyszerűen kiengedik magukból a zenét, amivel csordultig vannak, tényleg hihetetlen…De a rock az valamiért nem akar menni, tán nem elég könnyed nekik, nem találok rá jobb magyarázatot.

Na, de nézzük azt a pár pikánsabb kakukktojást, akik fekete létükre nagyon komoly nevet, elismertséget szereztek maguknak a keményebb zenék hallgatótáborában is:

1.   
Mike Smith (Suffocation)
Rögtön egy fickó, aki nem pöcsöl, hanem a metal egyik legextrémebb területén alkotott maradandót dobos létére! Olyannyira, hogy a szakik az ő nevéhez fűzik a „blast beats” fogalmát, már ha ez mond neked valamit, kedves olvasó. Ha nem, képzeld el, milyen, amikor egy légkalapács a legerősebb fokozatra állítva töri a betont! Nos, a blast beats gyorsaságban – és sajnos változatosságban is – ezt hozza. Bár Mike „csak” egy dobos, „Almost Musician”, ahogy egy perkás zseni pólóján láttam a Zeneakadémián, egy kalapemelést feltétlenül megérdemel.

2.    Derrick Green (Sepultura)
Igazság szerint egyáltalán nem hallgattam agyon a Sepulturát mióta Max Cavalera lelépett, nekem a Soulfly sokkal inkább bejön. De böcsülettel próbálkozik a srác, igyekszik meggyőzni a Sepu tábort, aminek a nagy része persze gondolkodás nélkül küldené a süllyesztőbe a mindig roppant mérgesen bömbölő két méteres benga srácot – ha Max hajlandó lenne visszatérni a helyére. Halford és Dickinson példája alapján, ez csak idő kérdése.

 

3.    A gitáros különítmény
Bárdistából több is akad, aki világhírnévre tett szert, de eléggé el nem ítélhető módon most többüket is egy kalap alatt szerepeltetem. Mondjuk azzal az indokkal, hogy nem elég feketék... he-he-he. És tényleg, a szigorú zsűri lehet, hogy eleve kizárja a vetélkedőből a félvér Slash-t, de szerintem Tony McAlpine és Greg Howe ereiben is többféle vér csorog. Amúgy ők nagyon ott vannak mind. Ha zeneileg nézed, McAlpine és Howe köröket ver Slashre, ez teljesen egyértelmű, mert ez a két faszi helyből zseni. Mondjuk McAlpinetól az már végképp pofátlanság, hogy amit végignyom gitáron, azt ugyanazon a szinten lehozza zongorán is… Viszont Slash óriási fazon, ráadásul ő egy üveg Jack Daniels után is simán hozza ugyanazt, mint előtte.

4.   Bonz és Nelson (Stuck Mojo)
Ez aztán egy remek kis banda! A sikereik csúcsán már jóval túl vannak, hiszen igazán jól a ’90-es években futott a szekér, de én még ma is nagyon bírom őket. Ez bizony rap-metal, igazi suttyó rapperrel, ahogy kell. Ezt a stílust náluk jobban szerintem senki nem csinálta. Bonz fröcsögte a szövegeket, Richard Ward gitáros pedig hozta a zenét és dögöt, ráadásul nagyon látványos ugra-bugrával kísérte mindezt, a mozgás kb. annyira jellegzetes és sajátos, mint Angus emlékezetes szökdécselése. Bár Bonz már jó ideje nem tagja a Mojo-nak, de a fekete frontember dolog bejöhetett nekik, mert utódjául Lord Nelsont választották.



5.   
Doug Pinnick (King’s X)
Abszolút nagyágyú. Egyike a legkedvesebb zenészeimnek, remekül összenőtt a basszusgitárjával, és közben úgy, de úgy énekel! Fehérember ilyet nem tud, ez tiszta sor. Érzelem, lélek, dög, erő, bánat és öröm, minden ott van a hangjában. Ha igényes rock-rajongónak tartod magad, de nem ismered a King’s X-et, akkor valamit nagyon elrontottál! Azon a szinten vannak, hogy még csak keménynek sem kell lenniük ahhoz, hogy mindennél erősebbnek érezd őket. Csak a legnagyobbakhoz lehet hasonlítani a csapatot. Ugyanabban a ligában játszanak, mint a Rush, zeneértőknek azt hiszem, nem kell többet mondanom. Finomság és súly, mindent tud a banda...Ezt bizonyítja a cikk végére beágyazott videó is.

6.    Living Colour
Ha Pinnickre azt mondtam, hogy fehérember nem énekel úgy, mint ő, hát itt az egész zenekarra igaz ez: hívd funk metalnak vagy aminek akarod, ezt a zenét csak ők játszhatják így. Egészen eredeti stílus kavalkád, amit hoznak, kivételes zenészek letaglózó produkciója. Nem is olyan rég két lépésről ámulhattam végig a műsorukat a hajón…

7.    Phil Lynott (Thin Lizzy)
A pikáns származású (brazil apa – ír anya) Lynottot nem véletlenül hagytam a sor végére. A cikkben szereplő rockzenészek közül - természetesen Hendrix után - talán a legnagyobb tehetség és legnagyobb hatású muzsikus. Lehetne viccelődni a ma már viccesnek ható frizurán és kőkemény bajuszon, de nem esne jól. Az óriás dalokat maga után hagyó, és híres zenészek tucatjainak példaképet jelentő Phil sorsa túl szomorú ehhez. És valószínűleg az sem véletlen, hogy Dublinban ma már életnagyságú bronz szobor emlékeztet a „rockerre”. Ha csak annyit tudsz róla, hogy ő tette híressé a „viszkiindödzsáró-t” még ne dőlj hátra büszkén! Inkább kutass utána egy kicsit, hidd el, megéri!


7+1. Nem bírom ki, hogy ne ajánljak még egy kedvencet, aki "bár" fehér, de amit hangban, lélekben, feelingben és stílusban hoz, az alapján simán rászolgált egy bőrátültetésre: ő nem más, mint a "Rock Hangja", azaz Glenn Hughes. Embert énekelni még nem hallottam úgy, mint őt! Ha tehetitek, legközelebb csípjétek el egy koncerten. A videón a szemfüleseknek a dobos és a gitáros sem lesz idegen...


King's X- Alone

 

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr58806462

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: B-oldal » Richie Kotzen újra Budapesten 2009.02.17. 08:19:07

[...]világa között. Másodjára aztán itt van Greg Howe (lásd korábbi cikkünk:. Fekete metal), akivel két közös lemezt is készítettek és aki amúgy[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bllo 2008.12.10. 11:11:00

Living Colour tényleg nagyot szólt az A38-on, volt szerencsém nekem is...

ponindex 2008.12.10. 12:49:45

Hozzátennék még egy kötelező hallgatmányt: Fishbone. Ők aztán feketék is, rock is, meg még sokminden.
www.fishbone.net/fishbonepromo05.jpg

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.12.10. 12:56:16

"meglepővé teszi az annyira szeretett, de azért néha bizony sablonos, önismétlésre kimondottan hajlamos stílust."

Itt hagytam abba az olvasást.

DM 2008.12.10. 12:57:49

Azért anno a boldog 90-es években az is nagy szám volt amikor Ice-T összehozta a csak feketékből álló Body Count-ot és nem hagynám ki a Slayerrel együtt lezúzott Disorder számot is.

Toshiro (törölt) · http://haiku575.blog.hu 2008.12.10. 12:58:07

"de nem ismered a King’s X-et, akkor valamit nagyon elrontottál!"

ha viszont megismerted és rendszeresen hallgatod akkor is ;)

Blackdog 2008.12.10. 12:59:06

És hol marad a Bodycount?
OK, nem ős-rock, de fekete és tagadhatatlanul kemény (volt). Ice-T hangja pedig bármely stílusban vagy acapella is rendkívüli.

Roger a rekettyés 2008.12.10. 12:59:44

Rocky George hogyan maradhatott ki???
(Suicidal Tendencies,Cro-Mags,Fishbone )

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2008.12.10. 13:09:20

A rockzene nem megy a feketéknek?
Hendrix ezek szerint fehér volt?
Slash meg virginiai WASP-szülők gyereke?
Mindig tanul az ember valami újat...

Edward Nygma 2008.12.10. 13:14:37

Én is a Fishbone-t hiányoltam, erre nem megelőztetek? :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.10. 13:17:01

Háát igen Body Count!
Jót zúztak anno a Rockland-ben!!!

YiDaKi 2008.12.10. 13:17:07

Haló, BAD BRAINS?????? Hol van...?

YiDaKi 2008.12.10. 13:18:26

Egyébiránt még valami: nem lehet, hogy a rock egyszerűen "túl éccerű" fekete testvéreinknek?

Morbid Angel 2008.12.10. 13:27:02

A Suffocation megérdemli a szereplést, az első három albumuk kötelező darab a technikás death metal kedvelőinek.

Szenyor Ganyié 2008.12.10. 13:27:08

Rocky George-ra még egy voks, isten a pali!

Másik isten Benji (ex-Dubwar, most Skindred)

Aztán Danko Jones, Killswitch Engage, God Forbid, Ra, Sevendust, így hirtelenbe.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.12.10. 13:31:50

Mindenképpen érdekes jelenség amikor egy fekete testvér önfeledten gitárszólózik :))) Láttam pár koncertet életemben, megszoktam, hogy a basszeros, vagy a dobos néger, de a fekete gitárszólókhoz nem szokott a szemem. (Hendrixet nem láttam élőben, sajna. Lehet azért.)

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2008.12.10. 13:32:50

Még egy szavazat a Body Count mellett! Méltatlanul hanyogolva lett a banda ebben a posztban, pedig ők illettek volna legjobban ide, néger volt az összes tag.

Roger a rekettyés 2008.12.10. 13:34:51

Szenyor Ganyié
:)))
Nálam Rocky George mindent visz...
Valahogy nem az igazi nélküle a ST.

Monsieur AWA 2008.12.10. 13:36:57

Na most fogtok megkövezni!
Imádom a Soulfly-t és Max-et, de nekem jobban bejön Derric Green érthetőbb, "tisztább" és fülbarátabb éneke. Mondjuk úgy, hogy ordítás és ordítás között nagyon nagy különbségek vannak.
Egyébként valaki ismeri Hedpe-éket? MCUD/Jahred az énekes, az egyik legsokoldalúbb metal vokalista.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.10. 13:37:46

Jaja tényleg Danko! Szigeten milyet zúztak!!!!
Alapzene.

csudri 2008.12.10. 13:39:08

Killswith Engage?

wiseguy 2008.12.10. 14:00:13

a rage against the machine hoztam volna fel, de nem vagyok biztos benne hogy feketének minősülnek.

de ami azt illeti fekete komolyzenéről sem nagyon hallottam még, pl. van fekete hegedűs? vagy operaénekes?

milyen lenne egy black metal konci fekete emberekkel fekete ruhában, a sötétben?

budaid 2008.12.10. 14:09:12

Kakuktojás kakuktojása

BLASPHEMY zenekar tagjai között is van egy néger.
A zenekar szélsőséges Black Metalt-játszik önmeghatározásuk szerint Black metal skinhead-ek

vero 2008.12.10. 14:11:11

Phil Lynott ... :o(( ...just a cowboy lonesome on the trail...
A ritmus és a hang egy emberbe szorítva.
www.youtube.com/watch?v=2B435SzgfRk

sirtomi 2008.12.10. 14:14:24

endike · anarchia2020.blog.hu 2008.12.10. 12:56:16
"meglepővé teszi az annyira szeretett, de azért néha bizony sablonos, önismétlésre kimondottan hajlamos stílust."

Itt hagytam abba az olvasást.

Ezzel el is rontottad. Sok általam ismeretlen zenészre hívta fel a figyelmemet a cikk.
És az a mondat igaz annak ellenére hogy elég régóta rock és metál zenét hallgatok. Rengeteg az ismétlés.

És ha hiányoltok valamit ne panaszkodjatok hanem írjatok még többet a kommentekbe :)

shitgun 2008.12.10. 14:21:40

Akkor már a Skunk Anansie se maradjon ki, főleg hogy az énekes egy leszbi, kopasz, fekete csajszi! És az első albumuk hihetetlen zseniális zsigeri ősrock.

deriw 2008.12.10. 14:27:31

de tenyleg! hogy maradhatott ki pont a Fishbone?!
www.youtube.com/watch?v=c0O1Gmm286E

rudi 2008.12.10. 14:44:09

Living Colourt 4x láttam eddig - abból 1x Doug Pinnickkel - meg aztán az a precíz őrület, amit a Fishbone művelt koncerten, az se semmi...
Koncert előtti riadalom a színpad mögött, hol az énekes??? Aztán betoppant, elment várost nézni, az alábbi cuccban (csak kb. emlékszem a látványra): skótszoknya hózentrógerrel, felül semmi, térdig érő bakancs, cilinder, sétapálca.

Berci_JCHC (törölt) 2008.12.10. 15:09:46

hja, killswitch engage kimaradt, de akár mondhatnám a for today nevű bandát is:
www.myspace.com/fortoday

Berci_JCHC (törölt) 2008.12.10. 15:11:22

hja, killswitch engage kimaradt, de akár mondhatnám a for today nevű bandát is:
www.myspace.com/fortoday

MocskosDog 2008.12.10. 15:12:10

Na és a Killswitch Engage énekese, aki az egyik legjobb metáltorok mostanában?

www.youtube.com/watch?v=tc8gy3CJU1Y

Berci_JCHC (törölt) 2008.12.10. 15:15:27

meg a p.o.d. is büszkélkedhet egy fekete zenésszel traa daniels személyében, aki gitárol és háttérvokálol.

Berci_JCHC (törölt) 2008.12.10. 15:18:20

lenny kravitz is gyanúsan hiányzik. ;)

Csimota 2008.12.10. 15:37:07

Igen,igen a Dubwar-t ès a Skindred-et sem sem szabad kifelejteni. Nincsenek annyira itthon a köztudatban,nem is annyira metal,de azert rokk.

www 2008.12.10. 17:44:05

Body Count. Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.Body Count.
Body Count inda house!

Bog:) 2008.12.10. 18:20:28

Szép összefoglaló! Lesz mit bepótolnom "blackmetál"-ból :) :)

Péter Bócsi 2008.12.10. 22:34:13

Kezd bennem körvonalazódni egy érzés, miszerint Magyarország minden valamirevaló Body Count rajongója rendszeres olvasója a B-oldalnak!:)

Erre természetesen roppant büszkék vagyunk!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása