Stúdió 11: a legtöbbet foglalkoztatott magyar zenekar EVÖR

Stúdió 11: a legtöbbet foglalkoztatott magyar zenekar EVÖR

A Gyöngyhalász-téma hozzászólásaiban néhány asszociáció segítségével (Gyöngyhalász => Záray-Vámosi => Stúdió 11) eljutottunk a „Legtöbbet foglalkoztatott magyar zenekar EVÖR” titulushoz, melyet a Stúdió 11 vitathatatlanul és komoly vetélytárs nélkül kiérdemel.
Már hallom a kétkedők érveit, akik az Állami Hangversenyzenekart, a Száztagú Cigányzenekart, a Nemzeti Filharmonikusokat vagy más, hasonló múltú együtteseket hoznak fel lehetséges riválisként, így a „Legtöbbet foglalkoztatott magyar könnyűzenei formáció EVÖR” talán szerencsésebb kategória lenne, bár még itt is lehetnek viták, mert mint alább kiderül, elég fajsúlyos zenei tudással bírtak és bírnak a Stúdió 11 mindenkori tagjai.

Nem fogadom el továbbá az olyan ellenérveket, hogy a Dinamit (hiába volt e néven Vikidáléknak elég híres bandája, a mai napig népszerű névválasztás rock körökben, esetleg Dynamit – sic! – alakban is előfordul), Fáraó (ilyen nevű metálbanda is volt már), Oázis, Lagzispista és barátai és egyéb fantázianeveken olykor évtizedek óta működő, gyakran apáról fiúra öröklődő és olykor többgenerációs vendéglátós zenekarok minden hétvégés munkássága szigorúan mennyiségi alapon legalább a nyomába érne a Stúdió 11 termésének.

Hogy miért nem? Nézzük az adatokat, és közben megvalósul a hegeli logika egyik alaptétele: a mennyiség átcsap minőségbe. :)

Folyamatos működés ezen a néven: 1963 óta (jogelőd: a Magyar Rádió Tánczenekara 1946-os alapítással).

Zenei produkciókban való közreműködés: A rendelkezésemre álló adatok alapján megkíséreltem számszerűsíteni, de csak a „rengeteg” és a „számtalan” mennyiségi jelző közé tudtam belőni ez irányú tevékenységüket. A 2005-ben elhunyt Dobsa Sándor zongorista-zenekarvezető szavaival élve: „A-Z-ig, Ambrus Kyritől Zoránig” a hagyományos magyar könnyűzenei paletta gyakorlatilag minden jelentős képviselőjével készítettek lemez- és rádiófelvételeket. Engedtessék meg nekem, hogy szubjektíven kiemeljek egy előadót: számomra a legkedvesebb emlék a Stúdió 11-gyel kapcsolatban a feledhetetlen Hofi Géza műsorainak kísérete. A magyar előadók mellett Adriano Celentano, Vico Torriani, Gianni Morandi és Rita Pavone, valamint számos további világ- és KGST-sztár szólista kíséretét is ellátták.

Az idősebbek és kevésbé fiatalok még jól emlékeznek a Táncdalfesztiválokra, melyeknek zenei alapját a Stúdió 11 biztosította, akárcsak a Magyar Rádió „Tessék választani!” és „Made in Hungary” című tánczenei bemutató versenyeiben vagy éppen az eMeRTon Díjátadó Gálákon. Ezek meglehetősen gyakori és évtizedeken átívelő produkciók voltak. E vonulatba sorolható a két alkalommal (1986, 1988) megrendezett siófoki Interpop fesztivál is, ahonnan számos, ma is meghatározó előadó pályafutása indult el.

Napjaink és a közelmúlt hazai pop- és rockénekesei közül is jó néhányan dolgoztak együtt a zenekarral egy viszonylag új keletű műsorban: ez volt a Promenád, melyet vasárnap délelőttönként közvetítettek a Rádió Márványterméből. (Az itt fellépők közül csak néhányat említenék a helyszűke miatt: Auth Csilla, Zséda, Pély Barna, Ferenczi György, Somló Tamás...) A műsor 2002-2008 között létezett, és részben a Stúdió 11 rádiós zenekari státuszának megszűnése, részben pedig a Petőfi Rádiónak (újmagyarul: MR2) az alternatív generáció általi elfoglalása vezetett a megszűnéséhez. Számomra a Promenád, a „Jó ebédhez szól a nóta” és a körkapcsolás eltűnése, illetve más frekvenciákra való szorulása jelentette a legnagyobb veszteséget. (Amúgy jól elvagyok az új stílussal és műsorstruktúrával, amit az is bizonyít, hogy az autórádióm lassan két éve az MR2-re van beállítva.)

Diszkográfia: Ha e cikk olvasója saját, szülei vagy nagyszülei bakelit-gyűjteményéből kihúz egy magyar tánczenei lemezt (pl. Máté Péter, Szécsi Pál, Payer András, Harangozó Teri és még sorolhatnám a hasonló stílusú előadókat), jó eséllyel bukkanhat a közreműködők között a Stúdió 11 nevére. Természetesen itt sem sikerül konkrét számokkal szolgálnom, de a Stúdió 11 munkásságának ipari volumene talán lemérhető ebből az egyszerű kísérletből. A 60-as évek végén két önálló nagylemezük is megjelent, azonban ezek jóval kisebb sajtóvisszhangot keltettek, mint az általuk kísért szólisták korongjai.

Itt szeretném felkérni a kedves olvasókat, hogy ha valaki bármilyen számszerű adattal alá tudja támasztani vagy éppen meg tudja cáfolni a címben megfogalmazott állítást, azt tegye meg egy jól irányzott hozzászólás (újmagyarul: komment) formájában, és nyomban frissítem (újmagyarul: ápdételem) a cikket (újmagyarul: posztot).

Itt az ideje, hogy a zenekar történetéről is meséljek:

Már korábban, 1946-tól működött állandó tánczenei együttes a Magyar Rádióban. Ez a formáció 1963-ban némi karcsúsításon esett át, valamint új tagok is érkeztek. Az átalakult együttes nevét a zenekar vezetője, a már említett Dobsa Sándor zongoraművész választotta. A Stúdió a munkahelyből, a 11 pedig a tagok számából adódott.

Sajnos az eredeti felállás tagjai közül a legtöbben – részben korukból adódóan, részben pedig a művészi élet árnyoldalaiból kifolyólag – ma már nincsenek közöttünk.

Ebből a korszakból két érdekes felvétel:

Orion űrhajó
„Felszáll az Orion, rajta McLane a parancsnok, mellette ül Tamara, az Orion szamara..." :) Csak idősebbeknek :)

Moscow Nights
(Moszkva-parti esték vagy Подмосковные вечера - thx to Okoska To:rp, ahogy jobban tetszik...):

A zenekar 2007-ig tartó rádiós története során összesen 29 zenész mondhatta magát hosszabb-rövidebb, de inkább huzamosabb ideig a Stúdió 11 tagjának. (Közülük talán a gitáros László Attila neve lehet a legismertebb a nagyközönségnek, ha máshonnan nem is, de Charlie lemezeiről biztosan.)

A jelenlegi felállásból a billentyűs Rátonyi Róbert és Csepregi Gyula szaxofonos a két „legnagyobb név”. Személyes kedves ismerősöm a csapatból Berdisz Tamás, mint egykori (?) dobosom tanára, aki különböző talk-show-k zenekaraiban is feltűnt egy időben a képernyőn. Ez a relatíve nagyobb ismertség természetesen semmivel sem helyezi őket a többi kitűnő zenész fölé, hiszen a minőség és a jó értelemben vett mesterségbeli tudás ugyanis a kezdetektől napjainkig alapkövetelmény volt a Stúdió 11 tagjaival szemben.

A Montreux-i Jazz Fesztiválon való 1969-es szereplés is bizonyítja, hogy rendkívül széleskörű zenei képzettségű tagokból állt és áll ma is a zenekar. Érdekes, hogy a 60-as évek lázadó ifjúsága az oly sokat emlegetett Sanzonbizottság mellett a Stúdió 11-et tekintette a magyar könnyűzenei életet szerintük megmérgező és gúzsba kötő „slágercéh” egyik fő reprezentánsának, így a maguk korában nem örvendtek túl nagy népszerűségnek a fiatalok körében. Ez a korszakot én is csak a szülők elbeszéléseiből és Sebők János összefoglaló jelentőségű műveiből (Magyarock 1.-2.) ismerem, így sokáig meglehetős előítéletekkel viseltettem a zenekar munkássága iránt. Jó pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy értékelni tudjam Dobsa Sándor kifinomult és ízlésesen harmonikus hangszereléseit és azt a nem tolakodó, de mégis jellegzetes kíséretet, amely oly sok híres táncdalénekes dalait vitte sikerre.

2003-ban még felhőtlenül ünnepelték a zenekar negyvenedik születésnapját és további sikeres negyven évet kívántak nekik az illetékesek, azonban 2007-ben a csoportos létszámleépítés áldozatául esett a Stúdió 11, legalábbis a Rádió berkein belül. A kényszerűen önállósodott zenekar azonban ha lehet, még sikeresebb, mint valaha: „Swing Highlights” című műsorukat Bolba Éva énekesnő (a híres karmester és zenei vezető, Bolba Lajos lánya) vendégszereplésével számos más helyszín mellett a Fürdők Éjszakáján is bemutatták, emellett keresett szereplői a különböző díjkiosztóknak és gáláknak.

Úgy tűnik tehát, hogy a Stúdió 11 kész tovább gyarapítani fellépéseinek és felvételeinek számát, valamint tartani a megszokott magas minőséget. Függetlenül az egyéni zenei ízléstől, eddigi teljesítményük mindenképpen megsüvegelendő!

Manapság így játszanak:

Aki szeretne jobban elmélyülni a zenekar történetében, annak mindenképpen ajánlom a www.studio11.hu címen található honlapjukat, ahol rengeteg érdekes anyagot találhat. 

 

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr50836557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2008.12.25. 13:11:53

A Moscow Nightsnál nem lehet, hogy te a Подмосковные вечера (Padmaszkovnije vecsera) című dalra gondoltál?

www.youtube.com/watch?v=dmKJ3Kkuu8A&feature=related

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.12.25. 13:15:37

Ú. Ez a téma az én mai komolyságomhoz képest...(nem mellesleg számomra wiki-cikk)

Én azon gondolkodom, hogy h Phil Collins a Stúdió 11-ről énekelte a Stú-stú-stúúúúúúúdióóóó-t?

:))))))))

Lehet, hogy tegnap túladagoltam a franciasalátát :)

trocsi 2008.12.25. 14:39:04

KELL!!!!
Kell ez a zene...
album, stb van valahol???

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.12.25. 14:44:03

A honlapjukon van 1-2 lementhető dal, főleg az utóbbi idők munkásságából.
Pl. Bolba Évával, Váczi Eszterrel...

www.studio11.hu/top.html#

én még a youtube-on is alig találtam, de ez erős, kicsit Shadows :)

www.youtube.com/watch?v=ELJzGc2pqwQ&feature=PlayList&p=FC477E9B9B476132&playnext=1&index=18

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.12.25. 14:50:23

@trocsi: nem akarok a letöltéseknek reklámot csinálni, de Google-be beírod h mi érdekel, és mögéírod hogy rapidshare.com... általában bejön.

@Interstellar Overdrive: most már utánanéztem mi ez a Sussudio (Su Sussuido). Talán a Su-su bolondságról mintázta? Abban a pillanatban ez nem jelentett semmit, a dobgépet próbálgatta és szöveget improvizált rá, és ez olyan jól sikerült, hogy nem talált hasonló hangzású szót a helyére. Azóta egyik lányának van egy Sussudio nevű lova. De lehet, hogy hangutánzó szó és ilyen hangot ad a láncfűrész, amikor emberi csontot ér.

Talán még annyit, közhírré tétetik, hogy a kedvenc számom a 11. Azért, mert gyerekkoromban minden nyáron az unokatesómék vitorláskikötőjében ugráltunk a stégről a Balatonba, és soha nem 10-re ugrottunk el, hanem 11-re. Az egyik filmstúdiónak a videoszpotjában is egy kisfiú ugrik vízbe, arról is mindig ez jut eszembe...

...erről meg az, hogy a B-oldalnak lassan nyitnia kellene a filmek felé, mert azok közül is néhány meghatározta, és meghatározza az életünket. Néhány... höhö. Temérdek.

trocsi 2008.12.25. 14:53:00

jaja, a honlapot egyből megtaláltam köszi...
most lett vége a sztéj in ölájv-nak! :)

a Slipknot után nagyon kellemesen duruzsol ez a muzsika!
ójeee! 8)

de ha valakinek lenne albuma, vagy hasonló, akkor dobjon má egy üzit lécci:
trocsok@citromail.hu

köszöntem!

trocsi 2008.12.25. 15:04:04

köszi nosferato!
rajta vagyok

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.12.25. 15:08:50

Remélem nem Phil Collins lányának lova szerepelt a Keresztapában...vagy a Mongol étteremben nem Overdose-t ettük meg? :)

Vagy:
- Rettenthetetlenben is asszem lóval együtt ugrik le Mel Gibson a szikláról (=valahonnan), illetve
- valamelyik japán-remake horrorban (a VHS kazettás-téma) a ló a hajóról ugrik a vízbe minden eredmény nélkül...

...lóhalálában EVÖR

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.12.25. 16:28:30

@Okoska To:rp: 15 éve érettségiztem oroszból, úgyhogy valószínűleg neked lesz igazad. Köszönöm a helyreigazítást!

sonny · http://karcolat.blog.hu 2008.12.25. 16:37:20

Okádok a Stúdió11-től, de az én véleményem nem releváns :) Mindezek ellenére a cikk jól van megírva és gratula az index-címlaphoz!

2008.12.25. 17:37:40

Ez a mennyiség minőségbe átcsapás dolog meglehetősen marxista ízű (persze Hegeltől nyúlta). Csak azért mondom, mert ha nem figyelsz kikiáltanak kommancsnak.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.12.25. 17:47:43

@devastatore: Köszönöm a figyelmeztetést, de aki ezért kommunistának kiált ki (a komancs egy kedves indián törzs, bár általában Winnetou és Old Shatterhand ellen voltak, viszont a kutyahúst nem ették meg), az saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

ElPadre 2008.12.25. 18:01:18

süvegemet megemelem. REMEK cikk! és tényleg, kéne a studio 11-nek egy besztofot kiadnia, bár gondolom, szerzői jogi rémálom lehet... bár ha a rádióval közösen adnák ki, lenne mit! :)

camparisoda 2008.12.25. 22:03:09

Számomra a Stúdió 11 mindig az igényességet, a minőséget jelentette. Rangos tévéműsorban ők zenéltek, valamint a kitűnő Harmónia vokál. Róluk már egyáltalán nem hallani.
A cikkre adtam egy olyan ötöst :)

itoérambolafoci 2016.01.06. 14:21:22

Való igaz, hogy a Stúdió 11 a hosszú fennállása alatt egyfajta nemzeti intézménnyé vált.
Amit leginkább azzal lehet érzékeltetni, hogy bárki, aki a 60-as években rádiót hallgatott, még ma is tétovázás nélkül rávágja, hogy ki volt a Stúdió 11 vezetője ("...játszott a Stúdió 11, Dobsa Sándor vezetésével...") :-))

De ha már Camparisoda szóbahozta, én is felhánytorgatnám, hogy az anno szintén egyfajta nemzeti intézménynek számító Harmónia Vokállal vajon mi történt.

Csak azért kérdem, mert olyan igényes és egyedi hangzású zenét csináltak, ami szerintem még ma is aratna a lemezpiacon.

Jó volna tudni, hogy ezek a felvételek jelenleg kinek a tulajdonában vannak, és mi a szándéka velük.

Nehogy egyszer csak kiderüljön, hogy tönkrementek a mesterszalagok, és kidobták őket.

Kár volna, ha veszni hagynánk az értékeinket.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2016.01.06. 18:49:11

@itoérambolafoci: Talán a rádiót és archívumát nem verték szét annyira a jelenkori komisszárok, mint a királyi tévét - csak ebben bízhatunk.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása