85 éves korában elhunyt Horst Tappert, aki a tévé elé szögezés európai helytartója volt a nyolcvanas években Derrick főfelügyelőként. A sorozat valójában 1974 és 1998 között készült, nagyjából havonta egy új epizóddal. A tévéfilmek zenéje, mint akkoriban sok másiké is, jelentősen hozzájárult ahhoz a dallamvilághoz, ami zeneszerzőként vagy improvizatív zenészként reflex-szerűen kijön belőlem, hiszen én is érdeklődve vártam a választ - egy barátom emlékeztetett tegnap a kulcsmondatra:

"Mühlmanné, hol volt tegnap este 8 és 11 között?"

Ahogy a Chateauvalloni polgárok, A klinika, A Guldenburgok öröksége, vagy a Karel Svoboda által írt Humberto cirkusz zenéje beépült a szervezetembe, ugyanúgy vált természetessé az akrobatikus elemek, zenélő dobozok és kíntornák hangzása, talán ettől érzem otthon magam Prágában, vagy egész Európában, mert belenőttem. Olyannyira, hogy Snow falls on notes című szerzeményemben a harangjáték idétlenség jellege fel sem merült bennem.

Nem csak én őrültem meg, a The Jancee Pornick Casino nevű (állítólag egyetlen) orosz-amerikai surf-rock banda is feldolgozta sajátos ízzel, bár nem lehet tudni, minek a feldolgozása ez, mert 3:22-nél a Duke Ellington féle Caravan dallama is megszólal:

De mondhatnám a magyar Szeszélyes évszakok, Cimbora, vagy a Cigánykerék című műsorok zenéjét is, ezek bevezetőjére sajnos nem találtam rá a Youtube-on. Itt teszem fel a kérdést: hányan tudják, hogy a MÁV szignált a kétszerers Kossuth-díjas Petrovits Emil írta? Vajon kap még utána jogdíjat? Mert többet játsszák, mint az ABBA számati a Slágeren.

Azóta tudjuk, hogy mennyivel túl lehet szárnyalni ezeket a műsorokat, ha csak a Golden Globe díjas drámasorozatokra gondolunk - de jól éreztem magam ezektől a tévézésektől, Derricktől és Harry Kleintól is. A legkisebb hordozható fekete-fehér orosz csodán is képesek voltunk megnézni egy epizódot. Talán a szomszéd Pali bácsi öröme nem volt 100%, amikor a nyolcvanas évek végén a Londonból zsákmányolt walkie-talkiekkal játszottunk egy barátommal, és felfedeztük, hogy az MTV frekvenciáján pont megszólal a hangunk, ha közel megyünk a tévéhez. Úgyhogy a film végén Derrick annyit mondott: "A gyilkos nem más, mint... jó estét kedves Pali bácsi, hogy szolgál a kedves egészsége?" Pali bácsi végigjárta a szülőket a környéken, és mesélte, hogy a tévéből a Derrcik hozzá beszélt, ráadásul nagyon udvariasan. Szüleim akkor még hihetetlen kombinációs érzékkel, vagy egyszerűen a Derrick szövevényes rejtélyének áttekintése után még frissen edzett aggyal valahogy egyből tudták, miről lehet szó. Utána valamivel kevesebbet walkie-talkieztunk.

Ez csak egy alkalom volt a 281 epizódból, az MTI közlemény szerint (amit a Zoom.hu-n olvastam) és az IMDB szerint is ennyiszer ülhettünk volna le a tévé elé, ha valahol a kilencvenes évek elején nem szokunk le az epizódok megtekintéséről. Talán kifigyeltük, hogy az első öt percben Derrick mindent tud, de még 40 percig nem árulja el. Mint ahogy a romantikus tinifilmek receptje is ismert, fogadnak, hogy a csúnya lányt fel lehet szedni, és ki lehet csinosítani, és ki is lehet, mire a jóképű beleszeret, de persze kiderül a fogadás, majd a film szerint 13 perc durca és valamilyen enyhítés (nyilvános éneklés, fehér ló, limuzin, videoüzenet, focipályára kiírt, levegőből is olvasható I love you felirat) hatására kibékülnek.

Mindegy, valaki akkor is megfőzte, és sokáig jóllaktunk belőle. Horst Tappert RIP. És üdvözlöm az alkotókat, akárhol vannak.